Előfizetés

A laborhús mindent megold

Balassa Tamás Forgács Iván
Publikálás dátuma
2020.12.25. 15:58

A tudomány tíz hónap alatt sem tudott bizonyítékot felmutatni arról, hogy a koronavírus az élelmiszereken meglapulva is képes volna fertőzni. A tarja, a kígyóuborka és a kifli sem bukott még le mint „vírusgazda”, és a különböző kiszállított készételekre (például a pizzára) sem sikerült rásütni a kórokozó-hordozó billogot. Nincs rá bizonyíték, tehát nem történt ilyesmi – állítják a kutatók.
Csakhogy az ételek és a Covid–19 meghitt kapcsolata éppúgy nem bizonyított, ahogy a kilincs, a metrófogantyú, a bevásárlókosár és a plasztikbaba vírusközvetítő szerepe sem. Utóbbiakról annyit tudni, hogy fém- és műanyag felületeken órákig vagy akár napokig életben maradhat a kórokozó, tehát fertőtlenítéssel kell védekezni ellene. De azt is állítja a tudomány – egyfajta ráutaló mondás ez –, hogy az élelmiszerekben megfelelő hőkezelés után elpusztul a koronavírus. Egy biztos: durva pánikot okozna, ha egy kutatás összekötné a szupermarketban összefogdosott zsemlét a fertőzéssel. Ám nemcsak egy ilyen összefüggés válthatna ki világméretű idegességet: a SARS-CoV-2 nevű láthatatlan veszedelem a világ élelmiszer-gazdaságában is hatalmas erőket állít szembe. Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a méretes ökológiai lábnyommal csatangoló élelmiszerláncokat rövidíteni kellene, és nem csak a klímaválság miatt. A járvány nyomában járó gazdasági válság ugyanakkor az olcsó tömegtermékek iránti keresletet növeli. A spanyol paradicsom mellett szól az is, hogy az utazás ideje alatt biztos elpusztulna a vírus, ha bizonyított volna, hogy ott volt.
Az orvosok, ápolók és az idősotthonokban élők után a húsfeldolgozók alkalmazottai és a tanárok kerülnek sorra az Egyesült Államok oltási kampányában. A döntés szólhat az ellátás biztonságáról is, hiszen a húsüzemekben kialakuló járvány­ügyi gócpontok gyors áruhiányt okozhatnának, és a megszokásait féltő, bepánikolt tömeg lepné el az üzleteket (helló, harmadik hullám!). Másrészt az oltási sorrend azt a kérdést is felveti, hogy például egy vágóhíd vagy egy szalámigyár tünetmentes, de covidos munkatársai mennyire pörgetnék a vírus terjedését a termékek megfertőzésével.

Denevérvírus az égből

November közepén röppent föl a hír, hogy Kínában, Csinan tartományi fővárosban Brazíliából, Bolíviából és Új-Zélandból érkezett fagyasztott marhahúson, belsőségeken és csomagolásukon koronavírust találtak, két másik vidéki város pedig argentin sertéshússzállítmányokon mutatta ki a Covid–19-et. Az esetek között egyértelmű összefüggést, latin-amerikai élelmiszeripari gócpontot nem lehetett feltérképezni. Mint ahogy azt sem sikerült kideríteni, emberről vagy más úton került-e a fertőző anyag a hústermékekre. Kína több ezer érintett személyt tesztelt le, az eredmények negatívak lettek. Bár az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint kicsi a valószínűsége, hogy a vírus fagyasztott húson célba jutva szedhet újabb áldozatokat, mégis felmerül a kérdés, mit is jelent pontosan ez a „kis valószínűség”. A problémával az új koronavírus megjelenése óta foglalkoznak a kutatók. Az eredmény már csak azért is fontos, mert az élelem elsődleges szükséglet, előállítása, forgalmazása semmiképpen nem állhat le, az élelmiszerboltok a legszigorúbb korlátozások alatt is nyitva maradnak. Óriási káoszt okozna, ha az ételek is közvetlen veszélyt jelentenének ránk, és minden étkezés után teszteltetni kéne magunkat, napokig karanténban várva az újabb finom falatokra. De van-e ilyen veszély? Dr. Balkányi László belgyógyász, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) volt tudásmenedzsere a járvány kitörése óta folyamatosan figyeli a tudományos publikációkat, kutatási eredményeket. És a Trends in Food Science & Technology folyóiratban nemrég megjelent a „A Covid–19-járvány és az élelem: mai tudásunk, kockázatok, fogyasztói félelmek és biztonság” című tanulmányt ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A cikk a témába vágó eddigi kutatások eredményeinek összegzése alapján von le következtetéseket. Ami a legfontosabb: a vizsgálatok egyelőre nem találtak bizonyítékot arra, hogy a koronavírus élelmiszeren vagy az emberi emésztőrendszeren keresztül is terjedne. Ám teljesen kizárni sem sikerült ezt a lehetőséget. Miközben a vírus – az elsődleges származási forrásáról szóló hipotézis szerint – állatokról került közénk. „Igen, ez valószínűleg egy zoonózis, olyan fertőzés, amely állatról terjedt át az emberre. Az eddigi koronavírusokat legalábbis tőlük szereztük, többnyire fekális-orális úton – magyarázza Balkányi László. – Fertőzött állati ürülékanyag kerül a kezünkre, majd érintéssel, szájon, orron keresztül bejuttatjuk a szervezetünkbe. Ott lóg például valahol egy fertőzött denevér a kínai élelmiszerpiacon, ránk pottyant egyet, észre se vesszük, nyúlkálunk ide-oda, és már bennünk is a vírus. A történet nem bizonyított, de valószínű. A denevérek amúgy is kitűnő hordozók, mert hihetetlenül jó immunrendszerük van. Megakadályozza, hogy kárt okozzanak bennük a vírusok, miközben szaporodásukat nem gátolja.”

