Előfizetés

A botrány

Számos bírálat érte az utóbbi napokban az Európai Bizottságot amiatt, rosszul tárgyalt a koronavírus elleni vakcinát gyártó cégekkel. Brüsszelt a szerencse sem segítette, mert a német-amerikai BioNTech/Pfizer januárban az ígértnél kevesebb oltóanyagot tud szállítani az EU-nak a belgiumi gyár átépítése miatt, igaz, vállalta, hogy március végéig teljesíti a szerződésben foglaltakat. A svéd-brit AstraZeneca ugyanakkor az első negyedévben 80 millió helyett csak 31 millió adaggal látja el az Uniót. Hab a tortán, hogy ez utóbbi oltóanyagot várhatóan csak a 65 év alattiak számára engedélyezhetik. Bár az AstraZeneca arra hivatkozik, hogy szintén belgiumi gyárának bővítése nem a tervek szerint halad, sajátos módon Nagy-Britanniának eddig a tervek szerint szállít az oltóanyagból. Brüsszelben lázas telefonálás kezdődött, az EU az asztalra kíván csapni, jogi lépéseket helyezett kilátásba, ha a svéd-brit cég nem teljesíti kötelezettségeit, de a keserű igazság az, hogy várni kell az oltóanyagra. Nem kérdés, hatalmas botrány van kibontakozóban, s az AstraZeneca vezetőjének az az érve sem meggyőző, miszerint sosem látott helyzetet kell kezelni, és nem lehettek tisztában a nem várt következményekkel. Ha a cég valamit vállalt, ahhoz tartania is kellene magát, függetlenül attól, jól tárgyalt-e az EU, vagy sem. Brüsszelt olyan vádakkal is illetik, miszerint túl kevés pénzt szánt a vakcinára, hiszen míg például Washington 15,6 dollárt fizet a Pfizer egy dózisáért, az EU – adók nélkül – 12-t. Ez azonban nem ilyen egyszerű. Az EU majdnem 3 milliárd dollárral támogatta a vakcinákat előállító gyárak kiépítését, illetve az egész kampányt, ebből pedig 363 milliót az AstraZeneca kapott. Felmerül a kérdés: hova tűnt a pénz? Bármennyit kell várni az oltóanyagra, a legfontosabb, hogy biztonságos legyen. A BioNTech/Pfizer és a Moderna termékéről már bebizonyosodott, hogy a vírus brit és a dél-afrikai mutációját is legyőzi, a magyar kormány által megmentőnek vélt kínai Sinopharmról és az orosz Szputnyikról még ezt sem lehet tudni. Inkább megéri türelmesnek lenni... 

Bizzunk Piszkos Fredben!

