iparűzési adó;önkormányzatiság;Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége;

Orbán terve a települési önkormányzatok szövetségét is kiakasztotta

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége szerint a lépés alapjaiban rengeti meg az önkormányzati rendszert.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) reagált arra a szombati miniszterelnöki bejelentésre, amely szerint felére csökkentik a fizetendő iparűzési adót. A szervezet kifogásolja, hogy a kormányzat nem egyeztetett velük. Számításaik szerint országosan nagyjából 150 milliárd forintos hiányt tesz majd ki az adókulcs csökkentése, aminek 70 százaléka a nagyvárosok költségvetésében látszódik majd meg.

A TÖOSZ kifogásolta azt is, hogy a 25 ezres népesség alatti településeknek nyújtott kompenzációról egyelőre semmit sem tudni. Ennek ellenére a TÖOSZ úgy számol, hogy a jövendőbeli támogatás nagysága várhatóan lényegesen alatta marad az adókedvezménynek. Véleményük szerint így az intézkedés alapjaiban rengeti meg az önkormányzati szektort.

Hangsúlyozták, ahhoz, hogy a kompenzációs mechanizmus érzékelhető segítséget nyújtson, elengedhetetlen az önkormányzati érdekképviseleti szervezetekkel történő előzetes egyeztetés. Jelezték, részt kívánnak venni ebben a folyamatban. 

A szervezet abbeli véleményének is hangot adott, hogy a kormány a helyi önkormányzatok saját bevételeinek csökkentése helyett egyéb gazdaságvédelmi intézkedésekkel is tudná támogatni a kis- és középvállalkozásokat. Ilyen többek között a munkavállalói járulékok, társasági adó csökkentése vagy éppen a kamarai hozzájárulás elengedése. 

"A koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében hozott eddigi kormányzati intézkedésekből az elmúlt évek gyakorlatát folytatva jól látszik a Kormány politikája: minden forrás – a helyi önkormányzatok saját bevételei is – az államé, függetlenül attól, hogy hol keletkezik, ez pedig lassan a helyi kormányzást teszi lehetetlenné."-zárul a közlemény.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségét az a Schmidt Jenő vezeti, aki a Somogy megyei Tab település fideszes polgármestere.