Életben az ételben

A vírusok az élelmiszer-eredetű megbetegedések fontos közvetítői, emberekre általában a táplálékokon kerülnek át. Az általuk okozott élelmiszer-eredetű fertőzések arányát csak becsülni lehet (az összes eset nagyjából ötöde) – írja Bánáti Diána egyetemi tanár az Élelmiszer-biztonsági Közlemények júniusi számában. Mint fogalmaz: az emésztőrendszeri vírusok – norovírus vagy a hepatitisz A – szennyezett élelmiszereken keresztül betegítenek, és számos fertőző betegségért felelősek, legfőképpen a gasztroenteritiszért és a hepatitiszért. És az élelmiszer-eredetű vírusos betegségek számos járványa egyértelműen „tápláléküzemekből” indult ki – amikor fertőzött dolgozók vitték át a vírusaikat a portékára (a szaknyelvi kifejezés szerint elszennyezték azt). „Az Amerikai Járványügyi Hivatal, az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hiva­tal (FDA), az Amerikai Egyesült Államok Agrár Minisztériuma és a WHO mind azt állítja, hogy jelenlegi ismereteink szerint az új koronavírus nem terjed élelmiszerek útján. Nincs bizonyíték arra, hogy élelmiszerek, takarmányok vagy a csomagolások kapcsolatban lennének a koronavírus terjedésével. Kevés tudományos információ áll rendelkezésre a SARS-CoV-2 túléléséről nyitott ételek felületén. Azt azonban tudjuk, hogy a vírus néhány órától akár 3 napig stabil aeroszolokban és felületeken. Leghosszabb ideig műanyagokon marad életben (72 óra), ezt követi a rozsdamentes acél (48 óra), és csupán 4 óráig rézfelületen – fogalmaz az Európai Élelmiszterbiztonsági Ügynökség (EFSA) korábbi elnöke. Bánáti Diána szerint nemcsak a feldolgozott ételek esetében fontos a helyes higiéniai gyakorlat, de a nem csomagolt élelmiszerekre (kenyér, péksütemény, gyümölcs, salátabár) is nagyon kell ügyelni. Ám kötelező óvatosság ide vagy oda, az FDA nem számít rá, hogy a járvánnyal kapcsolatos okok miatt élelmiszeripari termékeket kell visszahívni vagy kivonni a forgalomból: még akkor sem, ha egy élelmiszer- vagy takarmány-előállító létesítményben dolgozó személy (például egy csomagoló) koronavírustesztje pozitív lesz. „Ugyanakkor az a tény, hogy nincsen bizonyíték, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a terjedés ezen a módon nem lehetséges vagy teljességgel lehetetlen. Nagyon valószínűtlen, hogy az új koronavírus élelmiszerek útján terjed. Azonban a bizonyíték hiánya ennek az útnak a lehetetlenségét nem bizonyítja” – írja Bánáti Diána. Mindenesetre alaposan át kell gondolni, mit jelent a jelenlegi világjárvány a glóbusz élelmiszer-termelési rendszerének – a táplálkozásra, az egészségre és a környezetre gyakorolt lehetséges következmények ugyanis rendkívül sokrétűek.

Mellékesen maszkban

Bár a SARS-CoV-2 terjedési útvonalait még nem tárták fel részletesen, több kutatás megemlíti, hogy a vírus nemcsak a légző-, hanem az emésztőrendszeren keresztül is fertőzhet. „A nyálkahártyasejteknek is van ACE2 receptora, amelyhez a vírus kötődik – egészíti ki Balkányi a tanulmány állításait. – A bélnyálkahártyán is megtalálható. Van olyan beteg, akin bélrendszeri tünet jelentkezik először, hasi fájdalom, hasmenés. Ami azt jelzi, benne ott szaporodik a vírus, ott küzd ellene a szervezet. De nem feltétlenül ételben, hanem esetleg annak felületén jut oda. A lényeg az, hogy mikor egy fertőzött ember hány, ürít, majd lehúzza a vécét, pára száll fel, amelynek mikrocseppjeiben ott a vírus. A vécé következő látogatója vagy a szomszédos fülkében tartózkodó pedig beszippantja. Ezért ajánlatos a nyilvános vécén is maszkot hordani.” (És egyébként pont az erőteljes béljelenlét miatt lehet a szennyvízből felmérni a kórokozó terjedésének intenzitását.)

23 arcérintés

Mai ismereteink szerint a koronavírus közvetlenül emberről kerül át a másik emberre. A nyálban, nyálkahártyán mutatható ki, ezért a beszéd, nevetés, köhögés, tüsszögés, hányás, fogkezelés útján terjed a leghatékonyabban. Nincs rá példa, hogy állati vagy növényi táplálékból, húsból, zöldségből, gyümölcsből vagy elkészített ételből, pékáruból jutott volna a szervezetbe. Úgy tűnik, az élelmiszer csupán közvetítő felület lehet a fertőzés számára, akár az említett kilincs, a járműkapaszkodó, a ruházat vagy a telefon. Ám ezt a szerepét komolyan kell venni, és alaposan meg kell vizsgálni. Hiszen mindannyian érintkezünk élelemmel, sokan pedig dolgoznak is vele. Nem mindegy, mire kell odafigyelnünk, mivel kapcsolatban érdemes óvintézkedéseket tennünk. Főleg, ha belegondolunk, hogy egy kutatás szerint óránként átlagban 23-szor nyúlunk az arcunkhoz, csaknem egyenlő arányban érintve szemünket, orrunkat, szánkat. Élelmiszerboltokban szeretünk válogatni, gyakran fogdossuk, tapogatjuk az árukat, minőségüket vizsgálva. Az eladók, a bolt dolgozói pedig a munkájuk miatt kénytelenek a termékekhez érni. Ha figyelembe vesszük, meddig életképes a vírus felületeken, a veszély nem kicsi. Ezért ajánlott a vásárlás utáni kézmosás mellett az élelmiszerek, zöldségek, gyümölcsök alapos megmosása is, bár néhány, például a málna, eper, saláta nehezen tisztítható meg teljesen. Nem árt jól megfőzni az ételt, még akkor is, ha nincs rá bizonyíték, hogy közvetlen vírusforrás lenne. Balkányi László szerint sem szabad bagatellizálni a közvetítő felületek, köztük az élelmiszerek veszélyességét. „Elég, ha valaki rátüsszent vagy ráköhög az élelmiszerre, a csomagolásra, és máris lehet aggódni, mert a vírus egy darabig még szaporodásra képesen létezik a felületen. Főleg hidegben. Valószínűleg ezért tudtak Kínában mélyfagyasztott húson találni vírusokat, bár nem okoztak fertőzést. Ne feledjük: a vírus nem él, hanem egy komplex, bonyolult makromolekula, amely ér­zékeny a környezeti hatásra. Zsírburokba foglalt örökítőanyag (RNS), fehérjékkel pöttyözve, ezért bármilyen zsíroldó szer, köztük a szappan, azonnal végez vele. Ahogy általában a meleg, a napfény is veszélyes rá. Hidegben viszont a lelassuló ké­miai folyamatok miatt megmarad. És olyan felületeken is, amelyeket nem ér külső hatás. Leginkább rozsdamentes acélon és műanyagon érzi jól magát. Akár napokig. Érdemes tehát jól felmelegíteni, megfőzni az ételt, mert így szinte biztos, hogy elpusztul, ami a felületére kerülhetett.” Az élelmiszer-feldolgozó üzemekben és a vendéglátásban különösen fontos kialakítani a megfelelő higiéniai eljárásokat. Hiszen elég egy prüszkölés, és a vírus fagyasztva máris hosszú útra kelhet vagy hideg ételeket ízesíthet. Ez azonban szerencsére nagyon ritka eset. „Hallhattunk róla, hogy vágóhidakon komoly járványok törtek ki. De kiderült, hogy egyiknek sem a hús volt a forrása. A emberek egymás közelében dolgoztak, elkerülhetetlennek bizonyult, hogy ne szívják be a vírust hordozó párát – mondja Balkányi, aki minden elővigyázatossága ellenére szintén megkapta a fertőzést. – Szerencsére kis dózisban. Mert ez is sokat számít. Két napig köhögtem, más semmi. De nem lettem nyu­godtabb.” 

