szélsőjobb;Románia;

2020-12-08 06:20:00

Isten nevében – Ezt érdemes tudni a román parlamentbe küldött szélsőjobb pártról

Az AUR globalizmus és Európai Unió, mindenféle másság ellenes párt, tagjai fundamentalista ortodox keresztények, akik támogatták az egyház homofób referendumát is.

A romániai választás legnagyobb szenzációja az alig egy éve megalakult szélsőjobboldali párt, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR – a betűszó jelentése arany) parlamentbe jutása 9 százalék körüli eredménnyel. Az „aranyosok” szerint párjuk négy alapértéke a család, szabadság, nemzet és hit. Valójában nem sok közük van a szabadság eszméjéhez, a formáció magán hordozza a szélsőjobb minden jegyét, sajátos kelet-közép-európai körettel színezve. 34 éves vezetőjük, George Simon egyetemi diplomát közigazgatási szakon, mesteri fokozatát viszont már történelemből, a kommunizmus bűnei dolgozattal szerzett.

Civil aktivistaként tűnt fel a közéletben, Románia és Moldova Köztársaság egyesülését szorgalmazva. Országos hírnévre azonban fociultraként, majd az úzvölgyi katonatemetőben lezajlott magyar-román incidens kapcsán tett szert. Az ő nevéhez fűződik a román foci válogatott szurkolóinak keménymagját tömörítő Honor et Patria és az Egyesülve a nemzeti zászló alatt elnevezésű csoportok megalapítása is. Ezek az ultrák, bárkivel játszik a román válogatott, elengedhetetlenül kirukkolnak a magyarellenes jelszavakkal, de tiltakoztak egy portugál játékos honosítása és a válogatottba való bekerülése ellen is.

Moldovaából már többször kitiltották, ultrái és hívei mégis minden alkalmat megragadnak nemcsak a provokációra a magyar ünnepeken, hanem arra is, hogy Chisinau egyesülés ellenes vezetőinek orra alá borsot törjenek.

Globalizmus és Európai Unió, mindenféle másság ellenesek, fundamentalista ortodox keresztények, akik támogatták az egyház homofób referendumát is. A román sajtó találgatja, kik állnak mögöttük, honnan volt eddig is pénzük akcióikra miközben mindössze 10 ezer tagjuk van és állami pártfinanszírozást nem kaptak. Jelezték, egyetlen párttal sem kívánnak koalíciót kötni. (Az más kérdés, hogy ilyen igény nem is fogalmazódott meg.) Első bejelentésük szerint annak érdekében, hogy alkotmánymódosítással tiltsák be az etnikai pártokat Romániában.

Az AUR a román parlament első EU ellenes pártja.