nyílt levél;Idősek Tanácsa;

2020-12-14 19:28:00

Nyílt levél az Idősek Tanácsának

Az írásra elvben a testület elnökének, Orbán Viktornak vagy alelnökének, Novák Katalin családügyi miniszternek kellene válaszolni.

A 65 év felettiek vásárlási idősávjának bevezetését, majd három hét utáni eltörlését állítólag kezdeményező, mindössze 12 tagú Idősek Tanácsának írt nyílt levelet a hét szervezetet és 300 ezer tagot számláló Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET), hátha más megoldásra váró kérdésben is segíteni tudnak a nyugdíjas társaikon.

- Mindenekelőtt le szeretnénk szögezni, hogy egy hajóban evezünk – szólítják meg a miniszterelnök vezetésével működő szűk körű tanácsadó testület tagjait, majd azt javasolják, hogy kezdeményezzék a 150 ezer forintnál kisebb nyugdíjjal rendelkezők egyszeri ötvenezer forintos támogatását, és azt, hogy a jövő évi nyugdíjemelés ne lehessen ötezer forintnál kisebb összegű. Azt a régóta hangsúlyozott kérést is megfogalmazta a NYUSZET, hogy a szociális ágazatban dolgozók is kapják meg az egészségügyben adott egyszeri 500 ezer forintos jutalmat.

Együttműködést kínáló üzenetüket azzal zárják, remélik, hogy eddigi sikeres tevékenységükhöz hasonlóan ezekben a kérdésekben is eredményeket érhetnek el a kormánynál az Idősek Tanácsának tagjai. A nyílt levélre elvben a testület elnökének, Orbán Viktornak vagy alelnökének, Novák Katalin családügyi miniszternek kellene válaszolni.