Megint csomagolunk

Az élelmiszeripar szereplői kulcsfigurái lettek a járvány alatti időszaknak, ahogy a poszt-Covid-világban is azok lesznek. Szöllősi Réka, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének szakmai és kommunikációs vezetője szerint az eddigiek alapján a globális élelmiszerláncok jól vizsgáztak. Nyitva maradtak a piacok és nem voltak jelentős ellátási gondok, ugyanakkor az élelmiszeripari szereplők döntő többsége szerint a járványnak egyértelműen nagy hatása volt és lesz az ágazat működésére. „Az élelmiszergyártók rövid és hosszú távon is sok bizonytalanságra számítanak. Ha a vakcinának köszönhetően a vírus nem is tér vissza újabb hullámban, a jövőbeni járványok veszélye tartósan megmarad. A pandémia nyomában járó gazdasági válság a fogyasztók pénztárcáját tartósan érinteni fogja, így az ár-érték arány szerepének növekedése a vásárlási döntéseinkben sokáig meghatározó marad” – mondja az élelmiszeripari szakértő. A járvány következtében – folytatja – jelentősen átalakultak az étkezési és vásárlási szokások, növekedett az otthoni ételfogyasztás aránya. Ez önmagában világszerte mintegy 5 százalékkal növelte meg az előrecsomagolt élelmiszerek kiskereskedelmi forgalmát. Tartósan nőtt az alap- és tartós élelmiszerek, a jobb ár-érték arányt képviselő termékek, csökkent az impulzusvásárlások és a luxustermékek fogyasztása. Tovább nőtt az igény a helyi élelmiszerek fogyasztására. Megnőtt az élelmiszer-biztonság szerepe: emiatt (valószínűleg időlegesen) megtorpant a műanyag-csomagolások elleni küzdelem, a vírustól való félelem lelassította a csomagolásmentes trendeket. Így azokban a kategóriákban is nőtt az előrecsomagolt termékek értékesítése, ahol ez addig nem ­volt jellemző (zöldségek-gyümölcsök, pékáruk). A járvány első hulláma időleges alapanyag- és áruszállítási problémákat okozott, összegez Szöllősi Réka. Mint mondja: kiderült, hogy nem csak a késztermékek, de az alapanyagok és a csomagolóanyagok is keresztbe-kasul utaznak ­Európa-szerte. Néhol a felhalmozási pánik miatt átmeneti áruellátási zavarok keletkeztek, de a gyárak nem álltak le, az ott dolgozók vállalták a megfertőződés kockázatát és a mindennapok nehézségeit. A cégek még tovább szigorították a higiéniai előírásaikat, plusz védőfelszereléseket szereztek be. Most azért küzdünk, hogy az élelmiszeripari üzemek dolgozóinak átoltása más kiemelt csoportokhoz hasonlóan prioritást élvezzen az ágazat stratégiai fontossága miatt. Adódtak másfajta nehézségek is: az exportpiacok megtartása sok esetben nehézségbe ütközött, és voltak-vannak további nehezítő tényezők. Például itt van velünk a madárinfluenza és a sertéspestis, aszályos évünk volt, a kereskedelmi különadó és annak tovagyűrűző hatása is megjelent a rendszerben. A nagyfokú bizonytalanság miatt a beruházásokat és az innovációs folyamatokat le kellett állítani, új értékesítési csatornákat kellett hirtelen keresni például a közétkeztetésből és a HORECA-­szektorból (szállodák, éttermek, kávéházak) kieső hatalmas kereslet számára. Gyártósorokat kellett átállítani, mert a fogyasztók hirtelen sok mindenből a nagyobb kiszerelésű, olcsóbb termékeket kezdték keresni. A presztízsfogyasztás szinte teljesen megszűnt, nagy gondokkal küzdöttek azok a gyártók, akik erre a szegmensre specializálódtak. Néhány termékcsoport ugyanakkor előretört, és a gyártók alig bírták tartani a lépést az igényekkel, gondoljunk csak a tavaszi liszt- és élesztőhiányra.

