kormányinfó;

2021-01-28 11:18:22

Kormányinfó: Március 1-ig maradnak a korlátozások

A kormány szerint még nincs itt az ideje a lazításnak.

A novemberben hatályba lépett korlátozásokkal sikerült kordában tartani a járvány terjedését, de a szakértők véleménye egyértelmű abban, hogy bármilyen enyhítés a fertőzések ismételt felfutásához vezetne, emiatt továbbra is hatályban tartják az intézkedéseket – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint megértik, hogy ezek sokaknak nehézséget okoznak, de egyelőre nincs más lehetőség.

– közölte Gulyás. Hozzátette, március 1-e után ismételten megvizsgálják a járványhelyzetet és dönthetnek a könnyítésekről, ez azonban csak akkor következhet be, ha a fertőzöttek száma jelentősen csökken és/vagy kellő számban áll rendelkezésre vakcina.

A tárcavezető kijelentette, a kormány vizsgál minden vakcinabeszerzési lehetőséget. Ennek kapcsán leszögezte, az Európai Unió eddig összesen 8 millió Pfizer-vakcinát tudott beszerezni, ami nagyon kevés. A kormánynak így más megoldás után kellett néznie, ennek köszönhetően február végéig 300 ezer embernek elegendő oltóanyag jöhet Oroszországból. Gulyás Gergely újra leszögezte, hogy mindenki olyan oltást adat be majd magának, amilyet szeretne, de ehhez elegendő oltásra van szükség. A kormány az ülésén ezért úgy döntött, hogy minden olyan vakcinát, amelyikkel legalább 1 millió embert már beoltottak, annak a Népegészségügyi Központ megvizsgálja az engedélyeztetését. Erről egyébként lapunk csütörtöki számában már írtunk. 

  A Miniszterelnökséget vezető miniszter a vendéglátósok nehéz helyzetére is kitért, amivel kapcsolatban közölte: a közigazgatási hivatalokat utasítani fogják, hogy gyorsítsák a bértámogatások utalását. A lazításnál a szektor elsőbbséget fog élvezni, de egyelőre még azt sem vezetik be, hogy a vendéglátóhelyeken fogyasztani lehessen, ha egyébként a vendég maszkot visel. Kifejtette, a hatóságok nem fognak kivételezni azokkal a vendéglátóhelyekkel, amik február 1-jén a szabályok ellenére is kinyitnak, így hat hónapra bezáratják őket és a vendégek ellen is szabálysértési eljárás indul.

Gulyás Gergely a Kormányinfón bejelentette, a közmunkás bért 81-ről 85 ezer forintra emelik, a falusi kisboltok fenntartására pedig 45 milliárd forint támogatást különítettek el, erre pályázni lehet majd. 

A miniszter a lapunk által feltett kérdésekre egyáltalán nem válaszolt, így lapunk azon információjára sem reagált, miszerint az engedélyezett és a sorozatgyártásra kerülő orosz oltóanyag nem teljesen ugyanolyan.

További újságírói kérdésre válaszolva pótcselekvésnek nevezte, hogy peres eljárásokat indítanak egyes uniós államok gyógyszergyártó cégekkel szemben. Elítélte Hiesz György gyöngyösi ellenzéki polgármestert, amiért soron kívül beoltatta magát. A hazai baloldallal kapcsolatban kritikát fogalmazott meg, amiért „bizalmatlanságot kelt a vakcinákkal szemben, miközben nyitást követel”. Kijelentette, a kormány és a Fidesz nem vesz részt azon a rendkívüli parlamenti ülésen, amit az ellenzék kezdeményezett a koronavírus kapcsán.

A tárcavezető „kellően gusztustalan ballibeárlis propagandának” nevezte, hogy a sajtó Varga Judit ingatlanügyeit firtatja, szerinte az, hogy a miniszter CSOK-ból újította fel balatonhenyei lakását. Az teljesen etikus volt, mert amikor az igazságügyi miniszter igénybe vette a támogatást, akkor még úgy tervezte, hogy ott fog élni a családjával, de időközben Budapesten lett államtitkár. Ezt viszont nem láthatta előre – mondta Gulyás.