„Munkácsy védett műve, Ecce Homo, 290 millió Ft-ért eladó” – jelent meg lapunk keddi számában egy apróhirdetés. A Népszavában legutóbb 1958-ban jelent meg e kurta mondat dunyhák, párnák, szőnyegek, kombinált szekrények és gázkályhák kínálgatása között. Szinte szó szerint – akkor a kép árát nem tüntették fel, a telefonszám is más volt. Dr. Tauszig Róbert annak idején példátlanul magas összegért, 55 ezer forintért kínálta a festményt: akkoriban az átlagkereset kevesebb, mint 1500 forint volt, a BÁV aukcióin is felszisszentek, ha egy-egy mű ára néhanap átlépte a 20 ezres határt. A második világháborút Bolíviában átvészelő író és újságíró, Szokoly Endre utána is járt annak, hogy a debreceni Déry Múzeum főékessége miként kerülhetett az Újlipótvárosba.
Nos, ez az Ecce Homo nem az a mű, hanem egy nagy méretű, színes vázlat. – Nekem a tömeg mozgalmassága jobban tetszik ezen, mint a kidolgozott nagy képen – büszkélkedett Szokolynak az eladó, aki a Magyar Nemzeti Galériának is kínálta a képet. Az állam nem élt akkor az elővásárlási jogával, úgyhogy a képre a kor legjobban fizetett színésze, Latabár Kálmán csapott le.
A Csúcsok között című tárlat 140 alkotása között találhatunk még két Munkácsy-portét is, ha Latyi nyomába kívánnánk lépni – és van heverőben néhány milliónk –, csakhogy van itt még annyi minden szépség, hogy kapkodhatjuk a fejünket. Például a Tavaszi nyírfaliget Mednyánszky Lászlótól, Aba-Novák Vilmos egyik főműve, a Cefalu, vagy Bihari Sándor kilenc évtizedig lappangó festménye, A cilinderpróba. Végül, de nem utolsó sorban: újra láthatjuk Gulácsy Lajos egyik egyik legtöbbször kiállított Nő rózsával című, 1904-es alkotását, a Firenzében készült remekmű a kiállítás fő helyét kapta. „A legszebb Gulácsy”, hirdeti felette felirat, és a megállapítás kétségbe vonhatatlan.
A tárlat klasszikus és modern alkotásait Kieselbach Tamás, a Kieselbach Galéria vezetője, az 1965-től 2020-ig megszületett műveket Pados Gábor, az acb Galéria tulajdonosa válogatta. Így helyet kapott a kiállításon Bak Imre Zöld című, 1969-es, nagyméretű festménye – ennek Narancs című párdarabját néhány hete 46 millió forintért vásárolták meg egy varsói aukción, ilyen magas összeget még sosem adtak élő magyar képzőművész alkotásáért. Batykó Róbert Hocus Potus című, idén született festményén Donald Trumpot láthatjuk lecsorogni a vásznon, Szalay Péter szintén idei 3D printjén, a Prizmán a New York-i szabadságszobor szivárványszínbe öltözve reagál az LMBTQ, a metoo és a Black Lives Matter mozgalmakra, míg a külhonban már nagyon kapóssá vált Bozó Szabolcs gyermekrajszerűen örökítette meg Bödőcs Tibort – hóemberként, répaorral.
Ladik Katalin: Most „befelé” dolgozom
Az acb Galéria jóvoltából a Csúcsok között című kiállításon szerepel Ladik Katalin kilenc képből álló, 1978-as fotóperformansza, a Poemim, amelynek egyik változata a New York-i Modern Művészetek Múzeumában, egy másik pedig a világ leghíresebb feminista gyűjteményében, a bécsi Verbundban látható. A költő, képzőművész és színész a képeken egy dramaturgiai jelentőséggel bíró üveglap segítségével hívja elő a hagyományos női szerepek által bezártságérzését. „Míg Ladik a fotókon a társadalom szépségideálját gunyorosan és élcelődve provokálja, addig a hang (hiánya), az arckifejezések által megidézett artikuláció és a cím révén a performansz a költészet – mint kiterjesztett és cselekvéssorrá átírt vers – felől is értelmezhető marad” – olvasható a mű leírásában.
– Elég gyakran előadtam ezt a performanszot is – emlékezett vissza Ladik Katalin a kiállításmegnyitón. – Ebben a műben nagyon fontos a test, hogy mennyire vállalom magamat, mi az, amit műtárgyként mutatok fel, és mi az, amikor magamat is a műtárgy, a mű mellé helyezem. Fiatal koromban nagyon érdekelt, hogy az úgymond szép, vagy legalábbis az elfogadott, tetszetős arcomat eltorzítom. Ez egy gyerekkori emlékkép: minden gyerek kipróbálta, hogy üvegajtóra tapasztja az arcát és élvezi a torzulást. Alkotó révén én azt a bizonyos torzulást állandóan éreztem magamban, akármilyen műfajban fejeztem ki magamat: nemcsak azt a bizonyos szép üzenetet akartam közvetíteni, hanem azt a küzdelmet is, ahogyan eljutok addig a szépig. legyen az vers, vagy hangköltészet.
A járvány miatti korlátozások miként befolyásolják a munkában? – kérdeztem. – A korlátozások nem az alkotás folyamatára hatnak, hanem az emberre, ilyen értelemben az alkotóra. Alkotóként mindig a jelent szűröm át magamon, az adott helyzet ugyanúgy hat rám, mintha nem történt volna semmi. De a világban mindig történik valami, legalábbis az én világomban – mondta el Ladik Katalin lapunknak. – A fizikai, utazási korlátozások pozitívuma, hogy arra kényszerítettek végre, legyek többet otthon, foglalkozzam többet az írással. Mozgalmasak voltak az utóbbi évek, nagyon sok külföldi utam volt, fellépésem, kiállításom, emiatt háttérbe szorult az írás, a munkáim rendszerezése. Most az alkotást kísérő tevékenységeket kicsikét sikerült jobban rendszereznem, de magát az alkotást is inspirálta az otthon levés kényszere. A korlátozás a költészetemre jól hatott, megírtam azokat a verseket, amelyek már bennem forrongtak, az új verseskötetem befejezés előtt áll. A prózai kötetem befejezése felé is kacsintgatok. Az írásra jobban tudok koncentrálni, de a képzőművészeti munkáknak is jót tett a változás, be tudom fejezni a dolgokat, és az acb Galériával az együttműködés is szoros annak ellenére, hogy nem tudunk reális kiállításokat tartani.
Svájcban a járványügyi korlátozások miatt elmaradt a nagyszabású retrospektív életmű-kiállítása. – Remélem, jövőre megvalósulhat. Egy ilyen halasztás mindig jó arra, hogy az alkotó, a kurátor, a szervező jobban felkészüljön – válaszolta. – Performansz-fellépéseim sincsenek, az a műfaj teljes embert, és személyes jelenlétet kíván a részemről, a publikum részéről is. Ezért nem érzem a hiányát: az egyetlen és megismételhetetlen fellépésre nagyon kell készülnöm, utána meg olyan vagyok, mint egy kifacsart rongy, nem igazán tudok átváltani másra. Ebben az esetben jó is, hogy nem „kifelé” dolgozom, hanem „befelé”, és elsősorban a művekkel tudok foglalkozni. Több műfajban tudok létezni és kifejezni magam: így nem sínylettem meg az elmúlt évet – összegezett Ladik Katalin.