Kíméletlen árverseny

  A járvány előtt is nagy vita zajlott a nemzetközi színtéren az agrárgazdasági szakemberek között a tekintetben, hogy a klímacélok eléréséhez milyen rendszerszintű változásokra van (vagy nincs) szükség, említi Szöllősi Réka. Az egészségügyi kérdések mellett az élelmiszer-ellátás is a közvélemény és a kormányok érdeklődésének a homlokterébe került. Ez sok kérdést vet fel, különösen egy olyan kommunikációs térben, ahol a koronavírus által kiváltott krízis „háttérzaját” a klímaválság adja. „Elgondolkoztató, hogy milyen gigantikus alapanyag- és élelmiszer-mennyiséget szállítanak a világban nap mint nap, és mekkora hatással van az áruk szabad áramlása az ellátásra, a választékra és az árakra. Rendívül nagy az ellátási láncok elemszáma és földrajzi távolsága, ebből következően szoros az összekapcsoltság és az egymásra utaltság is. Ezekről szinte lehetetlen egy szereplőnek csak úgy »kiszállnia«. Rendszerszintű, vagy legalább összehangolt lépésekre van szükség – mondja Szöllősi Réka. – Egy nemzetközi kutatás szerint az élelmiszer-előállítók 15,9 százaléka már ma is azt mondja, hogy a járvány következtében biztosan lokálisabbá kell tennie a saját beszerzési láncát. Csakhogy ez nem egyszerű, mert az árverseny kíméletlen.” A szakértő szerint el kell gondolkodnunk azon, az ellátási láncokat át kell-e alakítani annak érdekében, hogy a hasonló krízishelyzetek kezeléséhez szükséges regenerálódási képesség létrejöhessen, miközben az élelmiszereket továbbra is mindenki számára elérhető árszinten kell tartani, és a klímacélok sem kerülhetnek veszélybe. Tudatosítani kell a társadalomban az élelmiszeripar által szavatolt élelmiszer-biztonság jelentőségét, és tisztázni kell, hogy milyen jelentősége van a műanyag csomagolásoknak az élelmiszer-biztonság, tehát az egészségünk garantálásában. Az élelmiszeriparnak résen kell lennie. A járvány által beindított vagy felgyorsított társadalmi folyamatok tovább fokozhatják az élelmiszergyártókon lévő nyomást olyan kérdésekben, mint az előállítás, a csomagolás fenntarthatóságát jelző minősítő védjegyek, a termékek és összetevők származási helyének a kötelező feltüntetése, az állatjóléti előírások szigorodása. Várható a protekcionizmus megerősödése, és még nagyobb elfogadottságot és politikai támogatást kaphat a piaci logika mindenhatóságának megkérdőjelezése. Ezek a folyamatok bár fogyasztói szemmel kívánatosnak tűnnek, azonban a hazai élelmiszeripari vállalatok számára rendkívüli nehézséget jelent a megvalósításuk, különösen az egyébként is magas árérzékenységű hazai fogyasztók körében. Miközben a járvány azt is megmutatta – fogalmaz Szöllősi Réka –, hogy a fogyasztók a tapasztalatokkal ellentétben mégis gyorsan képesek változtatni a szokásaikon, ha a helyzet úgy hozza.

7

„Az élelmiszeripar jövője szempontjából három fontos tanulságot emelnék ki a járvány fogyasztásra gyakorolt hatásai közül – mondja Szöllősi Réka élelmiszeripari szakértő. – A fogyasztók tudatában végre megjelent az élelmiszer-biztonság fogalma. Természetes elvárás mindannyiunk számára, hogy az élelmiszerek legyenek biztonságosak, hosszú ideig eltarthatóak, tökéletes ízűek és állagúak, és nem mellesleg megfizethetőek. Azt viszont normál esetben nehezebben fogadjuk el, hogy mindehhez laboratóriumi tisztaságra, sok esetben adalékanyagokra, modern technológiára, automatizálásra és üzemi méretekre van szükség. Viszont amikor az egészségünk kerül a középpontba, akkor hajlamosabbak vagyunk felismerni a szakértelem jelentőségét. Tehát az iparszerű élelmiszer-előállítás iránti bizalom és a fogyasztási tudatosság kapott egy olyan külső megerősítést és elismertség­javítási lehetőséget, amelyet a gyártóknak meg kellene tudniuk ragadni” – mondja a szakértő. A másik fontos hozadék: az ár-érték arány szerepe megerősödött a vásárlási döntésekben, egyidejűleg a helyi termékek iránti kereslet növekedésével. Persze, minőségben és árban is tartani kellene a versenyt az erős nemzetközi konkurenciával. Harmadrészt – bár ez Magyarországon egyelőre még kevésbé látszik – a járvány a fenntartható táplálkozás iránti fogyasztói igény gyorsuló növekedését hozta a magasabb jövedelemmel rendelkező társadalmakban. Minden nemzetközi fogyasztói kutatás a pandémia hosszú távú hatásai között említi a fenntartható étrend felértékelődését, ami lényegében a helyi optimumok megvalósítását jelenti.

Laborhamburger

 Számos közegészségügyi problémát kipipálna, ha a klímát kizsigerelő, hatalmas föld- és vízigénye miatt fenntarthatatlan, és metánkibocsátása miatt környezetszennyező húsipar rátalálna a megbízható műhúsreceptre. Ez nem is annyira sci-fi, mint volt korábban: holland kutatók ugyanis már évekkel ezelőtt előállították az ízletes szintetikus pépet marhából. Miután ez nem négylábú, immunis a kergemarhakórra. Ha lesz műdisznóhús, az a sertésinfluenzára nem lesz fogékony. És mindezt a futószalagok henteseinek korona­vírus-járványa sem fenyegetné. Az elmúlt hónapok megmutatták, hogy a fogyasztókban nagy a rugalmasság, ha az életük a tét.

