bűnügy;lopás;rendőrség;kábítószer;

2021-01-28 08:45:09

A sükösdi rendőrök nem panaszkodhatnak, hogy nincsen munkájuk

Felfegyverkezve elkövetett rablás, többrendbeli lopás, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés és kábítószer birtoklás miatti bűnügyekben voltak kénytelenek intézkedni a hatóság emberei.

A Bács-Kiskun Megyei Sükösdön elkövetett bűncselekmények miatt egy hét alatt három férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Az első vádirat szerint a 17 éves helybeli gyanúsított január 21-én este 6 óra körül Sükösdön bemászott egy családi ház udvarába, majd a bejárati ajtót betörve, kezében egy farúddal rátámadt az ott lakó sértettre. A fiatalkorú rabló az ökölütés következtében földre került férfi mellkasára ült és nyugtatót, készpénzt, valamint mobiltelefont követelt tőle. A megfélemlített sértett egy doboz nyugtatót adott át a rablónak, aki egy mobiltelefont is magához véve távozott az ingatlanból. A bajai rendőrök még aznap éjjel előállították a fiatalkorút.   

Ennél rövidebb ideje volt "munkája gyümölcsét élvezni" annak a sükösdi betörőnek, akit a Bajai Rendőrkapitányság emberei két órán belül fogtak el. A férfi egy helybeli családi ház kamrájának ajtaját feltörve dohányt és élelmiszert lopott el. Kiderült, hogy a számlájára írható egy másik lopás is: tavaly karácsony előtt a vele italozó férfi hátizsákját lopta el a benne lévő pénztárcával és iratokkal.

A harmadik személyt új pszichoaktív anyaggal visszaélés és kábítószer birtoklás miatt fogták el a bajai rendőrök. A szintén Sükösdön élő férfi rendszeresen „herbál” és „kristály” fantázianevű anyagot árult kiskorú és felnőttkorú vevői részére. A bajai rendőrök a gyanúsított lakásán további etil-heptedron tartalmú pszichoaktív porokat, valamint kábítószerrel szennyezett tasakot foglaltak le.

Az ügyészség mindhárom esetben indítványozta az őrizetbe vett gyanúsítottak letartóztatását, mert a büntetett előéletükre, valamint a velük szemben folyamatban lévő további eljárásokra figyelemmel a bűnismétlés veszélye reálisan fennáll. A „kristály” kereskedéssel gyanúsított férfi ráadásul többszöri felszólítás ellenére sem állt meg autójával és megkísérelt elszökni az őt megállítani és vele szemben intézkedni szándékozó rendőrök elől.