Előfizetés

Tóth Vivien: 18 perc

Tóth Vivien
Publikálás dátuma
2021.01.23. 11:44

Fotó: Fer Gregory
Apám ma hazaállított egy kazettával. Azt mondta, hogy egy embert végeznek ki rajta. Beül a székbe, megy neki az áram, aztán vége. Kisült. Anyám erre kikiabál a konyhából, hogy hagyja már a hülyesé­geit, kész a csirke. Ülünk az asztalnál, azon gondolkozom, hogy milyen rágós megint a hús, magamban tartom, apám mindjárt felböfögi. Kiszedi a fogai közül a maradékot, nem repetázik, a tárgyra tér. Mikor nézzük már meg a kazettát, kérdezi. Erről eszébe jut, hogy anyám Barátok közt részére rávette a Baywatchot, amit, mentségére szóljon, nem a mellek miatt néz, ezen elvitáznak tíz percig, aztán újra köztünk van az ember, aki a villamosszékben ül. Változik a helyszín, konyha helyett most a nappaliban ülünk, pontosabban a húszéves kanapén, aminek a közepe már hiányzik, pedig annyiszor betömtük vattával. Ha ideges vagyok, titokban kiszedegetem, vissza már nem rakom. Apám is mérges lesz, nem találja a lejátszás gombot, kiabálunk a háttérből, hogy ott van, nem ott, hanem balra, nem az a balra, hanem a nekünk balra, de erre apám jobban felhúzza magát, üvölt egyet, eldobja a távirányítót és bevonul a szobájába. Megvárjuk, míg lenyugszik, addig megbeszéljük az időjárást, meg hogy mikor menjünk vásárolni, visszajön, úgy tesz, mintha nem történt volna semmi, és megtalálja a bal oldalt. Elindul a felvétel, az ember már a székben ül, fején egy fémszerű tányérral, valamit a szájába tesznek, arra kell ráharapnia. Kimegy mindenki a képből, egyedül marad, nem húznak a fejére zsákot, azt hittem, fognak. Úgy érzem magam, mint a régi kivégzéseken a közönség egy tagja, fészkelődöm, nem akarok a szemébe nézni, pedig ő már nem létezik, de kicsit szurkolok, hogy mégis. Megy neki az áram, rázza egy ideig, lekapcsolják, vége. Elsötétül a kép­ernyő, nézzük tovább, hogy van-e folytatás, apámnak nincs-e a tarsolyában egy állatkínzós videó. Anyám menti meg a helyzetet, mikor apámhoz fordul: Ezt mi a fasznak mutattad meg nekünk? Egy Tennessee állambeli kétszeres gyilkos azt kérte, hogy villamosszékben végezzék ki méreginjekciók helyett. Ha beülsz a székbe, 15-30 másodperc alatt halott vagy, viszont ha mérget fecskendeznek beléd, akkor a kínkeserves haldoklás 10-18 percig is eltarthat. Érdekes. Ha belegondolok, lehet, hogy az injekciót választanám, ott legalább garantált, hogy bizonyos ideig még élni fogok, míg a villamosszékben úgy képzelem, hogy a félelem és a hirtelen jött áramütés miatt egy pillanat alatt vége szakad az életednek. Megkapod a méreginjekciót, és még elnézelődsz egy kicsit. Megvizsgálod a lámpa színét, a körülötted lévő embereket, közben fáj, és azt kívánod, hogy bárcsak meghalnál, de mégis élsz. Anyám felvisít a másik szobában, készíteném a füldugót, de most nem az ütemes dobogás következik a falon, hanem apám üvöltése. Az ágyamból is érzem, ahogy rázza az ideg. Tavaly csinálták a szigetelést, ami elég jól sikerült, ezért nem hallom, hogy miről szól a veszekedés, csak a hangerő súlyossága jut át. Csattan az ajtó, csönd lesz, magamra húzom a takarót, mert attól félek, hogy most az én egyik bűnöm kerül elő, amiért ordibálni kell egymással hajnali egykor. Eltelik egy óra, apám horkol, anyám a konyhában szöszöl. Kimegyek hozzá, a kukában turkál. Kérdezem, hogy mit csinál, és miért, néz rám nagy szemekkel, mintha egy mosómedvét csíp­tem volna fülön. Valamit motyog, közben még lejjebb nyomja a szemetet, orrba vág a bűz, rászólok, hogy fejezze már be, így sincs a legjobb szag nálunk, mióta apám betiltotta a légfrissítőket, mert az időzítettől mindig megijedt, és kezdte kínosan érezni magát. Anyám összébb húzza magán a köntösét, elrobog mellettem, nem szól egy szót sem, még annyit sem, hogy jó éjszakát. Egy pillanatra anyámmá válok, ahogy a kuka felett görnyedek, csak minden visszafele játszódik le, kitúrom az aljáról, amit eldugott, vagyis a kazettát. Dobd ki azt a szart, nehogy apádnak még egyszer eszébe jusson, dörmög mögöttem anyám. Jó éjszakát! Egy külkerületi édesanya azt kérte, hogy villamosszékben végezzék ki méreginjekciók helyett. A kérését elutasították.