Az utolsó közös karácsony

Kuslits Szonja
Publikálás dátuma
2020.12.25. 08:18

Fotó: Abed Zagout / AFP / Anadolu Agency
Egy családtag elvesztése önmagában is tragédia, de ha nem ápolhatjuk haldokló szeretteinket, nem lehetünk bármikor mellettük, nem búcsúzhatunk el tőlük a magunk módján, nos, az olyan teher, amit szinte képtelenség felfogni/elviselni. Ez az „átlagember”, az egyén sokkja. A társadalomé pedig az, hogy nyolcezernél is több halálos áldozatot követelt a járvány. Eddig. Így nincs pardon, muszáj szigorú szabályokat állítani. Aki kénytelen kórházban tölteni az ünnepeket – de nincs súlyos állapotban –, most nem is találkozhat személyesen családtagjaival. Onkológus, pszichológus és számos érintett mesélt arról a százezreket érintő helyzetről, miképp lehet egy pandémia alatt, látogatási tilalom idején elköszönni, hogyan lehet kezelni a gyászt. És általában: mit tesz az ember lelkével, ha egyedül, magányosan tölti a leginkább közösséginek tartott ünnepet.
„Édesapám nyáron hunyt el. Akkoriban pont lazítottak az első hullám miatti látogatási tilalmon, így egy-egy ember 15 percre bemehetett hozzá, majd a legvégén, amikor már tudták, hogy csak órái vannak, korlátlan ideig ott lehettünk, hogy fogjuk a kezét. Már akkori tapasztalatuk, hogy az ápolóknak nem volt kapacitásuk megetetni, megitatni, lemosdatni, elégszer pelenkázni, az ablakokat kinyitni-becsukni. Ha nem tudtunk volna bemenni hozzá mindennap, hogy ezeket elvégezzük, úgy gondolom, sokkal korábban elhunyt volna. Hiszen egy súlyos betegnek hiába teszik ki a vajat meg a kenyeret, nem tudja megvajazni, nem tudja megenni. Ha fázik, nem tudja az ablakot bezárni” – mesélte egy neve elhallgatását kérő fiatal nő lapunknak. Ő a „szerencsések” közé tartozik, az utóbbi hónapokban ugyanis a második járványhullám miatt elrendelt látogatási tilalom miatt a családtagok már nem lehetnek korlátlan ­ideig a haldokló betegek mellett. Most az is nagy dolog, ha valaki időben beér haldokló szerettéhez és egy fél órát vele tölthet. „Nagyon hirtelen hunyt el édesanyám a koronavírus miatt, bevitték a kórházba, de mire odaértem volna, már nem élt” – erről egy másik nő beszélt, esete egyáltalán nem egyedülálló. „Belegondolni sem merek, hogy a jelen helyzetben a betegek mennyire ki vannak szolgáltatva az ápolóknak, akik kevesen vannak és egyre fáradtabbak” – mondja az édesapját még ápolni tudó fiatal. 

Kegyetlen, de szükséges

 „Látogatási tilalom van minden kórházban, ez alól kivételt jelent, ha valaki haldokló hozzátartozóját látogatná. Amennyiben a kezelőorvos úgy ítéli meg, hogy a beteg a halála előtt áll, egyszeri alkalommal, egyesével be lehet menni hozzá elköszönni. Tudom, hogy ez nagyon kegyetlenül hangzik, én is megéltem ezt tavasszal, mikor édesanyám eltávozott és nem tudtam tőle elköszönni. Mégis, orvosként azt kell mondjam ahhoz, hogy ezt az egész fertőzéshullámot valahogy le lehessen csitítani, egyszerűen nem engedhetők az intézménybe hosszabb ideig, tömegesen a családtagok, mert az túl nagy forgalommal járna, ami veszélyeztetné a többi beteget és a kórházi dolgozókat is” – magyarázza egy inkognitóját őrizni kívánó, gyászolóként és orvosként egyaránt érintett onkológus. A helyzet nagyon sok feszültséget generál, előfordulnak a szinte tettlegességig fajuló viták, és az egészségügyi dolgozók folyamatos fenyegetéseket kapnak a hozzátartozóktól. De akármilyen szigorúak is a szabályok, a karácsony, az karácsony. Úgyhogy, meséli az onkológus, az ünnep alatt is bent fekvő betegek mindig kapnak ajándékot, illetve az ügyeletes orvos is próbál valamiféle karácsonyi hangulatot teremteni. „Nagyon szomorú a mostani helyzet, de ahhoz, hogy mihamarabb átvészeljük a járványt, lehetőleg minimalizálva a már most is nagyon magas veszteséget, az kell, hogy az emberek türelmesek legyenek, és elfogadják a szabályokat” – hangsúlyozza az onkológus.

Letiltott emlékek

Egy végstádiumban lévő daganatos beteg esetében hetek kérdése is lehet, hogy mikor távozik el – így békeidőkben a családtagok felváltva látogatták a haldoklót. Ezek az utolsó hetek, napok nagyon fontosak: érzelmileg és pszichésen egyaránt megterhelők, ám a gyászfolyamatban nagyon nagy szerepük van. Komoly lelki megnyugvást jelenthet egy utolsó mosoly vagy egy kedves szó emléke. Erre most nagyon kevés az esély. A miért persze érthető, érzelmileg mégis nehezen elfogadható a kötelező távolmaradás – főleg az ünnepek alatt. „Az élet utolsó szakaszának meg­élése mindig nagyon nehéz a távozónak és az itt maradottaknak is. Ha búcsúzáskor foghatjuk egymás kezét, akár szavak nélkül, csak szeretetben egymásra hangolódva, az talán megnyugvást adhat. A váratlan, búcsú nélküli halál sokkal nehezebb. Ilyenkor nem tudunk többet tenni, mint gondolatban a távozóval lenni. Hívő embereknek egyházi személy is segíthet. A méltó búcsúzás lehetőségét még a járvány idején is biztosítani kellene. Nem a teljesen leterhelt személyzetnek, hanem kifejezetten ehhez értő (nem feltétlenül egészségügyi) személyeknek” – mondja lapunknak V. Komlósi Annamária szakpszichológus, az ELTE Személyiség- és Egészségpszichológia Tanszékének címzetes egyetemi tanára. Bárhogy is történik a búcsú, a gyász hosszú és nehéz folyamat. Ha a veszteséget valaki képtelen feldolgozni, mindenképpen érdemes pszichológushoz vagy gyásztanácsadó szakemberhez fordulni.

