járvány;iskolák;koronavírus;

2020-12-08 07:01:00

Tudja, meri, teszi

Az összes eddig meghozott korlátozó intézkedés közül egynek volt kimutatható hatása a járványgörbére: az iskolák részleges bezárásának. Teljességgel értelmetlennek bizonyult a határzár (az olyan drasztikus lépésekről nem is beszélve, mint amikor például boltokat zárnak be hónapokra azért, mert az eladó nem kért személyi igazolványt a betévedt vásárlótól, és nem tudta ránézésre pontosan megállapítani az illető életkorát). Az ilyen, a biztonságunk helyett inkább a hatalmi kontroll érzetének fenntartását szolgáló rendelkezéseket nyugodtan föl lehetne oldani, ha a kór ellenőrzés alatt tartása lenne a cél. De nem oldják fel, mert vannak más szempontok is.

Ami viszont az iskolazárat illeti, azt a számok tanúsága szerint érdemes lett volna hamarabb és szélesebb körben bevezetni. A pedagógusok tesztelése (annak tudatában, hogy az iskolák-óvodák ténylegesen a járvány elosztóközpontjaként működnek) indokolt és racionális döntés volt. Pontosabban indokolt és racionális is lehetett volna, ha következetesen, a járványügy – és nem a politikai PR – logikájának alárendelve csinálják. Abszolút következetlen ugyanakkor az, hogy két hét után befejezik, meg az is, hogy a tömeges fertőzés miatt bezárt oktatási intézményekbe tesztelés nélkül engedték/engedik vissza a gyerekeket, illetve mostantól már a pedagógusokat is. Ezért lenne jó, ha lenne az országban egy megfelelő pozícióba helyezett, megkérdőjelezhetetlen szakmai tekintélyű járványvédelmi szakember (tisztifőorvos?), akinek nemcsak ahhoz van meg a kompetenciája – nem is beszélve a bátorságról –, hogy az ilyesfajta észszerűtlenségekre rámutasson, hanem adott esetben ahhoz is, hogy elrendelje a korrekciót.

Mert nagyon felemelő ugyan, hogy a mi miniszterelnökünk a focitól a klímavédelemig és a deep state struktúráktól a XX. század történelméig mindenről mindenkinél mindent jobban tud, de talán nem egyedül gondolom úgy: ha egy világjárványról, vagyis az életünkről van szó, szívesen meghallgatnánk olyasvalakit is, aki ért ahhoz, amit csinál.