Egy normális országban nem csodálkoznánk azon, hogy Áder János az Alkotmánybíróságtól kérte bizonyos törvényi pontok megsemmisítését. Elvileg ez is dolga. Egy utolsó ellenőrzési stációként, ha úgy tartja jónak, visszadobhat friss szabályokat.
Megnéztem: tett már hasonlót kútásás-ügyben (ami ma is téma, és a civilek újfent elnöki vétót kérnek), vagy épp az MNB-alapítványokon keresztüli közpénztelenítés kapcsán. (Orbánék az egyszerűség kedvéért emiatt most inkább átírják az Alaptörvényt, oszt jónapot.) Hogy ezek miért kevéssé emlékezetesek? Hát mert a köztársasági elnök mégiscsak Orbánék sok ezer felháborító jogszabályát láttamozta szó nélkül, számos esetben civil tiltakozások dacára. Emlékezzünk például, amikor a CEU kipaterolásakor az utcák Áder János nevét visszhangozták.
Az, hogy a Fidesz-KDNP a saját Alaptörvényére is tesz, ha épp a hazai hulladékpénzekre vet szemet, nem meglepő. Az sem, hogy bár nyakatekert tervük legalább fél éve ismert, a szokás szerint éjfélkor, sunyin becsúsztatott módosítás hemzseg az átgondolatlan, ellentmondásos, vad, nyers pontoktól. Lerí, hogy valaki az asztalra csapott: vége a tilitolinak, holnapra az asztalomon a szabály, ami a Molhoz csatornázza a szemétpénzeket. És lőn, az irat megszületett, értelemszerűen kiváltva azok ellenérzését, akik a tevékenységet éppenséggel űzik. Több tízezer munkahely, ezermilliárdnyi eszköz.
És most Áder János, nyilván a panaszok nyomán, tételesen végigveszi, mely alkotmányos alapelveket sérti a terv. Az úthenger elakadt.
De ez nem egy normális ország. Kétségem sincs afelől, hogy a Vezér legfeljebb toppant egy bosszúsat, majd friss haditervet eszel ki az új akadály megkerülésére, kijátszására, alámosására, ellehetetlenítésére. Természetesen az Alaptörvényt is bármikor átírja azért, hogy a haverjai lenyúlhassák a kukapénzeket.