Egy névtelenséget kérő francia illetékes úgy nyilatkozott, hogy az új szabályozás értelmében megtorolhatják a jogállami elvek megsértését minden olyan esetben, amely most január 1. után történik, függetlenül attól, hogy az új rendszer csak később lesz hatályos. Macron ugyanakkor azt közölte, hogy az EU igen erős megállapodást fogadott el és a közösség most megy tovább, egységesen, bizonyítja értékeit. Mások ugyanakkor arra figyelmeztetnek: van abban kockázat, hogy késik az akció Magyarország és Lengyelország ellen, amelyet azzal vádolnak, hogy aláássák a bírói függetlenséget, valamint a média szabadságát.
Eve Geddie, az Amnesti International európai igazgatója kijelentette, hogy a késedelem jóvátehetetlen károkat okoz az emberi jogok területén a magyaroknál és a lengyeleknél, sőt az egész európai jogállamiságnak.
Jourová szerint nem kell attól tartani, hogy az Európai Bíróság évekig ül majd a jogállamiság ügyén, a bizottsági alelnök úgy gondolja, hogy legfeljebb pár hónapról lehet szó, nem évekről. Ugyanakkor Orbán Viktor azt jelezte, hogy még a nemzeti parlamenteknek is jóvá kell hagyniuk a költségvetést, illetve a gazdaságélénkítő programot, azaz hogy itt megint csak ő diktál. Viszont az is kiderült, hogy ha meglesz a bírósági ítélet, az EU csak utána fogalmazza meg az alkalmazáshoz szükséges irányelveket, ami megint csak többhónapos késedelmet okoz.
Egy francia illetékes nagyon valószínűnek tartja, hogy Magyarország vagy Lengyelország az Európai Bírósághoz fordul a jogállami feltételek miatt, ám mindent el kell követni, hogy a mechanizmus már a magyar választások előtt működjön. Az értelmező nyilatkozat pedig arra szolgál, hogy Orbán és Morawiecki otthon fel tudjon mutatni valamit, mármint hogy igenis eredményes volt a küzdelem. A két ország azonban igen sokat veszthetett volna, és a partnerek erre kíméletlenül is emlékeztették őket. Mindenekelőtt politikai érvekkel.
Ám ha azok kitartottak volna a fenyegetés mellett, akkor kérdések sora vetődött volna fel tagságuk kapcsán. A szakítás főleg Varsó számára lett volna kockázatos, hiszen neki védelemre van szüksége az orosz befolyással szemben. De Budapest és Varsó érzékenyen reagált a pénzügyi indoklásra is. Egy bennfentes szerint mindennek azután meglett az eredménye, mert felülvizsgálták álláspontjukat.
A jogállam hívei azt mondogatják, hogy az EU nem kapitulált a magyar és a lengyel követelések előtt, mert a mechanizmus megfelel az eredeti tervnek. A Bizottság elnöke ezt alapvetőnek nevezte. Weber, a Néppárt strasbourgi frakcióvezetője azt hangsúlyozta, hogy a megállapodáshoz csatolt értelmező nyilatkozat tartalmazza azokat a vörös vonalakat, amelyeket az EP és a Tanács múlt hónapban elfogadott megállapodásában fektettek le. Márpedig – tette hozzá – utóbbi jogilag kötelező, ezért a mostani kompromisszum nagy siker.
Ezzel szemben Verhofstadt volt belga miniszterelnök úgy véli, hogy az egyezség sérti az uniós alapszerződést, mert szűkíti a Bizottság önállóságát. Úgy pedig nem lehet megmenteni a jogállamot, hogy megszegik a törvényt.
Luxemburgi miniszterelnök abban nem talál semmi kivetnivalót, ha a magyar és a lengyel kormány megkeresi az Európai Bíróságot az új megállapodás törvényességét illetően. Ám Bettel hozzátette, hogy a kialkudott szövegen nem szabad változtatni. Egyetlen betűt sem. Mert ha elkezdik felvizezni, akkor ezzel az erővel azt is lehetne mondani, hogy az EU-t nem érdeklik az értékek. Ezért ha a közösség jogállamot akar, akkor kell hozzá egy működőképes mechanizmus.
Ugyanakkor Daniel Freund, aki a zöldek képviseletében végigcsinálta az egész egyeztetést, felhívja a figyelmet, hogy a tervezett rendszer most 1-2 évre befagy, miközben a jogállam válságban van. És a tagoknak nem kellene afelé szorítani a Bizottságot, hogy e idő alatt ne alkalmazza a meglévő eszközöket, miközben a lengyeleknél sérül az igazságszolgáltatás önállósága, a magyaroknál pedig brüsszeli milliárdok kötnek ki Orbán családjának és barátainak zsebében.
