A karaván és a kutya

A kutya ugat, a karaván halad – kommentálta Kósa Lajos a brüsszeli egyezséget. Ugassunk kicsit. Ugassuk meg Kubatov Gábort, aki akkorát vakkantott, hogy az még egy Trianon-évben is túlzásnak tűnik. Azt írta: ha a miniszterelnök tárgyalta volna a trianoni békeszerződést, akkor az antant országok felét Magyarországhoz csatoltatta volna. Nem a történelmi ismereteket hiányoljuk, azon már túl vagyunk. Még csak nem is a vezér totemarcának baltás faragása izgat bennünket, hanem az, ahogyan a Fidesz vezérlő köre a hódolók nagy csámcsogása közepette Orbán Viktorra szabja az utóbbi harminc évet, és lassan a teljes magyar történelmet a kormányfő hagymázas látomásai alapján értelmezi.

De, ez a szellemi kör nem elégszik meg ennyivel. Az európai, sőt a világtörténelemre fáj a foga, annyira felhergelte magát a "liberális kánon egyeduralmán", hogy tragikus komolytalansággal egyszerre tagadja meg a felvilágosodást és 1968-at, és ha ezzel a nagyközönség nem tud mit kezdeni, hát előjön a miniszterelnök kedvenc mondásával: a magyarok megtapasztalták a kommunizmust, míg a Nyugat a szabadságba és a piacgazdaságba született. Mintha a németeknek nem kellett volna keservesen megtisztulniuk Hitler után? Mintha Európának nem kellett volna megküzdenie az egyesült Európáért? Címzi ezt a hajdani NDK-ban felnőtt Angela Merkelnek, aki egy evangélikus lelkész lánya. Nem több-e faragatlanságnál, ha a kormányfő a "Moszkva-Brüsszel" párhuzam, a német tankok emlegetése után kiszólásként ultizós Farkasveremnek nevezi az uniós csúcs helyszínét, felidézve Hitler egykori főhadiszállását a keleti fronton.

Ha a karaván így halad tovább, abba a szellemi sivatagba jut, amelyhez hasonlóban a kommunista történelemértelmezők bolyongtak valaha, és amelyből kikeverednünk negyven évig tartott.