Szijjártó Péter;luxusjacht;

2020-12-08 18:00:53

Leszavazta a Fidesz, hogy a kormánytagokat luxusajándékokkal elhalmozó nagyvállalkozókat évekre kizárják a közbeszerzésekből

A javaslatot Szél Bernadett nyújtotta be Szijjártó Péter luxusjachtos nyaralása után.

December 7-én tárgyalta az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága Szél Bernadett független képviselő javaslatát, amely alapján a kormánytagokat luxusajándékokkal elhalmozó nagyvállalkozók öt évre kizárnák magukat a közbeszerzésekből. A fideszes képviselők leszavazták a javaslatot – írja az Átlátszó.

A portál számolt be nyáron arról, hogy Szjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szíjj László építőipari nagyvállalkozó luxusjachtján nyaralt. Valaki feljelentést tett az ügyben, de a Legfőbb Ügyészség arra jutott, hogy Szijjártó nem követett el bűncselekményt.

Ezt követően a jobbikos Stummer János országgyűlési képviselő vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett ellene, mert a hivatalos jövedelméből nem telt volna jachtozásra, ha pedig ajándékba kapta az utat, az korrupció lenne. Indítványát azonban az illetékes parlamenti bizottság elutasította arra hivatkozva, hogy nem jelölte meg, mi hiányzik Szijjártó vagyonnyilatkozatából.   

Szél Bernadett ezután törvényjavaslatot nyújtott be a hasonló esetek megelőzése érdekében. Azt is el akarta érni, hogy ne lehessen kihagyni a képviselői vagyonnyilatkozatokból az efféle „ajándékokat”, azaz a képviselőknek legyen kötelező feltüntetniük minden, az alap tiszteletdíj negyedét meghaladó értékű ajándékot a vagyonnyilatkozatban.

Szél javaslatát követően, hoztak egy új szabályt, amely alapján a parlamenti frakciókhoz nem tartozó, független országgyűlési képviselők csak valamelyik parlamenti párt frakcióvezetőjén keresztül kezdeményezhetnek törvényjavaslatot vagy határozati javaslatot. Ezért jutott el csak most tárgyalásig a a javaslat, amit a Fidesz végül hétfőn leszavazott.