Vízililiom trutymóval (Frank O’Hara: Töprengések vészhelyzetben)

Krausz Viktória
Publikálás dátuma
2021.01.23. 10:34

Fotó: Kenward Elmslie
A kisalakú, elegáns megjelenésű Frank O’Hara-verseskötet azért is különleges, mert csupán néhány hónapja jelent meg magyarul a több mint hatvan éve elhunyt amerikai költő egyébként 1957-es Töprengések vészhelyzetben című gyűjteménye. Ugyan a szakmabeliek és a vájt fülűek már évtizedek óta olvashatják magyarul O’Hara verseit, a nagyközönség számára kevésbé ismert a New York-i Költő Iskola egyik legfontosabb és legkülönlegesebb figurája. A háború utáni amerikai líra meghatározó alakja 1926-ban született, és csupán 40 éves volt, amikor egy tengerparti balesetben (egy homokfutó ütötte el) elhunyt. Költészetére és életére is nagy hatással volt a XX. század második felének minden művészeti ága, a képző- és filmművészettől a zenén át az irodalomig. Sok mindenben ki is próbálta magát. Zongoristának készült, a bostoni konzervatóriumban tanult 1944-ig, amikor behívták a hadseregbe. A második világháborúban a csendes-óceáni hadszíntéren egy romboló szonár kezelőjeként (víz alatti műveleteknél a legfontosabb felderítő, navigáló eszköz) szolgált. Leszerelése után a Harvardon zenét, majd irodalmat tanult, itt találkozott későbbi jó barátjával, a szintén költő John Ashberyvel. 1951 őszén költözött New Yorkba, írt képzőművészeti, zenei recenziókat és mo­nográ­fiát Jackson Pollockról, majd 1960-tól a MoMA (Museum of Modern Art) jegypénztárosa, utána kurátora lett. Szervezőként is részt vett a pezsgő éjszakai életben, és az egyik utolsó avantgárd, összművészeti csoportosulás, a New York-i Költő Iskola emblematikus figurájává vált. Napi rendszerességgel írta verseit – leginkább a fióknak, mert csak elvétve adta őket közre, emiatt sokan kurátorként és a művészvilág fontos alakjaként ismerték. Különc, sokoldalú, bohém, társasági alkat, az összművészetiség elkötelezettje: hidat képzett a klasszikus zene, a dzsessz, az irodalom, a festészet és a filmművészet alkotói és tevékenységeik között. Költeményei gyakran teljesen hétköznapi, spontán szituációkból indulnak, rögtönzésnek hatnak – zongorista múltjára utalva, többször mondta, hogy „játszik az írógépén”. Az „ezt csinálom-azt csinálom” verseknek nevezett művei metrózás, étkezés, irodai ebédszünet közben születtek és a mondanivalójuk nagy része is teljesen „átlagos”: a New York-i élet mindennapi lüktetése, színes eseményei. Másik, még életében megjelent kötete, a Lunch Poems onnan kapta a címét, hogy ebédidejében fecnikre, újságszélekre írta zömében optimista, vidám műveit. Verseiben is vállalja homoszexualitását, szerelmes költeményei is újszerűek, játékosak. Sokszor filmszerűen, képkockákban láttatja a történéseket, érzéseit. Imádott moziba járni, gyakori témája a film, a filmsztárok, ahogyan a zene is. Konkrétan is megnevezi kedvenceit, illetve nekik dedikálja egyes műveit (például James Dean, Majakovszkij, Prokofjev). Nem akar nagyot, forradalmit mondani, a váteszszerep a lehető legmesszebb áll tőle, helyenként gyermekien naiv (például a Les Étiquettes jaunes c. versében egy elé hulló falevéllel beszélget). Szokatlan, váratlan szófordulatok, néha akár értelmetlennek tűnő, dadaisztikus szavak, illetve „saját” kifejezések jellemzik. Látszólag egymáshoz egyáltalán nem passzoló képek, pajzán bizarrság keveredik például a Chez Jane című versében: virágcserépbe vizelő tigris, amelynek zene vakarja a hasát és „fényűzésre termett nyelvével végignyalja tépőfogait, pedig még egy pillanattal korábban aszpirint ejtett vele ebbe a rózsás naplementébe”. A Gyalogkakukk című költeményében tökéletesen megférnek együtt az összeborzolt hajban visítozó denevérek, a szurdokba csapódó papagájok és a trutymóval, vízililiomokkal teli víz. A kötet friss nyelvezete a Gerevich András–Krusovszky Dénes fordítópáros munkáját dicséri. Utóbbi jegyzi az életrajzi történetekkel tűzdelt utószót, ami nemcsak közelebb hozza O’Hara világát, hanem még inkább érzékelteti a korai halálával járó tragikus veszteséget. (Ford. Gerevich András–Krusovszky Dénes. Magvető, 2020. 96 o.)

