oktatás;pedagógusok;létszám;

2021-01-05 06:40:00

Egyre kevesebb a főállású pedagógus

Tovább csökkent a főállású pedagógusok száma a 2020/2021-es tanévben – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss oktatási adataiból. A hivatal jelenleg 146,7 ezer olyan pedagógust tart számon, akit főmunkaviszonyban foglalkoztatnak a köznevelésben és a szakképzésben, ez majdnem háromezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A statisztikákból az is kiderült, hogy az elmúlt húsz évben egyszer sem volt olyan alacsony a főállású pedagógusok száma, mint most.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnökét, Gosztonyi Gábort nem lepték meg az adatok, hiszen a főállású pedagógusok száma 2016 óta folyamatosan csökken. Szerinte e mögött egyrészt az áll, hogy a nyugdíjba menő tanárok helyére nem vesznek fel új pedagógusokat a tankerületi központok és a szakképzési centrumok, az így megüresedett álláshelyeket nem hirdetik meg, a feladatokat a tantestület többi tagja között osztják szét.

A diákok száma is változik: a nappali rendszerű általános iskolai oktatásban 725,8 ezren (az előző évinél 5,4 ezerrel többen), a középfokú iskolák nappali rendszerű oktatásában pedig 398,3 ezren (12,5 ezerrel kevesebben, mint a 2019/2020-as tanévben) vesznek részt. A KSH adatai szerint az egy pedagógusra jutó tanulók száma országosan 9,7 fő.

– Ez a szám alacsonynak tűnhet, de ne felejtsük el, hogy Magyarországon számos olyan feladat – mint például a napköziztetés, ebédeltetés, felzárkóztatás – is a pedagógusok munkakörébe tartozik, amelyek más országokban nem a főállású tanárok feladata – mondta Gosztonyi Gábor. Ezzel együtt a kötelező óraszámok is növekedtek, míg a bérek – amit 2015-ben elszakítottak a minimálbértől – folyamatosan értéktelenednek.

Noha a kormány évek óta a szakképzést próbálja erősíteni a gimnáziumi oktatással szemben, az előző tanévhez képest a gimnáziumokban nőtt, a többi középfokú iskolában pedig csökkent a tanulók létszáma. A gimnáziumokban az idei tanévben 191,5 ezren, technikumokban, szakgimnáziumokban 143,2 ezren (hatezerrel kevesebben), szakképző iskolákban 56,6 ezren, szakiskolában és készségfejlesztő iskolában pedig – az előző évekhez hasonlóan – mintegy hétezren tanulnak. A szakképző iskolákban kilencezerrel (csaknem 14 százalékkal) kevesebben tanulnak idén, mint az előző tanévben.

Ugyanakkor a technikumok és a szakgimnáziumok 9. évfolyamára az előző évhez képest mintegy három százalékkal több tanulót vettek fel: a mintegy 81 ezer felvételiző 42,1 százaléka technikumba, 35,8 százaléka gimnáziumba nyert felvételt. Gosztonyi Gábor viszont rámutatott: ebben a statisztikában nem szerepelnek azok a diákok, akik hat- és nyolcosztályos gimnáziumban tanulnak tovább, vagyis nem a 9. évfolyamra kell felvételizniük. A PSZ alelnöke szerint ha őket is a gimnáziumi tanulókhoz adjuk, a szakgimnáziumok, technikumok a felvételizők tekintetében is elvesztik a vezetést. Gosztonyi Gábor úgy véli, a szakképzés továbbra sem lett népszerűbb a diákok és szüleik körében.