Opten;cég;COVID-19;pandémia;

2021-01-05 20:15:51

Csúcs- és mélypontokat hozott a cégek életében 2020

A koronavírus miatt tavaly a vállalkozások nyilvántartásában több éves, pozitív és negatív rekordok is megdőltek - állapítja meg az Opten.

Tavaly a járvány miatt gyakorlatilag a cégek minden fontosabb vizsgált közzétételi mutatója több éves rekordokat döntött - idézi az Opten közleménye elemzőjüket, Pertics Richárdot.

Az alapítások 1443-as áprilisi adata - egy kilengést leszámítva - hónapra pontosan 30 évvel azelőtt állt utoljára ilyen alacsonyan. Ugyanakkor a decemberben közzétett 3 ezer bejegyzés már számszakilag hat, de érdemben inkább tíz éves éves csúcs. A bejegyzések egész évre vetített, 28,7 ezres száma szinte megegyezik a 2019-es, a korábbi évek lassú emelkedése után eleve igen magas adatával. Pertics Richárd a 2020-as többletet főként a kényszervállalkozások újbóli elszaporodásának tudja be. A fizetésképtelenségi eljárások elszaporodása mellett már a 2008-2009-es válság idején is rengeteg kényszervállalkozás jött létre, a cserélődési arányt hosszú távon megemelve - emlékeztetnek.

A törlések év eleji magas szintjéhez képest a decemberi, 1500-as adat egy évtizede nem látott alacsony érték. Ennek okát az Opten a koronavírus miatti korlátozó és enyhítő intézkedésekben, ezen belül főképp a kényszertörlések májusi korlátozásában látja. A cégtörlések 30 ezres száma 14 százalékkal alacsonyabb a 2019-es értéknél és így 8 éves mélypont.

A végelszámolások 12 ezres értéke arra utal, hogy 7 éve nem látott sokaság döntött cége szabályszerű bezárása mellett. A 4300 felszámolás - vagyis tartozásokat hátrahagyó vég - ellenben 20 éves mélypont. Ezt az új kormányzati intézkedésekben megmutatkozó, de a hitelezők által is gyakorolt türelemmel magyarázzák. A gazdaság hullámzásai jellemzően megmozgatják az alapítási és a törlési számokat, ám a mostani válság jellegének, illetve a kormányzati válaszlépéseknek betudhatóan 2020 minden korábbinál rendhagyóbb képet mutat - idézik Pertics Richárdot. A távolságtartási, a korlátozó vagy épp támogató intézkedések a közigazgatást is átalakították vagy épp befagyasztották. Mindazonáltal az alapítások és törlések száma tavaly nagyjából mégis kiegyenlítette egymást. Jelenleg mintegy 515 ezer vállalkozás működik.

A mostani válság az egyes üzleti tevékenységekre gyakorolt eltérő hatás miatt is egyedi. Bár a Covid-hatás leginkább a vendéglátókat érintette, az ágazat adatai éppenséggel visszafogott képet mutatnak. A korábbi, 1600 feletti alapítási szám 1550-re mérséklődött. Ennél még mindig kevesebb, 1420 céget töröltek. A hatások az iparágon belül is eltérők. Miközben sok hagyományos étterem vagy szálloda súlyos helyzetbe került, egyes vállalkozások a vonzáskörzetek fogyasztásnövekedésével vagy az online ételrendelések felfutásával jól jártak.

Az infokommunikáció az átlagnál jobban megúszta a koronavírust. Az iparág a harmadik negyedévben az előző év hasonló időszakához képest már jobban teljesített. Bár az 1664 bejegyzés szintén felfutást mutat, még ennél is több végelszámolást jelentettek. Vagyis a tevékenységet egyre kevesebben végzik.

A nagyobb ágazatok közül az építőipar - mondhatni - szokásosan rendhagyó pályát írt le. Itt tavaly 5700 céget alapítottak és 3200-at töröltek. Az összes üzleti tevékenység közül ez a kör mutatja a legnagyobb bővülést. A korábban indult, hosszabb átfutási idejű beruházásoknak és a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően a Covid hatása a többiekhez képest eleve késéssel ért az iparágig. Igaz, a beszállítói láncok és az uniós költségvetési függés itt is sok bizonytalanságot okoz. Idei helyzetük nagyban függ attól, mennyire sikerül pótolni a kifutott nagyberuházásokat és az önkormányzati megbízások visszaesését, illetve a kormányzati intézkedések megjelennek-e megrendelésként.

Az energiaiparban tavaly alapított 260, illetve törölt 80 cég az ágazat összes, 2600 szereplőjéhez mérten a tevékenységek összességét tekintve a legnagyobb arány. Igaz, itt a korábbi évek is hasonlóképp mozgalmasan teltek.

A céginformációs szolgáltató idén az alapítások és törlések számának további élénkülésére számít. A felfokozott cserélődés ugyanakkor nem feltétlen szerencsés a gazdaság számára - jegyzik meg. A koronavírus miatt eltolódhatnak az erőviszonyok úgy az ágazatok között, mint azokon belül és átrendeződhet a szereplők közötti verseny - véli az Opten.