Nagy Gerzson: Hatlapfejű anya

A temető hátsó kijáratát elhagyva fordulj élesen jobbra. A szűk utca meredeken visz felfelé, a tetőn elkanyarodik, a kanyar felett homályos köd borítja a fákat. Húzd végig a biciklipumpát a járda menti rozsdás fémkerítésen. A kattogó hang tompán verődik vissza a túlsó oldal panelházairól. A pumpa tömlőjére, ahol a szelep elvékonyodik, szigetelőszalaggal előzőleg erősíts hatlapfejű, nehéz anyacsavart. Sok mostanában a kóbor kutya. Vipera jobb volna, de az egész városban nem lehet hozzájutni. A pumpa kényelmesen befér a kabát belső zsebébe, egyetlen mozdulattal kikapod, ha kell, gyakorold előtte otthon. Ne felejtsd, hogy gyerekkorodban rettegtél a kóbor kutyáktól. Falkákban vonultak, megérezték, hogy félsz tőlük, néhány méterrel lemaradva követtek az iskola kapujáig. Ha megtorpantál vagy gyorsítottál, felmordultak, a falkavezér a lábad után kapott. Legtöbbször felnőttek is voltak az utcán, a kutyák elkotródtak olyankor.

Ázott kartondarabok hevernek a kerítés mögötti fűben. Nézz fel, az öregasszony a második emeleti erkélyen könyököl. Nincs rajtad szemüveg, nem látod tisztán az arcát, de biztos vagy benne, hogy mosolyog. Mulat magában, hova sétál megint ez a bolond kora reggel. Miért erre jön? Nincs az utca végén semmi, csak az ócska kilátó, életveszélyes állapotban. Az önkormányzat tavaly bejelentette, hogy felújítja, a hirdetmény szerint össze is gyűlt a pénz, de lakossági tiltakozás miatt felfüggesztették a munkát. Otthagyták a tölgyfa gerendákat a tisztáson. Az unokatestvéredtől tudod, aki a hivatalban dolgozik, hogy valójában nem volt lakossági tiltakozás, simán lenyúlták a pénzt. Az öregasszonynak ősz a haja, hasonlít nagyanyádra. Görnyedten hajol a betonkorlátra, ujjai között cigaretta füstöl. Nagyanyád nem cigarettázott. Az erkély sarkában levedlett karácsonyfa, legfelső, csupasz ágai az utca fölé merednek. Lassan egy éve száradhat ott, gondolod.

Éjszaka vihar volt, falevelek terítik be a járdát, talpad megcsúszik a nedves avaron. Az öregasszony felnevet. Nem színház, bazmeg, suttogod. Tapogasd meg a derekad. A hideg időben merevebbek az izmok, könnyebben megrándulnak a hirtelen mozdulatra. Levitte a szél a nagy, sárga fedelű kuka fedelét, ne kézzel érj hozzá, cipőd orrával billentsd a helyére. A fedél visszapattan a kukából kitüremkedő műanyagról, a láda oldalához csapódik. Vegyél elő papír zsebkendőt, hajtogasd ki, azzal fogd meg a kuka fedelét. Negyvenöt fokos szögben megakad, hiába próbálod teljes erőből lenyomni. Megbillen a láda, műanyag zacskók potyognak az útra. Szitkozódsz, felnézel, az öregasszony int a cigarettát tartó kezével, mintha siettetne, ne szerencsétlenkedj, szedd fel azonnal a szemetet. Lehajolsz, de csak, hogy lendületet vegyél, nem nyúlsz a zacskókhoz, elindulsz az utcán felfelé. Mi lesz már, hallod a hátad mögül, az öregasszonynak magas, csilingelő a hangja, nem krákogós, amilyennek képzelted. Egyenesítsd ki a középső ujjad, de rejtsd a kabát alá, hogy az öregasszony ne láthassa.