A jogállami vita tovább mélyítette a tagállamok közti törésvonalat és arra kényszerítette az európai vezetőket, hogy szembenézzenek az egész szervezet kilátásaival. Mindenesetre a kompromisszum továbbra is a jogállami normák betartásától teszi függővé a támogatások kifizetését, ami jó a nagy többség számára. Ugyanakkor korlátozzák a mechanizmus alkalmazásának körét, és az érintett kormányok az Európai Bíróságtól kérhetnek jogorvoslatot a szankciók ellen.
Azaz tipikus köztes megoldás született, amivel a magyar és lengyel politika mentheti arcát, sőt úgy állíthatja be, hogy ő győzött. Viszont véget vet a holtpontnak a pénzügyi csomag ügyében.
Daniel R. Kelemen, a Rutgers Egyetem politológia professzora úgy látja, hogy amit tető alá hoztak, az példátlan. Egyben jogilag gyanús, hogy Magyarország és Lengyelország elodázhatja a dolgot, ha lebegteti, hogy kikéri-e a jogállami feltételekről az Európai Bíróság véleményét.
Laurent Pech, aki európai jogot oktat a Middlesex-i Egyetemen, azt hangsúlyozza, hogy a két ország ugyanazt a módszert alkalmazza a fékek és ellensúlyok kiiktatására: először is ráteszi a kezét az Alkotmánybíróságra, majd átveszi a közmédia ellenőrzését, aztán jön az ügyészség és a rendőrség. A sort a választási törvény módosítása zárja. Az eredmény az, hogy Magyarország mostanra választási autokrácia és Lengyelország sem sokkal marad le mögötte.
Timothy Garton Ash szerint az unió számára rossz, hogy elveszti Nagy-Britanniát, de még rosszabb lehet, hogy bent tartja a magyarokat és a lengyeleket. Merthogy a két kormány zsarolja az EU-t, ám nem szabad megengedni, hogy ők kerekedjenek felül. Az oxfordi egyetemi tanár, az európai ügyek szakértője rámutat, hogy a vétófenyegetéssel Budapest és Varsó még tovább akarta gyengíteni a jogállami kikötéséket, ezért foglyul ejtette az egész szervezetet. Orbánhoz és Morawieckihez képest annak idején Thatcher gyengéd lelkű EU-hívő tűnt, amikor azt ordította, hogy vissza akarja kapni a pénzét Brüsszeltől. De hát Nagy-Britannia nettó befizető volt, és amikor a Vaslady megkapta, amit akart, akkor tette, amit tenni kellett az integráció érdekében.
Ezzel szemben Magyarország és Lengyelország hatalmas támogatást kap, a magyaroknál ez a GDP több mint 4 %-át teszi ki. Mégis visszautasították még a minimális jogállami garanciákat is, amelyek nélkül az unió szép lassan megszűnik a demokráciák és a jogrend közösségeként. Orbán és Kaczynski azt üzeni a német és holland adófizetőknek, hogy a segítség csak akkor juthat el a járvány által keményen sújtott déli országoknak, ha cserében mi továbbra is minden különösebb felügyelet nélkül használhatjuk a pénzeteket. Ez azt jelenti, hogy az alapok a magyaroknál a mind inkább demokrácia-ellenes rezsimet támasztják meg, arról nem is beszélve, hogy egy részük a miniszterelnök családjánál és barátainál köt ki.
Ha bejön ez a szégyentelen zsarolás, akkor a populista, idegengyűlölő és nacionalista kormánypártok nagyjából azt tehetik a két országban, amit csak akarnak, és még jól meg is fizetik őket érte, miközben beleharapnak az őket etető németek és hollandok kezébe. Ezek után minek lépnének ki? Az EU számára most az a nagy veszély, hogy továbbra is teljes jogú tagok maradnak, és egyúttal változatlanul megszegik a legfőbb szabályokat. Szóval nehéz eldönteni, hogy mi a nagyobb kockázat: hogy kiválik a demokratikus Nagy-Britannia, vagy az, hogy bent marad az antidemokratikus Magyarország.
