Előfizetés

A Szijjártó Pétert jachtoztató Szíjj Lászlónak is jutott egy milliárdos megbízás a BMW-gyár fejlesztéséből

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.26. 16:27

Fotó: Béres Márton / Népszava
A Duna Aszfalt Zrt. nettó 8,6 milliárd forintért végezhet el egy megbízást.
Újabb NER-közeli nagyvállalkozó cége kapott sokmilliárdos munkát a Debrecenben létesülő BMW-gyár fejlesztésével összefüggésben. Szíjj László cége, a Duna Aszfalt Zrt. nettó 8,6 milliárd forintért végzi el a Debrecen Észak-Nyugati Gazdasági Övezethez kapcsolódó önkormányzati utak útépítési, csapadékvíz elvezetési, valamint szennyvíz- és vízvezeték építési munkáinak első ütemét – írja a 24.hu az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer dokumentumai alapján. Szijjártó Péter külügyminiszter 2018 júliusában jelentette be, hogy a BMW gyárat épít a Debrecen melletti 400 hektáros területen. A beruházás értéke meghaladja az egymilliárd eurót és a német autógyártó ezer új munkahelyet teremt. Hamarosan napvilágra került, hogy a magyar kormány 12,3 milliárd forint támogatást ad a multinacionális vállalatnak. Később azonban kiderült, hogy ennél nagyságrenddel nagyobb pénzekkel vesz részt az új gyár fejlesztéséhez kapcsolódó beruházásokban a debreceni önkormányzat és a magyar állam. A debreceni önkormányzat 44 milliárd forint hitelt vett fel földvásárlásra és az infrastruktúra kialakítására, a kormány pedig 2018 végén több mint 135 milliárd forintot hagyott jóvá a debreceni BMW-gyár területéhez kapcsolódó út-, vasút- és infrastruktúra építésre, majd néhány hónappal később újabb közel 23,5 milliárd forintot csoportosítottak át. A közpénzes fejlesztésből 22 milliárd forintért a miniszterelnök „kötélbarátjának”, Garancsi István cégére, a Market Zrt.-re bízták a bel- és csapadékvíz elvezetéséhez szükséges földmunkákat, illetve az engedélyeztetési eljárást, míg a miniszterelnök barátja, Mészáros Lőrinc 54 milliárdért épít vasutat a BMW-gyárhoz. Szíjj László, vagyis a a negyedik leggazdagabb magyar vállalkozó augusztusban azzal került be a hírekbe, hogy az ő luxusjachtján pihenhetett Szjjártó Péter tavaly nyáron az Adrián. Az esetet követően Szél Bernadett független parlamenti képviselő javaslatot nyújtott be arról, hogy a kormánytagokat luxusajándékokkal elhalmozó nagyvállalkozókat öt évre zárják ki a közbeszerzésekből, de a fideszes képviselők leszavazták a javaslatot.

1420 százalékos hiányt hozott össze tavaly a kormány

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.26. 10:10
Képünk illusztráció.
Fotó: Shutterstock
Alaposan kiköltekezett a kabinet.
5,55 ezer milliárd forint hiánnyal zárt tavaly az államháztartás önkormányzatok nélküli része. Az eredeti cél 391 milliárd lett volna, vagyis az éves hiány az előirányzat 1420 százaléka lett

- írja a hvg.hu.

A portál összegzése szerint a GDP-hez viszonyított hiány így 9 százalék lesz. Összehasonlításul: az előrejelzés egy százalékkal számolt. A kiadások elszállása nem hungarikum, a járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására a világ legtöbb országa szinte nyakló nélkül szórta a pénzt. A magyar kormány 2020 áprilisában főként átcsoportosításokkal és átcímkézésekkel egy nyílt végű gazdaságvédelmi alapot hozott létre a költségvetésben. Az alapból több mint 3600 milliárd forintot csoportosítottak át lassacskán, de ennek a pénznek nagy jóindulattal csak a negyede ment közvetlenül gazdaságvédelemre. Az írás megjegyzi azt is, hogy nem a járvány miatt borult fel a büdzsé, hanem a sokszor vitatható és féktelen pénzszórás miatt. Mint ahogy lapunk is beszámolt róla, az egyik ilyen az karácsony előtt volt: egy december 21-én megjelent értelmében több milliárd forintot osztottak szét az egyházak és többnyire fideszes vezetésű települések, kerületek között, jellemzően ingatlancélú beruházásokra.

358,31 forinton az euró

MTI
Publikálás dátuma
2021.01.26. 08:27

Fotó: Shutterstock
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon kedd reggel.
Az euró 358,31 forinton forgott hét órakor, csaknem egy forinttal gyengült a hétfő esti 357,40 forinthoz képest. A dollár árfolyama 294,55 forintról 295,39 forintra, a svájci franké pedig 331,70 forintról 332,34 forintra emelkedett. Az euró 1,2127 dolláron forgott kedd reggel, 0,08 százalékkal gyengült az előző napi záráshoz képest. A svájci frankhoz képest viszont 0,01 százalékkal erősödött az euró, 1,0781 frankon jegyezték. Egy dollárért 0,8890 frankot adtak, 0,08 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A jenhez képest azonban 0,01 százalékot veszített értékéből a dollár, 103,72 jenen jegyezték kedd reggel.