A kanyar legmagasabb pontján meredek lépcső vezet le a hegyről. Tíz fok után pár lépésnyi pihenő, tíz fok megint, és ez ismétlődik a végéig. Két kutya fekszik a lépcső torkolatánál, kissé távolabb, a garázssor kezdeténél kapucnis férfi támasztja hátát a falhoz. Próbálj nem a kutyákra és a férfira figyelni, a megszokott tempóban gyalogolj felfelé, a légzésre koncentrálj, beszívás, kifújás három ütemre. A beszívás harmadik üteménél szúrást érzel a tüdőd bal oldalán, gondold azt, hogy elkaptad a koronavírust. Megmozdulnak a kutyák, rövid, ápolt a szőrük, fejük hosszúkás, testvérek lehetnek, a fajtájukat nem tudod megállapítani. Nálatok német juhász és kuvasz őrizte a házat. Nagyobbak, mint amekkorának lentről saccoltad, hátsó lábukra állva felérhetnek a válladig. Az egyik elindul feléd. A kapucnis férfi nem mozdul, a telefonja képernyőjére mered. Odaér a kutya, szaglássza a cipődet, orrát a nadrágod szárához nyomja. A kabát anyagán keresztül tapogasd meg a pumpát. Ott a másik kutya is, nyalni kezdi a tenyered. Selymes, forró a nyelve, kiráz a hideg, a kezedet önkéntelenül zsebre dugod. Hívd vissza őket, légy szíves, kiáltod a férfinak. A férfi lassan néz fel, nem válaszol, szemüvege megcsillan a kapucni alatt. Visszahívnád őket, kiáltod újra. A férfi eltolja magát a faltól, leengedi a telefont tartó kezét. Menj le a lépcsőn, mondja nyugodt hangon. Nem fognak utánad menni. A kutyák morognak, játékosan szaladnak körbe, a férfi a kezedet figyeli, ahogy a kabátod alá nyúlsz. Jobb lesz, ha lemész a lépcsőn, hidd el, nem fognak követni, mondja. Állj meg, szorítsd a tenyered a mellkasodhoz, számold a felgyorsult szívverésedet. A kilátóhoz megyek, feleld halkan, vedd kapkodva a levegőt. A férfi széttárja a karját, mutatja, hogy szabad az út a kilátó felé, szabad minden irányba, arca elé emeli a telefont. Az egyik kutya felugat, a lépcsőt szegélyező bokorhoz ugrik, a másik melletted marad. Megfordulsz, óvatosan, hogy ne csússz meg a nyirkos aszfalton, lefelé indulsz. A kutya húsz lépésen át követ, combodhoz dörzsöli a testét, mintha gazdájának választana. Fehér páraként csapódik ki a lehelete. A ti kutyátok a földbe vert vascölöphöz volt kikötve, vagy az udvar fölé feszített drótkötélre csatlakoztatott lánchoz. Éjszakára engedtétek szabadon.

A sárga fedelű kukát felborulva találod, mellette gyógyszeresfiola, színes kupak, átlátszó műanyag zacskó, vákuumfóliás felvágottastasak, joghurtosdoboz, erdei gyümölcsös, ragasztószalag, sampon- és hajbalzsamosflakon a járdán. Ha a szél borította fel vagy átkutatta egy hajléktalan, az öregasszonynak látnia kellett, gondolod. Szó nélkül nézte, ahogy a csöves a földre dönti a konténert, térdre ereszkedik és kiválogatja a számára értékes holmikat. Felnézel, az öregasszony nincs ott. Égett hagyma szaga párolog a második emelet felől. Pirospaprikát is érzel, lecsó készül vagy valami lecsóalapú étel. Rántotta, paprikás krumpli. Eszedbe jut, ha érzed az illatokat, nem lehetsz koronavírusos. Képzeld el, hogy az öregasszony a tűzhely mellett ácsorog, kevergeti a hagymát a fazékban, az unokája fényképét bámulja a falon. Nem látta augusztus óta. A hagyma üvegesre pirult, a paprika elkeveredett a forró zsírral. Elzárja a gázt, kötényéből cigarettát vesz elő, meggyújtja, kifújja a füstöt az erkélyre.

Áll, téged figyel. Tessék összeszedni a szemetet, kiáltja. Mi közöm hozzá, feleled. Kiszórni persze ki tudtad. Nem én szórtam ki, honnan veszi, hogy én szórtam ki? Láttalak, ne hazudj. Nem láthatott, mert nem én voltam. Különben is, mi közöm nekem a maga szemetéhez? Nem az én szemetem. Kiszórtad, szedd össze, ez olyan bonyolult. Vagy hívjam a rendőrséget? Milyen rendőrséget? A rendőrséget. Te hülye, vén kurva, ezt már csak suttogod. Zöld rendszámos Mercedes terepjáró repeszt fel az utcán, félrehúzódsz. A kerekek dübörögnek, a motor néma. Mit mondtál, üvölti a vénasszony. Meghallotta volna, gondolod. Mit mondtál? Hogy merészelsz velem így beszélni? Agyadba vér tódul, felkapsz egy ceruzaelemet a fűből, bal lábad kitámasztod, ahogy testnevelésórán tanították, célzol, meglendíted a jobb karod. Néhány centivel elvéted, a betonpárkányon koppan. Az öregasszony a fogai közé harapja a cigarettát, leguggol, a fenyőfa törzsét megemeli, áttolja a korláton. A kerítés tetején megpattan, szétterül az aszfalton. A száraz tűlevelek illatosan lebegnek az utca felett. Nyúlj a kabátod belső zsebébe, húzd ki a biciklipumpát. Sokáig bajlódsz a szigetelőszalaggal, mire letekered a tömlőről. Szorítsd a markodba az anyacsavart, érezd, hogy ragacsos lesz a tenyered. Az öregasszony homloka közepére célozz.