Bejött a blöff Orbán és Morawiecki részéről: itt nem az értékekről, hanem a pénzről alkudoztak. És a két ország gyorsan ejtette a vétót, amikor a többiek nem voltak hajlandóak engedni. Ám a vita feltárta, hogy mostani formájában immár határokba ütközik az unió. A két kormányfő persze adta a felháborodottat, hogy itt liberális összeesküvés zajlik a nemzeti szuverenitás meggyengítésére. De aztán jobbnak látták, ha beállnak a sorba, mert a másik oldal érzékelte, hogy cinkelt kártyákkal játszanak. Hiszen a jogállami mechanizmus a kereteket kívánja létrehozni, nem érinti a politika tartalmi elemeit. De azt igen, hogy tisztességesen használják fel az EU-alapokat.
Viszont komolyan megrendült a bíróságok önállósága mindkét országban, így nagyon is rövid időn belül jöhet a pénzek megvonása. Most azonban különösen Orbánnak kell időt nyernie, nehogy a szankciók már a választások előtt jöjjenek. De hogy ezt sikerült elérnie, az nem jó, noha Brüsszelnek belátható időn belül megfelelő eszköz lesz a kezében a szubvenciók elsinkófálásának megakadályozására. Ám arra nem alkalmas, hogy segítse a demokráciát.
Mert az tény, hogy vannak olyan tagok, amelyek a demokratikus hiányosságok miatt jelenleg nem kerülhetnének be a szervezetbe. Ilyen Magyarország, Lengyelország, de Bulgária és Románia is. És nem lehet őket visszatéríteni az erény útjára, hiába fenyeget az EU a pénzcsap elzárásával. Mindent egybevéve az érintett országok lakosságán múlik, hogy kiharcolják a jogállamot.
Azonban az látszik, hogy a szervezet túlságosan is sokféle, és csak szavakban értékközösség. Úgy hogy joggal vetődik fel ismét a többsebességes Európa gondolata. Akkor nem lenne ily mértékben kényszerítő erő a konszenzus. Viszont erősebb lenne az összetartás, még akkor is, ha kevesebb milliárd érkezne Brüsszelből.
A konzervatív lap szerint Magyarország nem érti Európát és nem is jóindulatú, amikor magát nyilvánítja győztesnek a koronaalapról folyó vitában. A brüsszeli döntés hosszútávra meghatározza a dolgokat, de az egység és összefogás alapvető. Ebből azonban nem következik, hogy ne lennének érdekütközések, lásd a magyar-lengyel blokádot. Ilyen kérdésekben nehéz, de nem lehetetlen kompromisszumot találni. Ám mindenképpen kell hozzá a partnerek jó szándéka.
A megállapodás után a magyar külügyminiszter, aki arról nevezetes, hogy meggondolatlanul fecseg, kijelentette, hogy országa diadalmaskodott. Ez tűnhet romantikusnak, de aki az unióban győztest emleget, ami egyben azt jelenti, hogy kell lennie vesztesnek is, nos, az vagy nem érti, miről van szó, vagy csupán a saját előnyök érdeklik. A többieket pedig ostobának tartja. Ám azok polgárai ezek után megkérdezhetik, hogy minek etessenek olyan országokat, amelyek kormányai nagy bajnak tartják az EU-t és fura ellenségképeket gyártanak.
Hogy a magyar és a lengyel vezetés magát nyilvánítja nyertesnek, az a politikai játszma része. A vétóval nem csupán a földrész gazdasági megújulását veszélyeztették, hanem megkérdőjelezték az európai szolidaritást. De itt azért ajánlatos tekintetbe venni, amit a litván elnök mondott, aki Merkelhez hasonlóan szélesebb keretekben gondolkodik: ezúttal nem úgy volt, hogy mindenki csak nyerhetett. Mert ha nem jön létre a kompromisszum, akkor mind a 27-en vesztenek.
A konzervatív lap jónak tartja az EU és a magyar-lengyel vezetés egyezségét, mert Brüsszel megmutatta, hogy képes alkalmazni a korszerű pedagógia eszközeit, márpedig a szervezet hosszú távon csak így tud fennmaradni. Az elemzés szerint igazából aligha elégedett bármelyik fél is a kompromisszummal, de ez csak pozitív. Orbán és Kaczynski mondhatja ugyan odahaza, hogy továbbra is érkeznek a milliárdok, éspedig minden ellenőrzés nélkül, de arra már nem hivatkozhatnak, hogy a Bizottság belement pl. a menekültek befogadásának elutasításába. A Bizottság és a Tanács ugyanis már rég lemondott a kvótákról.
A többiek ugyanakkor azzal mehetnek haza, hogy igenis összekapcsolják a jogállami normákat, illetve a szubvenciókat, csak egyelőre nem alkalmazzák az elvet. Ám Európa ezzel együtt bizonyította, hogy működőképes, amihez persze mindig kompromisszum szükséges. De pont ezt mutat a jövőbe, mert az EU-nak nemigen van eszköze, hogy kikényszerítse az értékek tiszteletben tartását.