Ki és mikor

Müller Cecília is beszélt arról, akadnak kivételek a látogatási tilalom alól, mert az alaptörvény kimondja a kapcsolattartás jogát a családdal, az egészségügyi törvény szerint pedig a beteg emberi méltósághoz való joga egészségügyi válsághelyzet idején sem korlátozható. Éppen ezért körlevelében kötelezte a kórházakat arra, hogy meghatározott esetekben a covidos és nem covidos osztályokon is tegyék lehetővé a hozzátartozóknak a kapcsolattartást a betegekkel – erről a Telex számolt be. Az országos tiszti főorvos levele szerint a súlyos állapotú, végstádiumú beteg mellett ott lehet az általa megjelölt ember. A kórházaknak védőfelszerelést kell adniuk a hozzátartozóknak, és haladéktalanul lehetővé kell tenniük azt is, hogy elbúcsúzhassanak a haldokló betegtől. Arról, hogy mindez a valóságban hogy alakul, már valószínűleg annyi tapasztalat van, ahány kórházi osztály az országban. Ahhoz, hogy tisztább képet kaphassunk, kerestük a Semmelweis, a debreceni, a pécsi és a szegedi orvosi egyetemi klinikát is, valamint kérdeztünk több vidéki kórházat és az Országos Onkológiai Intézetet is. Minden esetben arra voltunk kíváncsiak, hogy miként kezelik az ünnepek alatt az intézményben fekvő betegeket; a haldokló beteg esetében milyen gyakran lehetnek az ágy mellett a családtagok; van esetleg időkorlát vagy maximális látogatószám? Válasz egyetlen helyről sem érkezett. Hivatalos tájékoztatás lényegében nincs, hiába érint a kérdés több tízezer embert. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma annyit közölt lapunkkal: „A karácsonyi időszakban csak azok a betegek maradnak a kórházakban, akiknek a hazabocsátása egészségügyi okokból nem lehetséges… A rendkívüli látogatás minden esetben egyéni elbírálás és engedély alapján történik. A látogatás során be kell tartani az osztály működésére vonatkozó előírásokat, védőfelszerelést kell alkalmazni, belépés előtt járvány­ügyi kérdőívet kell kitölteni, majd kézfertőtlenítés után egyszerre egy alkalommal egy látogató mehet be 15 perc időtartamra a beteghez.” A minisztérium a végstádiumos betegekkel kapcsolatban azonban már úgy fogalmaz: „Nem lehet általános választ adni arra, hogy a családtagok hányszor jöhetnek be és mennyi ideig maradhatnak a beteg mellett, mert ez mindig az aktuális helyzettől függ. Azt azonban kijelenthetjük, hogy ezt mindenhol rendkívül empatikusan kezelik.” Vagyis: helyzete válogatja, hogy hol, mennyi időt tölthetnek a beteg mellett a családtagok.

Szorongó karácsony

 A karácsony közösségi ünnep, akár a vallási, akár a világi hagyományait nézzük. Akkor érezzük át igazán a szépségét és örömét, ha azt a családdal, barátokkal, valamilyen számunkra fontos közösséggel együtt élhetjük át. Az emberek többségének gyermekkora óta pontos forgatókönyve van arra, hogy kikkel és hogyan töltik ezt az időszakot. V. Komlósi Annamária szakpszichológus szerint ilyenkor még a nem felhőtlen kapcsolatban élők is próbálnak békésen együtt lenni, és a hagyományokat követni. Ezért érthető, hogy a járvány miatti szabályok mindenkiben rossz érzéseket keltenek, hiszen mindenkit megfosztanak attól, hogy a szokásos módon töltsék el az ünnepet. „Az emberek most zavarodottak, indulatosak és szorongóbbak, mint más karácsonyok idején. Ezt a feszültséget sokan azzal próbálják oldani, hogy nem akarják tudomásul venni a veszélyt, és úgy tervezik, hogy ők mégis mindent ugyanúgy fognak tenni, mint régen. Ez a lehető legrosszabb stratégia, hiszen ha megfertőzik egymást, az sokkal több negatívumot eredményez, mint amennyi örömmel jár egy pár órás karácsonyi együttlét” – világít rá a szakember. 

Túljelentkezés és udvari találkozó

  Arról, hogy a koronavírus miatt hogyan változott a haldokló betegek kezelése és a látogatási rend, dr. Musz­bek Katalint, a Magyar Hospice Alapítvány igazgató főorvosát is kérdeztük. „Annyit tudok a kórházból érkező betegekről, hogy igazgatói engedéllyel bemehettek hozzájuk a hozzátartozók egy fél órára, nem panaszkodtak arról, hogy nem kerülhettek kapcsolatba a szeretteikkel. A betegnek is jó, hogy tudja, van kit/mit várni, és a hozzátartozónak is sokat jelent, hogy látja szerettét. De szükség is van a családi segítségre a kórházakban, mivel nagyon kevés nővér van, és ezeket a betegeket etetni, itatni, pelenkázni kell” – mondja Muszbek Katalin. Náluk duplázódott azoknak a száma, akik szeretnék hozzátartozójukat a hospice-intézménybe vinni. Ennek oka, hogy az ágyfelszabadítások miatt sok beteget hazaküldtek, és a családok nem tudják vállalni a súlyos betegek gondozását, ápolását. A legtöbben a most kopogtatók közül nem is tudják, hogy a házban csak daganatos betegekkel foglalkoznak – így az egyik legnehezebb feladat, ami a személyzetre hárult az elutasítás volt. „A hospice-házban 10 ágyas fekvőbetegrészleg működik, ahol a végső stádiumban lévő rákos betegek töltik utolsó heteiket, napjaikat. Korábban minden betegnél bent lehettek a hozzátartozók, annyi volt a kérés, hogy egy betegnél egyszerre ne legyenek kettőnél többen, de 24 órában jelen lehetett lenni. Egy-egy család élt is a lehetőséggel, volt, aki éjszakára is bent maradt. A ví­rus miatt ezen annyiban kellett változtatni, hogy már az első hullám alatt megbeszéltük a családtagokkal, csak egy hozzátartozó jöhet a beteghez, és ha még hetek, hónapok vannak hátra, azt kértük, csak minden másnap látogassanak, hogy egyszerre ne legyen sok hozzátartozó a házban. A közös terek sem használhatók. Ez a rendszer most is jól működik. Ha valakihez rendszeresen jár egy családtag, de másokkal is szeretne találkozni, akkor ezt ablakon keresztül megteheti. A hospice-ház ugyanis földszinten van és az ablakok a belső udvarra néznek. Egy ilyen találkozó általában rövid, 10 perces, negyedórás, hiszen már nagyon ­rossz­ állapotú betegekről van szó, de ez is sokat számít a családnak” – meséli Muszbek Katalin.