A pénzügyminiszter, a kancellária első emberével karöltve úgy döntött, hogy  nem ad számot az Országgyűlés – hagyományosan ellenzéki képviselővel az élén működő – költségvetési bizottságának a magyar gazdaság helyzetéről, illetve a GDP arányos államadósság és az államháztartási hiány pillanatnyi állásáról. A minisztereket erre a korántsem elegáns lépésre a bizottságnak a Fidesz és a KDNP által delegált tagjai kérték fel, mert úgymond „álságos a baloldal aggódása a magyar költségvetési folyamatok iránt.” Az aggodalom oka azonban nem más – politikai szimpátiától függetlenül –, minthogy a költségvetési törvény 2020-ra 358,9 milliárd forintnyi hiányt tervezett, s ebből lett 5548,6 milliárd forint, a GDP kevesebb, mint egy százaléka helyett 8,6 százalék. A GDP arányos államadósság is jócskán elszaladt, az előző évi 65,4 százalék helyett feltehetően elérte a 81,2 százalékot, ami az utóbbi negyedszázad legmagasabb értéke. Kötve hihetjük, hogy ezt a többletet nagyobb részt a járvány és a gazdaságvédelem szívta fel, hiszen a kormány tavalyi 1067 határozatában még csak nyomokban sem lelhetők fel a kiemelt célokhoz igazodó döntések. A miniszterek és a kormánypárti képviselők magatartásának mégha volt is (elfogadhatatlan) indoka, arra már nehezebb magyarázatot találni, hogy ugyanaznap Matolcsy György jegybank elnök miért is maradt távol az általa kreált – a világ elismert bankárainak részvételével meghirdetett – budapesti Lámfalussy konferenciáról, amelynek nyitóelőadását is ő tartotta volna. Így nem hallhatta Jacques de Larosière-nek, az IMF volt vezérigazgatójának és a francia jegybank egykori elnökének szavait: „a válság után át kell majd gondolni, jó-e, hogy a jegybankok minden kormányzati költekezést támogatnak, akkor is, amikor minden hiánycélt elengedtek.” Ezzel egy időben a magyar jegybank elnök kedvenc gazdasági portálján éles támadást intézett a kontinensünk mindenfajta integrációja ellen: „folytatódik a háború a nemzetállamok Európájára és az Európai Egyesült Államokra vonatkozó víziók között. (...) Bármit is hoznak a jövő ütközetei, az európai birodalom építése megakadt és 2030 körül már győzhetnek a nemzetállamok. Viszont mintha megfogadta volna az IMF egykori első emberének intelmét, amikor nem is burkolt támadást intézett a kormány „gazdasági hadviselése” ellen: „A beruházások, ezen belül az állami beruházások bővítése (...) terén inkább kudarc, mint siker a válságkezelés.” A látszat csal. Matolcsy György korántsem a felesleges fejlesztések ellen emelt szót, inkább kevesli azokat: „Elérhettünk volna jobb teljesítményt, ha képesek lettünk volna ötödével emelni az állami beruházások szintjét, valamint az építőipari és különösen a lakásépítési teljesítményt.” Az MNB elnöke talált igaza megerősítésére egy népszerű irodalmi forrást: „Bízzunk hát Rejtő Jenőben, aki szerint, amikor a cápa rájött, hogy Piszkos Fred van a vízben, csalódottan visszafordult. Ezt várjuk válságtól, járványtól, és a birodalom-építőktől egyaránt.”