Merkel arra alapozta stratégiáját, hogy a pénzbüntetés helyett olyan mechanizmus jöjjön létre, amelynek keretében a támogatást csak szigorú feltételek teljesítése esetén lehet megkapni. Azaz ha eleget tesznek az emberi jogok követelményének. Ez kevesebb korbácsot és több mézesmadzagot jelent. Más megfogalmazásban: kevesebb büntetést, több ösztönzőt. Ez már a modern pedagógia világa, de nagyon jól van így.
A piacvezető liberális újság úgy értékeli, hogy mostanság összekapta magát az EU, már nem riad vissza a viszályoktól, pedig válságos időket élünk, ugyanakkor a szervezet nagyon jól teljesít a vitákban. Bebizonyosodott, hogy a költségvetési gépezet jelenti a leghatékonyabb politikai fegyvert. A magyar-lengyel blokádot a mézesmadzag-korbács-módszerrel törték meg. Merthogy a két kormány csak lényegesen kevesebb támogatáshoz jutott volna, ha tovább makacskodik, így a kérdés tétje a végén a túlélés volt számukra. A PiS, illetve az orbáni kegyencrendszer, különösen vidéken, csakis az unió anyagi közreműködésével tartható fenn.
Ha leállnak az átutalások, amihez politikai megbélyegzés, valamint torz jogállam társul, elriasztotta volna a befektetőket és gazdasági összeomláshoz vezetett volna. A büdzsé felhasználásával már mások is próbáltak zsarolni, akkor engedményekkel és külön forrásokkal hidalták át a kérdést. Ám most új szintre emelkedett a probléma, mert a nagy többség kész volt példát statuálni. A németek által bedobott kompromisszum nem változtat azon, hogy fontos egyezség született a jogállamról. Megoldották a gondot.
Orbán ily módon időt nyert a választásokig, de csökkentek volna az esélyei, ha lemond az uniós alapokról. A Bizottság és a német elnökség viszont újfajta határozottságot mutatott. Az EU érzi, hogy ellenfelei lassan már a létét fenyegetik. Mert minden bizonytalanná válik, ha a közösség megengedi a jogrendszer olyan szintű manipulációját, aminek Magyarországon és Lengyelországban vagyunk a tanúi.
A lap azt tanácsolja az uniónak, hogy bízza piacra, amikor felmerül az illiberális demokrácia kísértése, és legyen türelmes, a módszer meghozza az eredményt. A szervezet engedményeket adott a magyar és lengyel kormánynak, amely orosz és lengyel mintára illiberális rendszeren dolgozik és ehhez brüsszeli pénzeket kíván igénybe venni. Az EU a jelek szerint belement abba, hogy az esetleges jogállami eljárások tovább tartsanak, ugyanakkor csak szűkebb körre vonatkozzanak, mint ahogy azt a demokrácia védelmezői szerették volna.
De a nagy magyar és lengyel éljenzés arra utal, hogy a két irányított demokrácia vezetése valami kellemetlenről iparkodik elterelni a figyelmet: arról ti., hogy fülüket-farkukat behúzták. Kell nekik a támogatás és a kölcsön, ezért elfogadják a jogállami mechanizmus bevezetését. Vagyis az unió közvetlen eszközhöz jut, hogy érvényesíteni tudja az elveket.
A keményvonalas lengyel Ziobro rájött, mekkora a veszély. Hiszen ha lejár az átmeneti időszak, akkor bármilyen kétes intézkedés vagy tranzakció gyanúja merül fel a piacon, azonnal megvizsgálhatják, mennyire érintettek abban európai források. Márpedig itt szinte mindennek utána lehet menni. Úgy hogy be vannak programozva a viszályok az EU-val, de sok esély a másik oldalon nincs, miközben a nemzeti populisták minden állami, illetve állam közeli szerkezetet maguk alá igyekeznek gyűrni. Ezért Brüsszelnek csak várakoznia kell, és közben gondoljon arra, amit Obi-Van Kenobi mondott: Az erő legyen veletek!
Van némi mellékíze a brüsszeli megállapodásnak, mert az állam- és kormányfők meghajoltak a magyar-lengyel vétófenyegetés előtt, és késleltetik a jogállam védelmére szolgáló rendszer életbe léptét. Ugyanakkor a blokád veszélyét a szokásos módon hárították el: jogilag nem kötelező, politikailag azonban nagyon is hatékony kompromisszummal. Magyarország és Lengyelország pedig belement, mert úgysem tudta volna megakadályozni.