Tíz betegre két nővér

Az intézményben a járvány előtt több mint 80 önkéntes is dolgozott, őket most nem engedik be – hiányoznak is a rendszerből az igazgató szerint. Most arra fókuszálnak, nehogy a személyzet megbetegedjen, mert akkor nem lesz, aki ellássa a betegeket. Eddig sem az első, sem a második hullámban nem kellett a Covid miatt lezárni az intézményt, így folyamatos 90 százalékos kihasználtsággal működnek. Két hete elkezdték a gyorstesztelést is, akkor két nővér lett tünetmentesen pozitív. Mindkét dolgozó részállásban a fővárosi Szent László kórházban is dolgozik, most karanténban vannak. A betegek esetében, ha kórházból érkeznek, szükség van a negatív PCR-tesztre, de közöttük nem volt fertőzött. A hos­pice-házban váltócipőt, lábzsákot, maszkot és a közös terekben kesztyűt is fel kell venni. A betegeken nincs maszk, hacsak nem oxigént kapnak maszkon keresztül. Jelenleg tíz betegre két nővér jut, és orvos is mindennap megnézi a bent fekvőket. Emellett most is heti kétszer jár be pszichológus, aki nemcsak a betegeknek és a hozzátartozóknak, hanem a dolgozóknak is sokat segít. Hiszen az izoláció, a távolság, a kapcsolatok beszűkülése mindenkit megterhel. Az osztályon tapasztalt nehézségeket a dolgozók meg tudják beszélni a pszichológussal. Erre szükség is van, hiszen vannak harmincas éveikben járó haldoklók, nagyon megszeretett nagymamák, akik elvesztése olykor nagyon nehéz lelki folyamat a személyzetnek is. Az ünnepekkel kapcsolatban megtudtuk: mindig nagyon megható és megrendítő a karácsonyi ünnepség, hiszen a betegeknek ez az utolsó karácsonyuk. Idén is lesz ünnepség, de gyülekezés nélkül. „Mindenki a szobájában marad és lemezről szólnak majd karácsonyi dalok, mindenki kap egy kis ajándékot is. Utána a hozzátartozókkal beszélgetünk, mert biztos, hogy ez nekik nagyon nehéz. Egyelőre felmérhetetlen, hogy milyen pszichológiai károkat okozott a koronavírus, az izoláció már a gyerekeket is megterheli, hiszen nem lehetnek együtt a barátaikkal, a családok sem kaphatnak segítséget, otthon tanulnak. Mind­ennek komoly negatív hatása lesz a társadalomra és az emberekre” – részletezi a főorvos.

Egyedül a betegágyon

A karácsony megélése mindig is nagyon nehéz volt a magányosan élő vagy beteg emberek számára. Ezért kimondhatatlanul fontos, hogy ne tévesszük őket szem elől. A teljesen egyedül élőkről is tudhatnak a szomszédok, a szociális ellátórendszer, egyházi vagy civil szervezetek, így számukra igenis lehet ünnepi hangulatot teremteni. A kórházban vagy idősek otthonában fekvőkkel pedig mindenképpen érdemes jó előre megbeszélni, hogy hogyan tartják majd velük a kapcsolatot. Az adott intézmény szerepe is lényeges, hiszen az ünnep formai, szimbolikus kifejezésével, egy jó szóval, a gondozottak telefonos beszélgetéseinek megkönnyítésével sokat tehetnek a dolgozók. Erre V. Komlósi Annamária hívta fel a figyelmet, aki szerint ennek most még nagyobb a jelentősége, hiszen olyanok is egyedül maradhatnak, akik máskor legalább az ünnepek alatt közösségben lehettek.
„A magány és a betegség eleve kedveznek a depressziós érzések és gondolatok megjelenésének. Az elesett­ség, fölöslegesség és kirekesztettség érzései annyira eluralkodhatnak a magányos és beteg embereken, hogy úgy érezhetik: értelmetlen az életük. Tudni kell azonban, hogy ezek ellen a kétségbeesett érzések ellen lehet tenni! Számtalan formában kifejezhető, hogy tudunk figyelni egymásra, akarunk törődni egymással. Nem kell karácsonyestig várni azzal, hogy jelezzük: ha most kényszerűségből fizikailag egyedül lesz valaki ezeken a napokon, ettől még nem kell magányosnak éreznie magát! Akik közösen szoktak ünnepelni, de most nem tehetik, szervezzék meg, hogyan adják át az ajándékokat és finomságokat egymásnak és hogyan tarthatják a kapcsolatot telefonon, interneten vagy valahol szabad térben. A külföldön rekedteknek most extrán nehéz. Rájuk külön is gondoljunk!” – hívja fel a figyelmet a szakpszichológus.

„Én fertőztem meg”

Bizonyos esetekben nemcsak a gyászszal kell megküzdeni, hanem azzal is, hogy esetleg mi fertőztünk meg egy közeli hozzátartozót, aki elhunyt a Covid miatt. Ez pedig elképzelhetetlen lelki gyötrelmeket és bűntudatot eredményezhet. V. Komlósi Annamária szerint, ha egyértelmű, hogy valakinek szerepe lehetett a megfertőződésben, akkor nehéz megúszni a bűntudat érzését, noha még így sem lehetnek teljesen biztosak abban, hogy ki fertőzte meg az illetőt. „A bűntudat legegyszerűbben úgy kerülhető el, ha betartjuk az előírásokat. Ha mégis vétkesek lehetünk, akkor drámai veszteség árán, de felelősséget tanulhatunk a jövőre nézve. Ha a bűntudat nagyon erős, akkor viszont szakember segítségét kell kérni a feldolgozásához” – mondja. 

Ha elviselhetetlen a magány, akkor érdemes felhívni valamelyik lelki segélyt biztosító telefonvonalat, pl. a 116-123-at.

Teljes élet kezek és lábak nélkül

Bernau Péter
Publikálás dátuma
2020.12.20. 15:42

Fotó: www.janis-mcdavid.com
Janis McDavid karok és lábak nélkül született, és azt vallja: neki kell nyitnia mások felé, nem várhatja el, hogy elfogadják és partnerként kezeljék.
„Boldog vagyok, és ezt nem csak bebeszélem magamnak. Olyan adottságokkal élek, amilyenek másnak nincsenek, vagy csak nagyon keveseknek – szolgált tömör hitvallással az RTL televízióban a 29 éves német fiatalember. Egy berlini albérletben él három ép barátjával, akiket több mint tíz éve ismer. A lakás nem akadálymentes mindenhol, de Janisnak mindenre van megoldása. A kilincsre zárt ajtót például a szájával nyitja ki, ehhez elég egy lelógó madzag; a la­kásajtót egy mobilapplikációval nyitja-zárja.

