Búcsú Sas Józseftől

Nyolcvankét éves korában elhunyt Sas József Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, rendező, színházigazgató.

Sas József, bár sokan fanyalogtak arra, amit csinált, még életében fogalommá vált. Egy jól eladható márkává, aki mindig azt adta, de azt profi módon, amit várt tőle a közönség. Sas elsősorban nekik akart megfelelni, őket akarta kiszolgálni és ezt, amíg az egészsége engedte, meg is tette. Rózsahegyi Kálmánnál tanult és ezt büszkén mindig el is mesélte. (Lehet, hogy újra nagy jelentősége lesz a magánszíniskoláknak.) Az iskola elvégzését követően több vidéki színházban megfordult: szülővárosában Békéscsabán, majd Pécsen, illetve Kecskeméten. Utóbbi időszakát szintén szívesen emlegette, hiszen sokat játszott akkoriban és sok mindent megtanult, többek között énekelni, szórakoztatni.

A hetvenes években a Mikroszkóp Színpadhoz került, itt köteleződött el a kabaréval. Rájött, hogy igazából ez az ő műfaja. Szinetár Miklós nemrég arról értekezett egy interjúban, hogy mestere, Nádasdy Kálmán a főiskolán pozitív értelemben beszélt mindig arról, ha valaki ripacs a színpadon. Ezt a szemléletet Sas is magáévá tette, Igyekezett tehát jó ripacs lenni, egy olyan színész, aki be tud jönni és magával tudja ragadni a néző figyelmét, sőt meg tudja nevettetni. Arról lehet vitatkozni, hogy milyen eszközökkel tette ezt, de az biztos, hogy óriási szenvedéllyel, energiákat mozgósítva, egyfajta profizmussal szolgálta közönségét. És mivel képes volt hatni, ezért óriási rajongótábora alakult ki.

Hosszú ideig ő vezette a Mikroszkópot, kollégáival együtt és önálló estjeivel, sikerült markáns hangot, kabarét teremtenie a Nagymező utcában. Megtanulta, ki kell mondani, amit a közönség vár. Politikai értelemben is, a mostani rendszer nyílt kritikusa volt. De ő színházat akart csinálni, az érdekelte, hogy ne politikai szónoklat legyen, amit létrehoz, hanem színház, szórakoztató zenés színház és a néző, ha lehet, a nevetéstől minél kényelmetlenebbül érezze magát a székén. Ki akarta mozdítani a közönséget a komfortzónából, úgy, amint Rózsahegyitől tanulta. Egy időben a legnagyobb nézettséget produkálta a szilveszteri kabarék műfajában. Nem lehetett őt megverni. Volt is csatorna, amelyik évről évre ragaszkodott hozzá, időt és terepet adott Sas hangjának. Még néhány napja, szilveszter éjjelén, éjfél után az ő nótáival kezdődött az új év ebben a televízióban.

Egy ideje súlyos beteg volt, nem tudott fellépni. Ez volt a legnagyobb fájdalma, az élet épp a számára legfontosabbtól, a színpadtól és a közönségétől fosztotta meg. El is vonult, elzárkózott a nyilvánosságtól, mindenáron meg akart gyógyulni. Olykor kivételt tett, és egy-egy televíziós stábot mégis beengedett az otthonába. Ilyenkor megmutatta a legkedvesebb színházi relikviáit, újra szerepelt, szerelmet vallott a nézőknek, ezekre a pillanatokra a civil betegből egy csapásra újra színésszé változott.

A járvány ellen azonban már ő is tehetetlennek bizonyult, feladta a küzdelmet. A Mikroszkóp után most már őt is sokan siratják. A nevével fémjelzett korszaknak is vége, a felvételek, Sas József jellegzetes, fanyar a nézőkkel összekacsintó bohóci mosolya viszont kitörölhetetlen.