Piros Vera: azulejo

Piros Vera
Publikálás dátuma
2021.01.23. 09:23

Fotó: Shutterstock
"az andrássyn kávét kortyolgatok / üresen iszom tíz napja"
arab kavicsok portugál kék kobaltkék csempék a házfalon * de most nem erről beszélek hanem a két csempe között a hézagban töredezett budapest relief valahogy mégis illeszkedik bármerre is nézek * évszázados gazdagság az orrom előtt vonul ilyet korábban nem láttam csak színpadon fernando király vonul anyja koháry mária vonul pontosan fél centivel a padló felett hosszú snittben úgy mondom vonul derékban kobaltkék csempe-szalag fut * mert a legtöbb amit portugál magáról mutat a keresztbe húzott drótkötélen száradó ruhák mögött freskóba rakott mázas agyaglapok homogén felületre zárnak * óriásra nőtt kék nyulak egymásutánjában türelmes léptekben a cais sosdrén metróra szállnak * csempék halomban a habarcs elengedett * szerda este végre sikerül kiejtenem azulézsu felteszem ezerhatszázas évek éjszaka esőtől málló fények a főtéren paripák kancák csődörök ahány annyiféle lépésben kavargok a tömegben utat törnek talán szügyig érek eltapos gondolom a lovas fején széleskarimájú kalap egyenes derékkal a vállán királyi palásthoz hasonló szövetkabát lebernyeg felöltő vagy boleró de mindenképpen prémgallér luzitán lépésben halad körbe ilyet még nem láttam talán velazquez az öreg szakácsnő tojást süt a parasztok esznek a nyeregben fura szerzet kétfejű vagy sziámi ikrek borvirágba nyílt arccal bandzsítanak az eső megáll körülöttem az állat lehelete arcomba tolul a kontúrok sokszorozódnak a fehér ló mellső lábát emeli alatta királyok vonulnak saudade – kávé és cigaretta tíz napja pesten az ébredés és a reggeli zuhany között félúton azért a pizsamára pulóvert veszek csak ide a sarokra leszaladok tíz napja kiszaladok egy kávéra automatából csorog barna műanyag pohárba és egy chesterfield azult is legyen szíves a fiatal nő a pult mögött felhúzza szemöldökét kék chesterfield javítom magam aha az andrássyn kávét kortyolgatok üresen iszom tíz napja nem ülök be cukrászdába kávézóba csak a pulthoz állnék um café faz favor e um chesterfield azul mondanám tíz napja