Szokatlanul csendes éj elébe néznek idén karácsonykor a Jézus Krisztus szülőhelyeként számon tartott Betlehem lakói. A palesztinok által igazgatott város főterét, a Jászol teret ezúttal is egy pazarul kivilágított fenyőfa ragyogja be, ám a hangulat korántsem ilyen fényes. A helyiek egy szűk esztendő lehangoló lezárására készülnek. A koronavírus-járvány teljesen romba döntötte a megélhetésüket biztosító vendéglátóipart, az egész évben elmaradó turisták és zarándokok hiánya pedig különösen ebben az időszakban, a decemberi csúcsszezonban érzékelhető. A tavaly és tavalyelőtt egyaránt rekordforgalmat lebonyolító szállodák, éttermek és szuvenírüzletek legtöbbje inkább ki sem nyitott, mivel egyszerűen nincsen, akit kiszolgálhatnának. Betlehemnek voltak szerényebb karácsonyai az elmúlt évtizedekben is, amikor a palesztin-izraeli konfliktus következtében megcsappant a látogatók száma. Azonban olyan még egyszer sem fordult elő, mint most, hogy szinte egyetlen külföldi turista vagy zarándok sem érkezett volna.
A betlehemi visszaesés csak kis szelete az idén a palesztinok nyakába zúduló problémáknak: a járvány okozta egészségügyi és gazdasági vészhelyzeten felül még hátrányos világpolitikai változásokkal is szembe kellett nézniük. A hivatalosan hontalan, de saját hazára vágyó népcsoport érdekérvényesítési képességét idén lényegében mélypontra taszította a Donald Trump-féle külpolitika.
Az év elején még úgy tűnt, hogy a hivatalban lévő amerikai elnök által az “évszázad alkujaként” emlegetett, Izraelnek kedvező béketerv veszélyezteti legjobban az önálló palesztin államról szőtt álmokat. A javaslat engedélyezte ugyanis az izraeli vezetésnek, hogy annektálja az illegálisan létesített zsidó telepeket, valamint a Jordán folyó völgyét. Rámalláh a leendő palesztin államhoz - Kelet-Jeruzsálem és a Gázai-övezet mellett - Ciszjordánia egészére igényt tart, de Izrael - egyes becslések szerint - akár a régió csaknem harmadát bekebelezhette volna, ezzel kisiklatva a konfliktus megoldására proponált kétállami rendezési tervet. Nem véletlen, hogy a Palesztin Hatóságnak egyáltalán nem nyerte el a tetszését a béketerv, sőt, Mahmúd Abbász palesztin elnök az afeletti felháborodás kifejezésére felfüggesztette az együttműködést Izraellel és az Egyesült Államokkal.
A tervezett izraeli annektációból végül semmi sem lett, de a palesztinok ambíciói ennél is érzékenyebb csapást szenvedtek: az eddig feltétel nélkül szolidáris arab országok vezetői kihátráltak a palesztin-ügy mögül. Amerikai közvetítéssel augusztusban az Egyesült Arab Emírségek, majd azóta Bahrein, Szudán és Marokkó normalizálta viszonyát Izraellel úgy, hogy - a régebben megbékélő Egyiptommal és Jordániával szemben - semmilyen, a palesztinok sorsán javító intézkedést nem vártak el lépésükért cserébe az izraeli kormánytól.
A Trump-kormányzat "történelmi" megállapodásainak annyi pozitív hozadéka legalább volt a palesztinok számára, hogy a nemzetközi elszigeteltség arra ösztönözte a politikai elitet, a Ciszjordániát irányító világias Fatahot és a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamászt, hogy rendezzék az egymást közti viszályt. A rivális pártok szeptember végén megegyeztek abban, hogy fél éven belül új választásokat tartanak, ám a megszületett alku nem volt hosszú életű. A palesztin egységet az teremtette meg, hogy mindkét párt fenyegetésként élte meg az elmúlt négy év fokozottan Izrael-barát amerikai külpolitikáját, Donald Trump novemberi veresége azonban gyökeresen megváltoztatta, jobban mondva visszarendezte a helyzetet. Joe Biden beiktatásával várhatóan a korábbi, némileg kiegyensúlyozottabban Izrael-barát washingtoni irányvonal érvényesül majd és ehhez alkalmazkodva a Fatah vezette Palesztin Hatóság is visszaigazodott a megszokott status quo-hoz. Rámalláh novemberben újraindította az együttműködést Izraellel és ezzel párhuzamosan Abbász elkezdett kitáncolni a Hamásszal megkötött, választásokat előirányzó egyezségből. A palesztin államfő vélhetően attól tart, hogy pártja alulmaradna az iszlamistákkal szemben, ahogyan ez a legutóbbi, 2006-os szavazáson is történt. A Fatah és Hamász közötti szeptemberi alku semmissé tétele egyúttal azt jelenti, hogy visszaállt a palesztinok politikai megosztottsága, vagyis a térség helyzete többé-kevésbé ugyanolyan, mint a Trump-éra előtt volt - azt leszámítva, hogy Izrael normalizálta viszonyát négy arab állammal. A palesztin-izraeli békefolyamat továbbra is holtponton van, az “évszázad alkuja” semmilyen hatást nem ért el. Egyelőre nem látni, hogy mi hozná el a régóta várt áttörést, de próbálkozások azért vannak, ezúttal Rámalláh részéről.
Mahmúd Abbász az elmúlt hetekben intenzív diplomáciával igyekezett előkészíteni az általa a jövő év elejére kezdeményezett nemzetközi békekonferenciát. Az ENSZ égisze alatti esemény a remények szerint a palesztin belviszályt és a palesztin-izraeli konfliktust is elmozdítaná a rendezés felé. A 85 éves palesztin államfő - a fertőzésveszély ellenére - személyesen tárgyalt az ügyben II. Abdullah jordán királlyal, Abdel-Fattah esz-Szíszi egyiptomi elnökkel és Tamim katari emírrel is, hogy megszerezze támogatásukat a kezdeményezéshez, amely ismét előtérbe helyezhetné a palesztinok által preferált kétállami megoldást. Hogy lesz-e bármi a beharangozott békekonferenciából, az egyelőre a jövő zenéje. A Palesztin Hatóságnak mindenesetre nagy szüksége lenne arra, hogy végre konstruktív szerepben tűnjön fel a békefolyamatban, a járványhelyzet miatt ugyanis a palesztinok minden eddiginél jobban ki vannak szolgáltatva a nemzetközi közösség jóindulatának - a koronavírus legyőzésére védőoltásra, a gazdaság talpraállítására pedig pénzadományokra van szükségük.