Szemben a szekrénnyel

 Az élete nem indult könnyen, vér szerinti szülei megváltak tőle, tizennégy hónaposan került nevelőszülőkhöz. „Sokan azt mondják: leadtak engem. Én úgy fogalmazok: szülőket cseréltem. Azok helyett az emberek helyett, akik nem tudtak mit kezdeni velem, olyanokat kaptam, akik nagy szeretetben neveltek fel.” Nyolcéves volt, amikor felfogta, hogy más, mint a többiek. „Egy új, tükrös szekrényt vettek a nevelőszüleim, és amikor megláttam magam benne, az első reakcióm az volt, hogy hú, a k***va életbe, ez szörnyű! Egy kezek és lábak nélküli torzszülött nézett vissza rám.” Tíz évig tartott, amíg meg tudott szabadulni ettől az érzéstől, ennyi idő kellett, hogy elfogadja saját magát. „Cikinek tartottam, hogy így nézek ki, hogy megbámulnak az utcán – nagyon kemény harcot vívtam magammal. Nem tudom, mi a ­diagnózis, miért születtem így, de nem is érdekel. Mit segítene, ha tudnám? Csakis abba kell energiát fektetni, ami előrébb visz!”

Író és motivációs előadó

Janis McDavid könyve 2016-ban jelent meg a „Legjobb életed – A bátorság felülmúlni önmagad és megvalósítani a lehetetlent” címmel. Saját életéből vett példákkal igyekszik hitet adni a fogyatékkal élőknek. Ezen kívül előadásokat tart Németországban különböző rendezvényeken „A képességeim erősebbek a képtelenségeimnél” címmel.

A maga módján

 Tizennyolc évesen békült meg magával, ebben rengeteget segítettek mostani lakótársai, akik akkor kirándulni hívták. „Kinyílt előttem a világ, szinte minden héten elmentünk valahova, fokozatosan szélesítettük a kört, az eddigi csúcspont 2018-ban jött el, amikor Peruba utaztunk – idézte fel emlékeit Janis. A legtöbb helyen igyekezett tartani a lépést a fiúkkal (a maga módján), a köves, meredek terepen pedig egy speciális hátizsákban cipelte valamelyik barátja. Aki ezt vállalta, az egy 100 centiméter magas, harminckilós pluszsúlyt kapott, így ha hosszabb szakaszon kellett vinni, a srácok folyamatosan cseréltek. „Egyébként ez a motivációm: olyasmit csinálni, amit senki nem feltételez rólam. Olyasmit, amire senki nem tart képesnek. És ez talán az előítéletek megszüntetésében is segít, bár utóbbi nyilván egy hosszú folyamat.” Janis szabadidejében rengeteget gyakorol más számára olyan hétköznapi dolgokat, mint a mobil felvétele vagy az írás. „Itthon az asztalról gond nélkül kezelem a telefont, a számmal felemelem, a vállammal a fülemhez illesztem, közben hozzá­érek a felvevőikonhoz, és már beszélek is.” Idegen helyen, ahol nincs asztal, egyelőre bajban van, így azt próbálgatja, miképp lehet a földről fölvenni a készüléket, illetve hogyan rögzítheti a hátizsákja szíjára, hogy útközben is elérjék. Szerinte minden gyakorlás és kitartás kérdése. Az írásnak például az a titka, hogy nem metszőfoggal kell tartani a tollat, mert az nem stabil fogás, nem lehet rányomni a papírra. A rágófoghoz kell szorítani, ami eleinte kicsit furcsa, viszont cserébe olyan erőt lehet kifejteni, ami biztosítja, hogy írás közben ne mozduljon el a papír.

Nem hagyott elpuhulni

Vannak persze dolgok, amiket nem tud egyedül megoldani, és ez nem is változik: képtelen – koronavírus idején – a maszkot föl- és levenni, kabátba bújni, cipzárt húzni. „Tudomásul kell venni, hogy vannak határaim, amiket nem tudok átlépni. A nevelőapám ebben a kérdésben nagyon kemény volt, évekig haragudtam rá, mert úgy éreztem: magamra hagy. Később láttam be, hogy igaza volt. Ha egy pohár kellett a szekrényből, azt mondta, toljak oda egy széket, kapaszkodjak fel rá és oldjam meg. Nem vágta fel a húst a tányéromon – ha éhes vagyok és meg akarom enni, akkor meg fogom oldani, ez volt a hozzáállása. Van egy elektromos kerekesszékem, amivel közlekedem, ezt én a plusztestrészemnek tekintem. A lakásban sosem használhattam, ami rettenetesen zavart. Azt mondta, ha nem tanulok meg küzdeni, akkor nem lesz saját életem, ha mindent megcsinál helyettem, akkor felnőtt­koromban egy zárt intézetben töltöm majd a napjaimat, de szerinte ennél többre vagyok hivatott. Kamaszként ezt képtelen voltam elfogadni, de most hálás vagyok neki, hogy nem hagyott elpuhulni.” Janisnak van egy gépkocsija, az ő igényeihez idomították, a pedálokat a vállánál lévő joystick segítségével mozgatja, ez segít neki a kormányzásban is. Évente több mint harmincezer kilométert van úton. „Az autó biztosítja nekem a szabadságot, el sem tudom képzelni, mit csinálnék nélküle. Persze mindenhol megnéznek, de ez természetes. Én térek el a megszokottól, az átlagtól, én vagyok kisebbségben – ezért nekem kell alkalmazkodnom a többséghez. Nem várok arra, hogy elfogadjanak, hanem teszek érte. Beszélgetést kezdeményezek, ha megismernek, akkor látni fogják, hogy szellemileg ép vagyok, nincs semmi fertőző betegségem, ugyanolyan vagyok, mint bárki más, csak nincs kezem és lábam. Rajtam múlik, mit hozok ki az életemből. Ha egész nap otthon lennék és sajnálkoznék, akkor egy megkeseredett fogyatékos lennék. Úgy döntöttem, inkább szabad emberként, a lehetőségeimhez képest teljes életet akarok.”

Versenyautó és búvárkodás

Janis gyermekkori álma volt, hogy autóversenyző lesz. Majdnem kétévnyi előkészület után tavaly októberben a hockenheimi Forma-1-es versenypályán körözhetett egy versenyautóval. „Leírhatatlan érzés több mint 200 km/órás sebességgel száguldani, rengeteg munka volt ennek a megszervezése, az első naptól biztos voltam benne, hogy sikerül, mint később megtudtam, a környezetemből csak én hittem ebben. Nem baj, a végeredmény szempontjából az számít, hogy én mit gondolok, itt is ez derült ki”. Jövő nyáron egy másik álma is megvalósulhat, ha minden jó megy, búvárkodhat.