Kik és milyen történelmi időszakban biztosították az egyetemek autonómiáját a középkortól napjainkig, és kik voltak azok, akik azt csorbították, felszámolták? Az oktatástörténeti munkák tanulságait a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) jelenlegi helyzetére vonatkoztatva (is) hajmeresztő felismerésre juthatunk, és még inkább megérthetjük: a modellváltásra kényszerített intézmény diákjainak miért nem volt más választásuk szeptemberben, mint az egyetemfoglalás, a dolgozóinak pedig a sztrájk kihirdetése. Követeléseiknek nemcsak jogi, erős történelmi alapja is van.
Ami a jogot illeti: az elmúlt héten harmadszorra mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla, hogy az SZFE sztrájkoló dolgozóinak sztrájkja jogszerű. Jogszerű követelés, hogy garantálják az alkotás, az oktatás és az egyetem szabadságát, hogy állítsák vissza az egyetem szenátusának a modellváltás előtti jogköreit. Jogszerű azt követelni, hogy az egyetem belső működését önrendelkező, demokratikus úton, a szenátuson keresztül az egyetemi közösség határozhassa meg, ahogy azt is: garantálják, hogy nem csökkentik az egyetem pénzügyi forrásait.
Nagy kár, hogy a mindent finkelsteini fénytörésben látó és láttató, és e logika szerint cselekvő Orbán-kormánynak, megbízottjainak a jog (és a jogalkotás) gyakran csak az önkény eszköze, a jogszerűség, az észszerűség nem igazán szempont. A bíróság szerint jogszerű a sztrájk? Megtámadják az ítéletet. Az oktatási jogok biztosa kimondja, hogy jogsértő volt az oktatás felfüggesztése az SZFE-n? Hoznak egy kormányrendeletet, amivel az egész félévet érvénytelenítik. Majd a „szakmainak” titulált modellváltás részeként kineveznek az SZFE Elméleti Intézetének élére egy olyan kommunikációs szakembert, aki a Miniszterelnöki Hivatalon át a Századvég Alapítványig sokfelé bizonyíthatta már párthűségét.