tárca;

2021-01-28 06:21:04

A Fuvar Díj megalapítása

A Fuvar Díj, mint elismerés, akkor jutott eszembe, amikor a Wesselényi utcán megláttam egy rockzenészt a hátán hatalmas ételdobozt cipelve tekerni. Sisak volt rajta, de megismertem: az előző életünkben, úgy értem, a járvány előtt, több pesti rockzenekar gitárosa volt, kedves, jóravaló, barátságos alak, aki vélhetően egy évvel ezelőtt még nem gondolta, hogy nem lesz, nem lesz kinek, és nem lesz miért játszania.

Meg is álltam és utána fordultam, annyira bámultam, így lehettem tanúja annak, hogy az előtte haladó furgonba majdnem belerohant. A sofőr alighanem meglátott egy szabad parkolóhelyet, ezért satuféket nyomott, a mögötte tekerő gitáros pedig a legutolsó pillanatban tudott csak megállni, majdnem elesett a rakománnyal együtt.

Még aznap láttam másik két esetet: az Erzsébet körúton elesett egy futár. A piros lámpánál akart megállni, de jeges volt az úttest, elcsúszott, és a hatalmas, kék ételes dobozzal együtt elterült a földön. Pár méterre álltam tőle, azt gondoltam, hangosan átkozódni fog, de nem. Elhúzta a kocsik elől a biciklit, és belenézett a dobozba – még engem is érdekelt, hogy maradt-e használható szállítmánya.

A harmadik eset a Bajza utcában történt: megálltam az autómmal a piros lámpánál, s láttam, amint szemben egy motoros futár érkezik. Siethetett szegény feje, mert rossz ütemben kapta el a pirosat: nagyot fékezett, csomagtartóra erősített doboz pedig felcsapódott a hátára és kinyílt. Le kellett húzódnia a járdára, hogy visszaerősítse, ami ebben a szakmában: időveszteség.

Nagyon megsajnáltam. Akárcsak azt a nőt, aki egyik este jött ki hozzám, mert a kislányom pizzát akarta enni. Már elmúlt hét, nem volt nyitva semmi, közeledett a kijárási tilalom kezdete, kénytelen voltam rendelni neki egy négysajtos pizzát. Egy huszonéves nő hozta ki, szerintem nem lehetett több huszonkettőnél. A hidegtől és a tekeréstől egyszerre volt vörös az arca. Habár a rendeléskor hozzácsaptam az árhoz a borravalót, a szerencsétlen kislányt úgy megsajnáltam, hogy adtam neki még pár százast. Már rohant is, ment ki a fagyba és tekert a következő kuncsafthoz.

Nem akarok patetikus lenni, de a kijárási tilalom újra létrehozta a társadalmi osztályokat: vannak, akik ételt rendelnek, s vannak azok, akik az ételt a fagyban, a mínuszokban, az esőben, a jeges szélben kiviszik. Ez utóbbiak vannak kevesebben, s némi túlzással ők tartják életben az előbbieket.

Ezért jutott eszembe a Fuvar Díj megalapítása.

El kellene ismerni ezeknek az embereknek a munkáját. Ha kinézek az ablakomon, akkor a Bajza utca és a Városligeti fasor kereszteződésére látok, és este nyolc után abban a kereszteződésben, akár esik, akár fúj, jobbára csak ételfutárokat látni biciklin vagy kismotorral. Tudom, hogy ők sem önzetlenségből és nem is túlzásba vitt altruizmusból dolgoznak, de az nem lehet, hogy a városi társadalom ne mondjon nekik köszönetet. Fogjunk össze, és ha az őrületnek vége, adjunk nekik Fuvar Díjat. Vagy állítsunk nekik szobrot. Valamit csináljunk az otthoni zabáláson kívül.