Egészen biztosan az apám miatt van minden. Hogy negyvenhat éves koromra nem tudtam lehorgonyozni egy nő, egyetlen család mellett sem. Hogy folyamatosan továbbállok mindenhonnan. Mintha kergetnének. Miért? – kérdezte Cili is kisírt szemmel. Ez a Cili egyébként gyönyörű nő, huszonhét éves. Szőke, édes, bemondónőként dolgozik a kerületi tévénél.
A nagyszülei cipszerek, szepességi szászok voltak, ő már Pesten született. A teljes kérdés, csak hogy ti is értsétek, úgy hangzott volna, miért kellett lefeküdnöm a fodrászával, aki a járvány idején házhoz jön hozzá? Nem tudtam pontos választ adni. Csak hebegtem, habogtam, végül az apámnál kötöttem ki.
A Borháló futárja reggel hozott egy kisebb szállítmányt. Csupa remek tétel. Végül felpukkantottam egy vörös Recașt, pedig még csak délelőtt volt. Nem akartam én inni, csak, gondoltam, megkóstolom. Egy pohár. Aztán átöntöm, és hagyom a bort kicsit szellőzni. Dekantálom, na. Csodás bánáti Cabernet Sauvignon. A címkére ragasztott matrica tanúsága szerint, ha nem lenne Covid, most New Yorkban inná valaki. Jött a koronavírus, nem mennek a repülők, a bor itt maradt nekem. Ettől jó kedvem kerekedett. Mintha New Yorkba utaztam volna. Ittam még egy pohárral. Közben megnéztem a Wikipedián: ez a Recaș valaha Rékas, Temesrékás vagy Temesrékas volt, németek, szerbek, magyarok és románok lakták. Valószínűleg Rékasi Károly távoli ősei is. Még az is lehet, hogy Réka birtoka volt egykor, Attila, a hun király kedvenc feleségéé. A múlton tűnődtem tehát, mikor becsöngetett Bori, Cili fodrásza. Sötét királynő. Hosszú virgácsok, őrületes kannák. Lehet vagy negyven. Mondtam neki, hogy Cili a Lidlbe ment vásárolni, fogalmam sincs, mikor jön. De hát délelőtt tízre beszélték meg. Hajfestés. Azt hittem, a Cili természetes szőke, csodálkoztam. Senki nem természetes, azok az idők elmúltak, válaszolta széles, kihívó mosollyal. Felhívtam Cilit. Ki volt kapcsolva. Lemerült a telefonja. Persze, miután a Lidlben végzett, eszébe jutott, hogy bemegy még a Rossmannba is.
Onnan továbbment valami újonnan nyílt fűszereshez, ahol kovászos kenyereket, házi lekvárokat, biomézet és organic mustárokat lehet kapni. Eltelt az idő. Közben Bori várta Cilit, megkínáltam hát borral. Kiderült, hogy Bori Fehértemplomon született, a Vajdaságban. Vagyis Bela Crkvában, Jugoszláviában. Most Szerbia. De 1920-ig Fehértemplom és Rékas ugyanahhoz a Temes vármegyéhez tartozott. Mire ezt megbeszéltük, már az ágyban voltunk. Az alkalmi szexhez sokszor nem kell más, csak alkalom, gerjedelem és közös pont. A bátyád is jégkorongozott? A te anyukád is nyaralt már Lloret de Marban? Te is jobban szereted a Pepsit, mint a Cocát? És zsupsz, már indul is a nemi gőzgép. Amikor elindul a vonat, a szívem majdnem megszakad, ez szólt a rádióban. Cili nem kapott rajta minket, mert a fűszeres után még elment kapszulás kávét venni. Mire hazaért, Borinak már csak a hűlt helye és a parfümillata (Dolce&Gabbana L’Impératrice) maradt a lakásban. Mondtam Cilinek, hogy itt volt Bori, egy ideig várta, aztán elment, mert dolga volt, tizenegyre egy másik címen kellett lennie. Basszus, teljesen kiment a fejemből, mondta mérgesen Cili, és felhívta Borit, hogy bocsánatot kérjen. Pár nap múlva én is felhívtam Borit. Mindent ledumáltunk. Ha Cili elment dolgozni vagy vásárolni, Bori azonnal megjelent, és a homokbézs kanapén csináltuk. Előtte és közben Mátyás András felvidéki Pinot Noirját ittuk. Cili mindig és megbízhatóan későn jött, mert meló után bement még egy helyre vásárolni, aztán még egy helyre, aztán még egy helyre… Aztán egy nap futott haza, hogy meleg még az áfonyás-gesztenyés bejgli. Végül hárman ettük meg. Mikor Bori elment, Cili könnyes szemmel kérdezte, miközben a bőröndömet pakolta: Miért?
