Előfizetés

Ilyen egyértelműen talán még egy orvos sem jelezte, hogy nem kér hálapénzt

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.07. 22:45
Képünk illusztráció.
Fotó: Shutterstock
Piktogram jelzi, hogy elutasítja a paraszolvenciát.
2021-től hivatalosan is tilos az egészségügyben hálapénzt elfogadni. Ennek apropóján egy háziorvos azt vetette fel az "1001 orvos hálapénz nélkül" Facebook-csoportban, hogy jó lenne egy olyan piktogram, ami a betegnek is jelzi a változást.  
„Húzzunk egy piros vonalat, és örüljünk, hogy végre elértünk ehhez a ponthoz. Büszke vagyok, hogy kitehetem ezt a táblát a rendelőmben. Sokan bele sem gondolnak ugyanis, hogy a paraszolvencia mennyire megnyomorította a lelkünket. Hadd mondjam ki: az orvosoknak van morális tartásuk”

- fogalmazott az ötletgazda Eörsi Dániel.

Az mfor.hu beszámolója szerint ezen a héten már ki is kerül a jobb oldalon látható jelzés: 
Elmondta azt is, főleg azért rossz a hálapénz, mert senki nem tudja, mit vár el a másik cserébe. Sem az orvos (vagy egészségügyi dolgozó), sem a beteg. A szürkezónában ugyanis minden bizonytalan és nyomasztó, ahol az egyik ember szeretné a másik lojalitását megvenni, miközben közös cinkosságot szül a felajánlott és elfogadott pénz. „Sokan mondják, hogy erről csak az orvos tehet, ha ráutaló magatartással, metakommunikációval, körbeírással a páciens értésére adja, hogy mit vár el, ám igen sok beteg ugyanilyen eszközökkel él, tehát kettőn áll a vásár. Tehát az évtizedes rossz gyakorlat életben tartása mindkét félen múlt”. Eörsi Dániel megjegyezte, több éves praxisa után még mindig van olyan betege, akinek nem tudja elmagyarázni, hogy nem kér semmit, hiszen ezért a munkáért ő fizetést kap.  Hozzátette, a Magyar Orvosi Kamarához is eljuttatta javaslatát, de tisztában van azzal, hogy jelenleg az alapellátásban dolgozók koronavírus-oltását szervezik, ami nem kis feladat.

Balog Zoltán távozik a Fidesz pártalapítványának éléről

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.07. 21:35
Balog Zoltán
Fotó: Béres Márton / Népszava
A református püspöknek álló volt EMMI-miniszter utódja még nincsen meg.
Január 31-i hatállyal lemondott a Fidesz pártalapítványának kuratóriumi elnöki posztjáról Balog Zoltán

–tudta meg a hvg.hu

A portál emlékeztetett, a korábbi tárcavezető megalakulása óta, 17 éven át vezette a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványt (SZPMA), így lemondása nem kis problémát okoz a Fideszben. Orbán Viktor ugyanis „aktív” alapítványi vezetőt akar, aki minden - vagy legalábbis majdnem minden - idejét és energiáját erre a munkára, vagyis a kormányzati ideológia belföldi és nemzetközi megalapozására, és támogatására tudja fordítani. Emiatt nem jöhet szóba sem Novák Katalin, sem pedig Gulyás Gergely.  Korábban két név is felmerült, aki válthatná Balog Zoltánt. Az egyik a volt igazságügyi miniszter, Trócsányi László volt, aki nem vállalta a felkérést. 
A másik pedig Szájer József volt. A cikk szerint a december eleji szexorgiás botránya után azonban legnagyobb támogatói is belátják, hogy nem mutatna jól a konzervatív értékeken nyugvó alapítvány élén. A volt politikus azóta a Fideszből is kilépett.

Menczer Tamásnak a Capitolium ostromáról is Gyurcsány jut eszébe

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.07. 21:01

Fotó: SAUL LOEB / AFP
A külügyi államtitkár némiképp összezavarodott, amikor a washingtoni eseményekről kérdezték.
„Agresszív képsorokat láttunk. Ha saját házunk táját nézzük, akkor az agresszió mindig a baloldali politikusokra volt jellemző. Ezekről a képsorokról nekem beugrottak a 2006-os képsorok, amikor Gyurcsány Ferenc a magyar emberek közé lövetett. Beugrottak olyan jelenetek, mikor Fekete-Győr András megdobálta a rendőröket füstgránáttal, amikor Hadházy Ákosék randalíroztak különböző helyeken...”

- fogalmazott Menczer Tamás az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Az interjúban arról is beszélt, a zavargásokat majd az amerikaiak megítélik. Hangsúlyozta, Magyarország nem szokta más országok belügyeit kommentálni, és "hálásak vagyunk, ha mások sem teszik meg Magyarországgal kapcsolatban”.  Az államtitkár a beszélgetésben kitért a magyar-amerikai kapcsolatokra is. Amerikai viszonylatban a Trump-adminisztrációval kiváló volt az együttműködés, aminek a legalapvetőbb oka az volt, hogy fontos dolgokban egyetértett a két kormány. Ugyanakkor azt is jelezte, nyitottak az új adminisztráció felé.  Menczer Tamásnak a csütörtöki napon már nem először jutott eszébe a DK elnöke: mint a Népszava is megírta, amikor a külügyes karácsonyi krumpliról kérdezték, akkor ő az őszödi beszéddel válaszolt.