Védtelen munkahelyek

Joggal feltételezhetnénk, hogy ha egy kormányzat egy évtizedet meghaladó ideig ül a bársonyszékekben, és még a koalíciós kényszer sem befolyásolja a mozgásterét, akkor őszintén szembe fog nézni egy járvány okozta válság negatív hatásaival. Orbán Viktor miniszterelnök és a pártja, a Fidesz azonban nem ilyen.

A munkanélküliség megfelelő kezelése vált a munkaalapú társadalom rögeszméjétől vezérelt NER Achilles-sarkává. A járvány első hulláma során mindössze nettó 50 milliárd forintot fordítottak bértámogatásra, amellyel ideig-óráig ugyan képesek voltak mintegy 226 ezer munkavállaló nehezebbé vált helyzetén segíteni, ám ez eltörpül amellett, hogy – mint azt a GKI Gazdaságkutató Zrt. a legutóbb kiszámolta – a vírushelyzet által legjobban sújtott 29 ágazatban 835 ezren dolgoznak. Ha a magyar kormány úgy járt volna el, mint uniós társai, de világszerte mások is, az érintett dolgozók bérköltségének 80 százalékát kifizette volna a költségvetésből. Még ha a maga szája íze szerint, három hónapra szűkített időtartamra adta volna ezt a pénzt a dolgozóknak, akkor is csak 360 milliárd forintot kellett volna költenie a munkahelyek tényleges megvédésére. Ez az összeg a GDP mindössze egyetlen százaléka. Viszont így a munkavállalók nem a megtakarításaikat növelték volna a bérkiegészítés összegéből, hanem fogyasztottak volna, hozzájárulva a kiskereskedelem működőképességének fenntartásához, a munkahelyek megőrzéséhez. A multiplikátor hatás révén összességében ez a 360 milliárd forint egymaga 50 milliárd forintnyi munkanélküli támogatástól mentesítette volna az államkasszát.

Saját téves helyzetmegítéléséből semmit sem tanult a kormányzat. Bár a második hullám eddig a munkaerőpiacon némileg jobb helyzetet teremtett, a jövő meglehetősen bizonytalannak látszik, és a padlót fogó turizmus-vendéglátás és a szórakoztatóipar mellett a kiskereskedelem egy része továbbra is szenved, hogy a légiforgalomról ne is beszéljünk.

A kis- és közepes vállalkozások helyzetéről nem állnak rendelkezésre megbízható adatok, de aligha tévedünk: százezer körül jár azon munkanélküliek száma, akiket sehol sem jegyeznek. A kapitalizmus filozófiája szerint egy munkaadó soha nem válhat munkanélkülivé. Az állástalanok láthatatlan seregét viszont tovább növelik azok a korábban külföldön munkát vállalók, akik egykor a hazai foglalkoztatotti statisztika részét képezték, most pedig itthon ragadtak, és munkanélküliként már sehol sem tartják őket számon.

A bértámogatásban részesülő alkalmazottak egzisztenciális nehézségeit az állam – meglehetősen szűkkeblűen - összességében havi 5 milliárd forinttal próbálja (a szükséges 80 helyetti) 50 százalékos bértámogatással orvosolni. Ha csak néhány hónapig nem ezt tennék, hanem felemelnék a részarányt, és összesen 425 milliárd forintot, az általuk agyondicsért gazdaságvédelmi akcióterv 20 százalékát adnák a dolgozóknak, akkor védenék meg valójában a munkahelyeket.

De makacs módon mégsem teszik. Így fest a nem gondoskodó, önmagát sikeresnek hazudó állam magyar modellje.