Izrael;Egyesült Államok;Marokkó;Joe Biden;Donald Trump;

2020-12-11 18:27:36

Biden állja majd a cechet

Trump vezényletével már a negyedik arab állam rendezi a viszonyát Izraellel. Kockázatos alkujának következményei azonban már utódját terhelik.

Meg sem próbálta leplezni Donald Trump, hogy milyen engedményt tett Marokkó felé annak érdekében, hogy egy újabb, általa „történelmi áttörésnek” minősített megállapodást jelenthessen be. A hivatali ideje végéhez közeledő amerikai elnök a Twitteren gyors egymásutánban közölte, hogy az Egyesült Államok marokkói felségterületként ismeri el a vitatott hovatartozású Nyugat-Szaharát, illetve azt, hogy az észak-afrikai királyság rendezi viszonyát Izraellel.

Marokkó biztos, hogy kiváló üzletet kötött, hiszen csupán a palesztinok melletti kiállást kellett feladniuk azért, hogy maguk mellé állítsák a világ első számú hatalmát a nyugat-szaharai Polisario Front nevű milíciával folytatott évtizedes konfliktusban. Izrael örülhet, hiszen immár a hatodik arab országgal rendezik a kapcsolataikat, és ezúttal semmit sem kellett tenniük ennek érdekében. A korrupciós vádakkal, a kormánykoalíció felbomlásával és pártszakadásssal szembenéző Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök azért is boldog lehet, mert az egyezség ideális pillanatban adhat löketet népszerűségének. Trump maga is sikerként könyvelheti el az alkut, hiszen az amerikai közvélemény kiváltképp szívén viseli a zsidó állam sorsát, miközben legtöbbjük soha nem is hallott a nyugat-szaharai nép önrendelkezési vágyairól. Az viszont erősen kétséges, hogy az Egyesült Államok nemzeti érdekeivel összhangban van-e az egyezség, ahogyan az is, hogy minden szempontból a békét segíti-e elő.

A novemberi választáson vesztes elnök azonban egy olyan fajsúlyú döntést hozott meg, amelyet – a szokásjog szerint – egy leköszönő, „béna kacsa” adminisztrációnak nem illene: feladta az Egyesült Államok négy évtizedes semlegességét a nyugat-szaharai konfliktusban, és megbontotta a diplomáciai megoldást szorgalmazó egységes nyugati álláspontot. Trump lényegében Washington nevében áldását adta ahhoz, hogy Marokkó – akár katonai erővel is – bekebelezze a foszfátban gazdag szakadár régiót. A háború kitörésének valós kockázata van, az 1991 óta érvényben lévő tűzszünet jelenleg gyenge lábakon áll: az ENSZ-békefolyamat évek óta holtponton van és a múlt hónapban rövid időre ismét fellángoltak a harcok. Trump persze könnyen hazardírozik, az esetleges negatív következményeket úgyis utódjának, Joe Bidennek kell kezelnie. A távozó elnök veje és egyben a közel-keleti békéért felelős tanácsadója, Jared Kushner azonban úgy vélte, hogy apósa döntése kifejezetten a tárgyalásokat mozdítja előre. Szerinte a Nyugat-Szahara úgyis Marokkó része lesz, ennek elismerésével az Egyesült Államok csak az „elkerülhetetlent” fogadja el. Kushner kijelentésével arra utalt, hogy a távozó kormányzat az államiság helyett mindössze az autonómiát javasló marokkói béketervet támogatja. Hiába veszi át a gyeplőt Biden, már ő sem ajánlhat jobbat a nyugat-szaharaiaknak a Marokkón belüli részleges önállóságnál. A leendő elnök ugyan felmondhatná az alkut, de a kihátrálással ronthatna Izrael helyzetén, aminek komoly belpolitikai ára lenne. Mindez azt jelenti, hogy a távozó amerikai kormányzatnak egy újabb ügyben sikerült gúzsba kötnie a leendő vezetést.

Azt mindenesetre el kell ismerni, hogy a Trump adminisztráció az utolsó hivatali évében komoly külpolitikai sikert ért el: tulajdonképpen megszüntette a zsidó állam elszigeteltségét az arab világban azzal, hogy a nyár óta négy országot is rávett a viszony rendezésére. Bahrein kivételével azonban az amerikai kormányzat mindegyik egyezségért beáldozott vagy kockára tett valami fontosat: az Egyesült Arab Emírségeket például a legfejlettebb F-35-ös vadászgépekkel sikerült lekenyerezni, feladva ezzel az Izraelnek eddig az arab országokkal szemben biztosított haditechnikai fölény elvét; Szudán esetében a demokratikus átmenet került veszélybe, míg Marokkónál a nyugat-szaharai béke. Történelmi távlatokból lehetséges, hogy a történelminek beharangozott megállapodások valóban annak bizonyulnak és megalapozzák a harmonikus arab-izraeli kapcsolatokat. Arra is van esély azonban, hogy zsákutcát jelentenek, mivel demokratikus felhatalmazást nem élvező vezetőkkel köttettek, miközben az arab társadalmak továbbra is szolidárisak a palesztinok ügyével.