Napjainkra az emberi életnek alig maradt olyan szeglete, amelyet nem befolyásolna a digitalizáció és mesterséges intelligencia – véli Csepeli György szociálpszichológus a legújabb Ember 2.0 című könyvében. A kutató ezúttal arra vállalkozott, hogy nemcsak bemutatja a digitalizáció kora kilencvenes évek óta tartó exponenciális terjedését, de megvizsgálja azt is, hogy milyen hatással van a hálózatosodás az emberi pszichére és a mindennapokra. Éppen ezért az Ember 2.0 Csepeli korábbi Szociálpszichológia mindenkiben című szakkönyvének kvázi-folytatásaként is felfogható, hiszen az új kötetben a személyiségnek a pszichológiából ismerős hármas felosztása (ösztön én – én – felettes én) kiegészül a virtuális én dimenziójával is, ahogy a szerző fogalmaz: „A lélek áthelyeződik az adatfelhőbe”.
A könyv a kezdetektől indít, attól a pillanattól, amikor az ember kiemelkedett a főemlősök rendjéből, azokhoz képest pedig nemcsak a teste alakult át radikálisan, de feltalálta a nyelvet mint beszédet, hogy információt adhasson át. A következő lépcsőfok már a különböző találmányok, gépek létrehozása volt, ezzel lényegesen megkönnyítette életvitelét, hogy aztán a huszadik század végére az internet behatoljon a társadalom összes alrendszerébe: a politikába, a gazdaságba, az iparba, az egészségügybe és a kultúrába. Csepeli a könyv tetemes részében külön-külön tekinti át ezeket a dimenziókat, amelyekre hatnak a valós idejű, valós viselkedésre vonatkozó adatok, melyek alapján a vállalatok képesek rögtön reagálni a folyamatosan változó keresletre, és előállítani akár személyre szabott termékeket is. Csepeli emellett kitér az árnyoldalra is, a technológiai újítások ugyanis kiiktatják a rutinfeladatokra épülő foglalkozásokat, így idővel milliónyi ember válik munkanélkülivé. A kutató szerint mégis létezik olyan terület, ahol a mesterséges intelligencia sosem fog vezető szerepet betölteni, nevezetesen a művészet, hiszen az igazán újító, paradigmaváltó és a semmiből létrehozott remekműveket csakis az ember képes megteremteni.
A könyv másik erőssége, hogy a témáját a legszélesebb spektrumból vizsgálja, így számos olyan történelmi tényt, személyt, gondolkodót és alkotót sorol fel, akik elősegítették, hogy a technológia folyamatosan szintet lépjen. Így kerül szóba Norbert Wiener, az élő szervezetek és gépek működését leíró kibernetika fogalmának megalkotója, Neumann János, aki utolsó éveiben a számítógépek és az emberi agy információkezelő struktúráinak összehasonlításával foglalkozott, és Alan Turing, aki először beszélt egy mesterségesen létrehozott, autonóm, intelligens gépről. De a főbb technológiai fejlesztések is szerepet kapnak, úgymint az internet „elődjének” számító, 1969-ben létrejött és katonai célokra használt ARPAnet hálózat, a Boston Dynamics cég egyre élethűbben mozgó SpotMini robotkutyája, vagy Elon Musk tavaly fellőtt SpaceX Crew Dragon nevű űrhajója, amely hat nap alatt jutott a Kennedy Űrközpontból a Nemzetközi űrállomásra, majd tért vissza a Földre.
A kötet utolsó fejezete a legizgalmasabb, főleg azon olvasóknak, akiket érdekel a jövőkutatás. Csepeli szerint ugyanis, amikor a technológia lehetővé teszi, hogy létrejöjjön a szingularitás – az ember és gép közti egyesülés –, azzal a történelem lényeges fordulóponthoz fog eljutni. Ekkor ugyanis szó szerint bekövetkezik az evolúció újabb lépése, a szerző által Ember 2.0 névvel jelzett lény létrejötte, amely akár Friedrich Nietzsche XIX. század végén „meghirdetett” emberfeletti ember képéhez is hasonlítható. Az ember-gép összeolvadás azonban a társadalomban újabb kétségeket fog ébreszteni, hiszen az átalakulás révén az új egyén képessé válik a testi és lelki hibáinak mesterséges kijavítására, miáltal az élete nemcsak szabadabb lesz, de az új korszakba lépve még élesebben vetődik fel számára a kérdés: enged-e a virtuális valóság kínálta egyre növekvő kísértéseknek vagy ellenáll nekik?
Infó
Csepeli György: Ember 2.0
Kossuth Kiadó