Orbán és a lengyel vezetés ugyan rövidtávon nyert, mert az Európai Bíróság elé vihetik a szabályozást, hogy az mondja ki a törvényszegést. Ám a Bizottság, a Tanács és az EP jogi szolgálata egytől-egyik átengedte a szöveget. Inkább az a magyar cél, hogy a mechanizmus ne induljon be a választás előtt. Ily módon Orbán környékén, a családot is beleértve, folytatódhatna a visszaélések az uniós pénzekkel.
Középtávon viszont Brüsszelnek hatékony eszköze lett, hogy kellőképpen „honorálja” a politika jogsértéseit. A német zöld Daniel Freund mondta ki, hogy a Bizottság visszamenőleg górcső alá vehet minden ügyet, ami 2021. január 1. után merül fel. Nem világos, hogy Orbán tudja-e ezt? De lépni kellett, mert az ellenőrizetlen hatalom eltorzul. Friss példa rá, hogy a miniszterelnök Mészáros Lőrinc leendő szuperbankjának az ellenőrzését kivette a versenyhatóság kezéből. Persze a Versenyhivatalt is a kormányfő egyik bizalmasa vezeti, tehát aligha valószínű, hogy sokat keménykedett volna. Egyébiránt az ügyet nem jelentették az EU-nak.
A kelet-európai populistáknak elegük van abból, hogy a liberális nyugat-európai elit gyámkodjon fölöttük. Orbán és Kaczynski az egész költségvetést meg akarta torpedózni, hogy ily módon egzisztenciális válságba döntse az uniót. Nem akarják elfogadni az emberi jogi normákat. A magyarázatot a bolgár politológus, Iván Krasztev abban találta meg, hogy itt a becsületről van szó.
A keleti demagógok szemében Brüsszel a liberális demokráciával, benne az emberi jogokkal, a szólásszabadsággal, a független igazságszolgáltatással és szabad sajtóval egyenlő. Ezek az értékek egykor nagyon is kívánatosak voltak az új tagok lakossága számára, ám az emberek kiábrándultak belőlük, mert hiába várták, hogy egy csapásra megjavul az életszínvonaluk. Amikor meg Merkel felnyitotta a határokat a menekültek előtt, az Orbán és a többiek számára az európai identitás kiárusításával volt egyenértékű.
Egyébiránt a nyitott határokat nagyon sok kelet-európai is kihasználta, és elment nyugatra, noha ezek az országok már így is demográfiai apállyal küszködnek. Orbán rémálma, hogy kihal a magyar nemzet.
Az EU nem adhatja fel a demokratikus játékszabályokat. De azért nem árt, ha megpróbálja megérteni azokat, akik azokkal nem értenek egyet. És akár lehetséges a kompromisszum, akár nem, ez lesz az egyik legnagyobb kihívás, amivel a szövetség szembesül.
Hajdú Gergő, az aHang kampányszervezet igazgatója arra figyelmeztet, hogy mostantól kezdve bárki megzsarolhatja az EU-t, újra meg újra, pont azzal a módszerrel, amit Orbán is bevetett. Mint mondta, a kormányfő folyton arra hivatkozik, hogy a magyar nép érdekeit képviselői, ám számára valójában csak saját maga és a körülötte lévő szűk oligarcha kör a fontos, no meg a család, mert mindegyik vastagon profitál az uniós támogatásokból.
Magyaroszágon nincs egészséges verseny, innováció, korszerű oktatás. Orbánt csak az általa uralt kicsinyke csoport tartja hatalmon. Miatta hasznosulnak ennyire gyatrán a közösségi pénzek. Most pedig a kompromisszum jóvoltából próbálja újraválasztatni magát. Szó sincs az ország szuverenitásáról, a harc nem az ideológiai szabadságért, hanem a pénzért folyik, hogy legyen miből finanszírozni a kampányt.
A hivatalos Budapest hurrázik a jogállami kompromisszum láttán, azt mondja, a kormány azért nyert, mert harcolt a nemzeti érdekekért. Az ellenzék ezzel szemben azt kérdezi, mit nyert meg Orbán? A vezető német lap szerint ugyanakkor a hatalommal szembenálló sajtóban túlsúlyban van a vélemény, miszerint a miniszterelnök elérte, amit akart. Hiszen szabad kezet kap a választásokig – írta az MSZP-hez közelálló Népszava. Ehhez képest Dobrev Klára arról beszélt, hogy a kormányfő biztosítékokat akart a jogállami mechanizmus ellen, de nem kapott semmiféle jogi garanciákat.