Egészen biztosan az apám miatt van minden, magyaráztam. Rossz gének. Nem tehetek ellene semmit. Mikor hatéves voltam, eltűnt. Egy szót se szólt, csak lement sörért, és nem jött vissza. Néha persze láttam. A lakótelep kicsi, nem lehetett teljesen elbújni. Például a buszmegállóban olykor összetalálkoztunk. Meg a közértben. Akkor megcirógatta a fejem, a zsebébe nyúlt, adott egy kis pénzt csokira vagy fagyira. Aztán megint eltűnt, mint a kámfor. Az anyám Odüsszeusznak hívta. Tudta, hogy vissza fog jönni. És tényleg: háborúban ugyan nem járt, de egy évig fetrengett valami kertvárosi Kirké ágyában, aztán hét évre átköltözött Kalüpszóhoz. Közben még megdugott néhány szirént és királylányt, aztán egyszer csak hazajött. Éppen olyan váratlanul, ahogy elment. Volt kulcsa, és anyám nem cseréltette le a zárat. Este hét volt, túl voltunk a vacsorán. Én a szobámban írtam a leckét, anyám mosogatott. Apám levette a kabátját az előszobában, és felakasztotta a fogasra. Lehúzta a cipőjét. Bement a konyhába, köszönt. Hozott narancsot, kipakolta egy tálba. Leült a hokedlire. Régen is mindig ott ült, a konyhaasztalra kiterítette az újságot. Elolvasta az első betűtől az utolsóig, aztán még ceruzával megfejtette a keresztrejtvényt. Néha a cerka másik végével kiradírozott egy rossz betűt. Szóval apám leült a hokedlire, onnan pont elérte a hűtőt. Kivett a zörgő Lehelből egy üveg sört. Onnan tudta, hogy anyám még mindig szereti, hogy volt a hűtőben hideg sör. Ráadásul Radeberger, a kedvence. Az NDK aranya. Hét éve lejárt a szavatossága,
de ez apámat nem zavarta. És akkor apám, mintha mi sem történt volna, elkezdte mondani anyámnak. Újra szólt a forradalmi rádió. Hogy a ruszkik már Afganisztánból is spuriznak, lassan nálunk is kimegy a divatból a „komenizmus”. Anyám meg csak hallgatta, mint régen. Mosogatott, törölgetett, elpakolta a tányérokat, poharakat némán. Apám itta a Radebergert, egyiket a másik után. Közben teljes bel- és külpolitikai körképet adott, középpontban Gorbacsov és Reagan moszkvai találkozója állt. Aztán fogat mostak, és elmentek aludni. Azóta apám és anyám újra együtt él, arról a nyolc évről soha nem beszélnek. Apám megjavult. Nem kísérti többé a lakótelepi nimfákat és istennőket. Hazament Pénelopéhoz, és boldogan élnek a két és fél szobás panelithakában.
Akkor te mi a szarért nem tudsz lenyugodni, a kurva életbe? Már öt gyereked van három nőtől! Mit akarsz még? – üvölti Cili önkívületben, és most elkezdi szétdobálni a ruháimat, amiket eddig akkurátusan összehajtogatva a gurulós bőröndömbe pakolt. Repülnek a fecskék, a zoknik, a kinyúlt pólók. Közben csöngetnek. A Borhálótól vagyok. Cseremisz Géza úr? Az vagyok. A futár a karácsonyi szállítmányt hozta. Csupa remek darab. Mind vörös, mert a vöröset szeretem. Apám szerint a fehérhez meg kell érni. Teljesen világos, hogy nem lesz közös karácsony, de azt azért túlzásnak érzem, hogy Cili falhoz vagdossa az üvegeket. Még ki sem fizettem biztonságos bankkártyás érintéssel, de ő már dobálja a falhoz a borokat. Elsőként az Arad melletti Balla Géza Ménesi Fekete leánykáját, aztán Bott Frigyes Kékfrankosát Muzsláról, majd a vajdasági DiBonis pincészet kései szüretelésű Néróját. Folyik Trianon vörös vére a magyar konyha fehér falán, Cili feje zöld a méregtől. Miért? Üvölti Cili még mindig önkívületben. A szomszédok partvisnyéllel kopogtatnak a falon. Nem tudok mást mondani, szólok halkan, az apám, meg az apám apja, meg az apám apjának az apja. Ők a hibásak. Mi, Cseremiszek mindig is ilyenek voltunk. Rossz vér. Sose tudtunk a seggünkön maradni. Azzal becsapom az ajtót magam mögött. Cilit valószínűleg nem látom többé. Elindulok a közeli plázába, hogy fecskéket, zoknikat, pólókat és bőröndöt vegyek. Közben felhívom apámat. Azt kérdezem tőle, lakhatok-e náluk pár napig. Csak amíg összeszedem magam. Arra gondolok, talán az ünnepek után Bori befogad. Most még nem merem zavarni. Tudom, hogy van neki egy pókja, nem élnek együtt, de a karácsonyt rendszerint kettesben töltik. Apám érces hangján annyit válaszol, gyere haza, Télemakhosz, van itthon Radeberger!
