elfogás;késelés;emberölés kísérlete;IX. kerület;

2021-01-17 20:18:02

Elfogták a rendőrök a Mester utcai villamosmegállóban késelő társaságot (videó)

Három férfin egy VII. kerületi lakásban ütöttek rajta, az életveszélyes sérülés okozója később feladta magát.

Egy nappal azután, hogy a főváros IX. kerületében egy Mester utcai villamosmegállóban egy társaság egyik tagja – szóváltás után – megszúrt egy fiatal férfit, majd valamennyien elmenekültek, a rendőrök már mind a négy feltételezett elkövetőt őrizetbe vették – írja a police.hu.

A fővárosi nyomozók a szombati támadás után rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőket, és a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztály rendőrei vasárnap egy VII. kerületi lakásban elfogták a 21 éves K. Gergőt, a 22 éves K. Lajost és a 27 éves M. Ádámot, majd néhány órával később a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságon önként feladta magát a 23 éves Sz. Rafael. 

A magát feladó férfit emberölés kísérletével, három társát pedig segítségnyújtás elmulasztásával, gyanúsítják. A késelés sérültjét a mentőszolgálat munkatársai életveszélyes sérüléssel szállították kórházba.