Távolsági vacsora

Esővel, sárral indult az újév, de a traktorok így is nekiereszkednek a domboldalnak, mély árkokat vájva oda is, ahol eddig csak a vaddisznók dagonyázása formált tócsányi medreket. Kutyával erre járni mostanság csak gumicsizmában lehet, kerülve a füvetlen területeket. Ej, mióta ez az „oltakozva” bekerült a közszókincsbe, hogy vásik el ez a drága magyar nyelv! „Sétálkozunk”, miközben a csipkebokrokon rubintosan szikrázó bogyók vitamindús végeit szívjuk ki „csücsörítkezve”, vagyis azok „dézsmálkozva” vannak általunk.

„Bujtakozik” bennünk a kisördög, hogy a szavakat ily módon – nyelvtanilag voltaképp helyesen, esztétikailag ellenben gyötrelmesen – formázzuk, miközben közös vacsorához készülünk éppen tengerentúl élő kedves rokonunkkal. Az ötlet, hogy újév második napján estebédünket közösen költsük el – s most a szó mely értelmében „költekezünk”? –, két csücskén a világnak, a modern technika vívmányait segítségül hívva – ami eszerint tehát „hivatkozik” – tőle származik. Hallottuk már korábban – igaz, ifjabb generáció tagjától –, hogy karantén idején heti rutin lett az online-buli, képernyők, telefonok előtt isznak, csacsognak, oldódnak fel, látják is egymást, meg nem is, közel is vannak, meg nem is.

Nekünk azonban ez még új, ez lesz az első távétkezésünk, így izgulunk egy kicsit. Vajon ki kell öltözni, vagy jó lesz a melegítőnadrág – szlovák határszélen tyópliki –, kissé nyúzott pólóval, amiben amúgy az asztalhoz ülünk ilyentájt. Ha személyesen jönne hozzánk, biztosan felvennénk egy normális inget, nadrágot, talán virág is lenne az asztalon, meg gyertya, s elővennénk a nagynéni ránk hagyományozott virágmintás Zsolnay-készletét, meg a családi ezüst eszcájgot, csak hogy rendes polgárnak érezzük olykor magunkat itt, a sártenger közepén.

„Eldöntekezett”: úgy lesz minden, ahogy lenni szokott, legfeljebb másképp „terítkezünk” – s lám, a „merítkezünk” megint milyen organikus lenne –, merthogy helyet kell adni a laptopnak. Előbb a telefont gondoltuk használni, de az túl kicsi képet „vetítkezik”, a táblagép kamerája épp ellenkező irányba „mutatkozik”, így maradt a legnagyobb szerkezet. A gép „beállítkozott”, vagyis mi beállítottuk, a háttér „elrendezkedett” – mert mi elrendeztük –, a fényeket is vacsorásra hangoltuk, indulhatott a parti.

A tengerentúli asztalon egy nagy bögre lencseleves „tárulkozott” fel – hopp, ez megint jó –, mellette egy pohárban pezsgő-narancs koktél. A mi lábasunk ennél meghökkentőbb volt, közelebb is kellett vinni a laptopot, sőt, fentről is ráfókuszáltunk, mert ilyen ételt a mi drága jó rokonunk még nem látott közelről.

Fokhagymás-paprikás páccal jól bemasszírozott – „masszírozkodott”? – aszpikos főtt malacfejet ettünk hidegen, mellé frissen „reszelkezett” tormát, koktél helyett pedig jóféle merlot „segédkezett” – ez megint rendben – a falatoknak „lecsúszakozni”, már amikor a reggel „kisütekezett” kenyér nem bizonyult ehhez elegendőnek.