Báró úr, ezt akarta?

Tisztelt Pierre de Coubertin báró úr!

Figyelembe véve, hogy egy más világban élt, megbocsátom, hogy a nyakunkra szabadította az amúgy akár szerethető olimpiai mozgalmat. De sajnos a világ és elsősorban az idétlen politikai hatalmak saját képükre formálták az Ön nemes terveit. Így volt ez mindkét világháborút követően és minden jelentős politikai torzulás után is. Lásd Magyarország díszesnek mondott politikai és ezáltal sportpolitikai múltját és jelenét.

Sajnos az Ön utódai saját emberi nagyságuk demonstrálására az emberi mértéktől elrugaszkodva egy gigantikus „mega” méretű kéthetes sportfesztivált erőszakoltak rá a világra. Gondolja végig: mely országok vannak berendezkedve arra, hogy több mint 50 ezer akkreditált vendéget, plusz a turistákat be tudják fogadni erre a két hétre? (És még nem említettem a paralimpiát.) A sportágak palettájából adódóan szinte kontroll nélkül növelték a stadionok, uszodák, sportcsarnokok számát és az azokat kiszolgáló a speciális létesítményeket, mondjuk vadvízi, lovas, vitorlás pályák. A felelőtlen kormányok mindent bevállalnak, nem gondolva a további életre. Ezt a legékesebben a görögök példája mutatja: létesítmények tucatjai rohadtak el a különben sok mindent nélkülöző országban, sok-sok euró milliárdot felemésztve.

Sokáig az olimpiai események voltak a világ sportéletének legrangosabbjai, de mára az extra részvételi elvárások miatt kialakított földrészenkénti kvalifikációk ezt tönkre tették, és bizonyos világbajnokságok sokkal jobban demonstrálják az adott sportág tényleges erőviszonyait. A már említett politikai elitek saját országuk sportkulturális fejletlenségét az olimpia és az ott elért eredmények túlhangsúlyozásával kompenzálják.

Báró úr, gondolja el, hogy az európai gazdasági életben vegetáló Magyarország aranyérmesei egy akkora összeget kapnak, amiből egy belvárosi lakás könnyedén megvásárolható. Ráadásul a felkészülésüket és az abban érdekelteket is extrán jutalmazzák, sőt a gondos vezetők, hogy megóvják lekötelezett sztárjaik jövőjét, 35. életévüket követően jelentős életjáradékot biztosítanak nekik és az előbb említett körnek.

Nem lenne ezzel semmi baj, ha a társadalom tűrőképességét nem haladná meg sokszorosan. A diktatorikus politikai vezetéssel bíró országok - például Magyarország - politikai elitje ezzel demonstrálja erejét, illetve ezzel veszi meg a sportolók és sportot szeretők szimpátiáját.

Tényleg ezt akarta?

Már csak abban bízhatnak ezen országok polgárai, hogy egyszer minden akarnok hatalom megbukik, és a társadalmak remélhetőleg visszatérnek az egészséges alapokhoz - például az Ön szép, tiszta szándékához.

(Sportbaráti üdvözlettel egy elkeseredett sportszervező.)

A vegetáló Magyarország aranyérmesei egy akkora összeget kapnak, amiből egy belvárosi lakás megvásárolható