uniós támogatás;vállalkozások;műemlékek; NER;milliárdok;kastélyprogram;

2020-12-22 08:27:40

Kétes kastélyfelújítások, jórészt brüsszeli tízmilliárdokból

Bár még egy műemlék sem készült el teljesen, a NER-közeli vállalkozások pénzüknél maradnak.

Egy évvel meghosszabbította a Nemzeti Kastély- és Várprogramot a kormány, mivel az öt éve – főként európai uniós forrásból – zajló projektben eddig egyetlen épületet sem sikerült teljesen befejezni – írja a 24.hu.

A cikk szerint az eddig kiírt 25 közbeszerzés közül legalább 13 esetében lehet kapcsolatot találni kormányközeli szereplőkkel. Így például a Mészáros Lőrinc és családja érdekeltsége tartozó cégek a Dunántúli Magasépítő Kft.-vel, a vállalkozó gyermekeinek kezdőbetűiből álló nevű Fejér B.Á.L. Zrt.-vel, az állami megbízások sorát elnyerő zalaegerszegi ZÁÉV Zrt.-vel és a West Hungária Bau Kft.-vel is, amelynek a tulajdonosa, Paár Attila, aki korábban Tiborcz István – Orbán Viktor veje – üzlettársa volt.

A Miniszterelnökség a lap kérdéseire ellentmondásos adatokat közölt az eddigi költésekről: 2018-ban még azt tudatta a tárca, hogy addigra 228 millió forintot fizettek ki a program tanulmányaira, 2020-ban viszont már azt állítják, erre 187 milliót fordítottak tanulmányokra. Két éve azt közölték, hogy egyéb kiadások címén összesen 3,5 milliárd forintot költöttek el, idén a közölt összeg 2,5 milliárdra csökkent, ami képtelenség.