Új szakma hatvan felett

George M. bányász ifjúkori vágyálma az asztalos szakma volt. Fával dolgozni, székeket, asztalokat, szépséges konyhaszekrényeket készíteni! Ám George M. egy bányászvárosban élt, ahol a nagyapja, az apja és a két bátyja is bányász volt – nem kell magyarázni.

Emma O. pincérnő inkább tanár szeretett volna lenni, mint imádott angoltanára, de a család anyagi helyzete annak idején, ugye… A többit tudjuk.

Louis V. rendőrőrmestert ifjan a női fodrászat vonzotta: kamaszkorában a húgának hajkölteményeket kreált, de nem fodrász lett.

Ma, közel a hetvenhez mindhárman nyugdíjasok. És George M. asztalos lesz, Louis V. női fodrász, Emma O. pedig tanítani fog, ha nem is iskolában, hanem talán magánúton és az interneten.

Abban a kanadai városkában, ahol gyerekkori barátnőm él, a helyi főiskola képzést indított a hatvan éven felülieknek. Tizenhét szakmát tanulhatnak meg egy, maximum két év alatt a képzettségüktől és a választott szakmától függően, három havi ciklusokra bontott tantervvel. Lehetnek asztalosok, fodrászok, villanyszerelők, tanítók, zenészek, szakácsok, cukrászok, szobafestők vagy éppen kutyatrénerek, illetve újságírók, stb. A tananyagot a szakma képzett és tapasztalt szakemberei állították össze a főiskola pedagógia oktatóival együttműködve. A képzés interneten folyik, különösen most, a járvány idején, de amelyik szakmában szükséges, hetente egyszer találkozásra és gyakorlati foglalkozásra kerül sor, a megfelelő biztonsági intézkedések betartásával.

A képzés során dolgozatok, tesztek, felmérések, gyakorlati feladatok jelzik, hogy egy-egy „diák” hol tart, miben maradt le, milyen segítségre van szüksége. Az oktatási ciklusok befejezése végén a tanuló záróvizsgát tesz, amelynek elméleti és gyakorlati része van. Az elméleti vizsga tesztekből áll, a gyakorlati megmérettetés pedig egy vizsgamunka elkészítése.

A teljes képzést a város önkormányzata finanszírozza, nagyrészt állami támogatásból.

Amint az erről szóló tervezetben olvasható, több célt is el szeretnének érni a Golden University programmal. Az első, hogy az egyre hosszabbra nyúló időskor, amelyben sokkal egészségesebbek és aktívabbak a koros emberek, mint az egykori öregek voltak ötven-száz évvel ezelőtt, értelmes, örömteli, sikeres időszakká változzon. A második, hogy a megszerzett tudással a közösség szolgálatába állhassanak, ami különösen a hiányszakmákban fontos. A harmadik, hogy új, vágyott szakmáik ne csak boldogabbá tegyék a tanulást választó időseket, hanem bevételhez, azaz jobb minőségű életszínvonalhoz segítsék őket és családjukat. A negyedik cél, pontosabban előny, hogy az új szakmát tanulók családjára, környezetére nem nehezedik rá a munkából kieső, esetleg depresszióssá váló és azt szomatizáló, megbetegedő idős ember.

Kanadai barátnőm külön kiemelte annak jelentőségét, hogy az idős családtag gyakran tanulási támogatásra szorulhat, és ekkor igénybe veheti a gyerekek, unokák segítségét, ami lelkileg mindegyikük számára együttes élmény, „adrenalinlöket”, ahogy Annamária fogalmazott.

Mindezt csak azért tartottam fontosnak megírni, mert bizonyára lesz majd egy olyan kormánya Magyarországnak, amely a másfélmillió hatvan éven felüli honfitársunk tanulásra, szakmaszerzésre vállalkozó részének lehetővé teszi a fenti okok, célok, előnyök figyelembevételével az ismertetett oktatási lehetőségek megteremtését. Egy ilyen kormány felállása és az efféle helyi akciók támogatása Magyarországon azért is különösen fontos lehet, mert a félmillió Nyugatra távozott magyar, a sok százezer szakember rettenetesen hiányzik. Nemcsak az a gond, hogy akik maradtak, villanyszerelők, asztalosok, gázszerelők stb., azok közül sokan csillagászati összegeket kérnek azért is, ha belefinganak a lakásunk légterébe, de a szakmák feltöltődtek kontárokkal, akiknek jóvoltából a baleseti sebészetek feladatai szaporodhatnak. Miután a fent jelzett elmenekülés miatt az orvoshiány is jelentős, szükségessé válhat a temetők kibővítése. Ennek érdekében még az is megtörténhet, hogy a stadionok további építésétől kell elvonni a pénzt, amit egyetlen magyar sem akarhat, mert a focinál nincs fontosabb. Az öregek pedig velem együtt dögöljenek meg, és végrendeletileg égettessék el magukat, hogy kevesebb helyet foglaljanak el a drága magyar anyaföldben.

A kanadai városkát meg az időseket használható kétkezi szakmára tanító Golden Universityt amúgy senki se keresse a neten, mert ilyen nincs. De éppenséggel lehetne!