A kerítésen ülők és az oltás

Vannak jó néhányan, akik most, a járvány idején a vakcina felvétele helyett csak bámészkodnak: mint békeidőben a kíváncsi népek, kiülnek a kőkerítésekre, nézik, hogy mi történik a sokadalomban. Fejükre is olvassák: nem akarják az oltást! Az emberek egy része most, a virtuális térben is felköltözött a kerítésre. Szemlélődnek. Ők nem vírustagadók, soha nem is voltak. Sőt! Lehetnek jól megfontolt kérdéseik. Milyen betegségekben nem lehet megkapni az oltást? Mi a helyzet a Covid 19 vírus okozta betegségen átesettekkel, főleg akkor, ha gyér tüneteikkel talán nem is lettek diagnosztizálva. Mások egyszerűen szeretnének többet tudni az oltóanyagról. Végül megint mások a nem hiteles tájékoztatás csapdájába kerültek. Sokan vannak a „kerítésen ülők” között, akik egész életükben - Müller Cecília nyelvújító meghatározása szerint - „oltakoztak”. Most meg hezitálnak. Ez a jelenség mindjárt az elsőként oltandó egészségügyi dolgozóknál is megmutatkozott. Nekik a világ minden országában felajánlották a készítményeket. A kutatókat most az érdekli, mi lehet az oltással szembeni habozás oka, és hogyan kell kezelni az aggodalmakat. Ezek szerint erős különbség van a szélsőséges magatartás, azaz a vírustagadás, oltástagadás, illetve a jelenleg alkalmazható valamely oltóanyag visszautasítása között. A kutatók úgy vélik, másképpen kell kezelni az információhiány vagy a bizonytalanság miatt hezitáló „kerítésen ülőket”. Ők most tétováznak és aggódnak. Az eddigi kutatások mindenütt a világon azt mutatják, hogy az orvosok jobban elfogadják az oltásokat, mint a szakdolgozók. Hasonlóan jobb arányú a befogadás azok között, akik közvetlenül részt vettek a koronavírusos betegek ápolásban. A kutatók emellett összehasonlítják a helyzetet az influenza elleni védőoltás felvételi hajlandóságával, amiről világszerte megállapítható: ebben az évben minden országban az egészségügyi dolgozók és a lakosság körében is megnövekedett. A „kerítésen ülők” dolgában az a legfontosabb kérdés, hogy - maradva a képnél - mikor kezdenek lefele készülődni az amúgy nem kényelmes ülőhelyükről. Ez egyenesen arányos a hiteles tájékoztatással, a bizalommal, az oltott csoport visszajelzésével. Ha meggyőződnek arról, hogy az oltóanyag hatékony, biztonságos. De addig az állampolgárnak nem marad más választása, mint mérlegelni, van-e elég hiteles ismeret, biztosított-e az egyén autonómiája, megvédheti-e magát és közösségét. Miért haboznak a „kerítésen ülők”? Elsősorban a bizalom hiánya miatt. Az egészségügyi dolgozók ugyanúgy, mint a lakosság. Ezen pedig az emelt hang, a paternalista kioktatás, a fenyegetés semmit sem segít. Annál is inkább, mert a beoltottak közül minden egyes személy hirdetője lehetne a vakcina elfogadásának, ha maga is hiteles információhoz jutna. Ezt viszont nem segíti a zűrzavar, a részletes oltási terv hiánya, a politika irányította, sokszor egyenesen nevetséges, egymásnak ellentmondó szakmai kommunikáció, a kormányközeli regisztráció, a tökéletes szervezetlenség az egyes oltóhelyeken. Sándor Judit bioetikus szerint „kiemelkedő fontosságú a döntéshozóktól a hiteles tájékoztatás, mert ha az elvész, a bizalom is oda az oltás iránt”. Az ebben a témában nyújtott teljesítményük alapján a döntéshozók bukásra állnak. A gyógyszerkutatásban avatatlan ember egyszerűen nem is érti, mi történik. Az újságírók folyamatosan próbálkoznak, amikor az állampolgárok nevében kérdéseket tesznek fel az Operatív Törzsnek, a kormánynak, a hivataloknak, de elhajtás a válasz. Ezt az állampolgár a televízió előtt úgy éli meg: ha nekik nem fontos, nekem miért lenne az? Közben teljesen lekésett a kormány egy igen fontos kommunikációs szakaszról, hogy elnyerje az emberek együttműködését. Rég ismertetnie kellett volna, hogy milyen biztonságos szabályok és előírások vonatkoznak a vakcinák fejlesztésére.  Már mindenkinek fújnia kellene ebben a hazában, hogy a vizsgálatokat tudományos protokollokban fogalmazzák meg. A kutatás fázisai szigorú ellenőrzés alatt történnek, és a hatóságok, valamint klinikofarmakológiai etikai bizottságok felügyelik és engedélyezik a menetét. Ezekben a döntéshozók, a különleges tudású orvosok, professzorok között ott ülnek a civil képviselők is. Teológusok, bioetikusok, jogászok, pszichológusok, ápolók, akik az állampolgárokat képviselik. Ők biztosítják, hogy a betegtájékoztatás, a beleegyezés körülményeinek pontos leírása, az emberek személyes és különösen érzékeny adatainak kezelése, a titoktartás és adatvédelem, azoknak tartalmi és formai jegyei tökéletesen rendben legyenek a vizsgált protokollban. De ugyanezt a figyelmet érdemlik az oltásra várakozók is.  Hatékony világos, átlátható kommunikációt és az oltással kapcsolatos releváns ismereteket kell biztosítani. Nem a folyamatos ötletelést, hogy milyen szankciókkal, esetleg mézesmadzagokkal lehet "behajtani” az oltóhelyre az egészségügyi dolgozókat vagy az állampolgárokat. Pedig lehet, hogy az egészségügyi dolgozókkal csak tisztességesen kellett volna beszélni, és partnerként, segítőként bevonni őket az oltás kommunikációjába. Lehet, hogy nem is az oltást ellenzik az egészségügyben a „kerítésen ülők”, hanem elegük van az fennhéjázó vezetőkből, a kormány intézkedéseiből az egész szomorú és kilátástalan szakmai életükből. Ezt érte el a kormány. Ahelyett hogy egy csapat lenne az egészségügyi dolgozókkal, akikben a lakosság még mindig megbízik. Két kézzel kapaszkodnak az emberek a családorvosokba. A kormány elvesztette a legfontosabb partnerét, az egészségügyi dolgozókat az oltás fontosságának a kommunikációjában. Pedig ők fontos szerepet játszhattak volna a lakosság habozásának kezelésében, a „kerítésen ülők" lecsalogatásában, mivel bennük még bíznak az emberek. Nem kellene ezen az úton továbbmenni. Magyarország lakossága védőoltásra és hiteles tájékoztatásra vár.