Forradalom

Tíz éve egy tunéziai utcai árusnak, Mohammed el-Búazízinak elege lett az önkényből, a megaláztatásokból és a korrupcióból. A családjáért látástól vakulásig dolgozó 26 éves fiatal sokáig tűrte a rendőrök rendszeres gáncsoskodását, ám 2010. december 17-én végleg betelt a pohár, amikor elkobozták tőle a hitelből vásárolt portékáját. Búazízi nem volt poéta, hogy indulatait szavakba öntse - felgyújtotta magát, de kétségbeesett tette kifejezte az arab világban évtizedek óta felgyülemlett frusztrációt. Forradalmi hevület lett úrrá a térségen, lázadások törtek ki, zsarnokok buktak meg. Búazízi azonban ezt már nem élhette meg, néhány héten belül belehalt sérüléseibe. Az Arab tavasz egyik első mártírja lett, posztumusz elismerésként az Európai Parlamenttől a Szaharov-díjat is megkapta.

Mostanra az arab világ csendes, újra csendes, elzúgtak forradalmai. A demokrácia egyedül Tunéziában vert gyökeret, ám a terrortámadások és gazdasági nehézségek miatt ott is keserédes a siker. A térség polgárháborúi ugyan kifulladóban vannak, egyedül Líbiában látszik esély egy szabadabb ország megszületésére.

Az Európai Uniót vezetőit ez cseppet sem zavarja, hiszen nem vágynak ők igazán az arab demokráciákra. Időnként ugyan díjazzák a szabadságért sovárgó utcai árusokat, de általában az őket elnyomó korrupt diktátorokat jutalmazzák és erősítik. Az egyiptomi demokrácia kezdeményeit vaskézzel felszámoló esz-Szíszi elnököt például éppen a minap tüntette ki Emmanuel Macron a francia becsületrenddel. A szomorú igazság, hogy a felvilágosult vezetők hajlandóak szemet hunyni az önkény, a megaláztatás és a korrupció felett, amíg a zsarnokok biztosítják a gyümölcsöző gazdasági kapcsolatokat és féken tartják a Nyugatra veszélyes szélsőségeseket. Európának a stabilitás a prioritás, ezért pártfogolja a márciusi ifjak helyett Haynau örököseit.