Előfizetés

A KSH szerint 438 ezer forint volt a bruttó átlagfizetés novemberben

MTI
Publikálás dátuma
2021.01.29. 10:39

Fotó: New Line Cinema / AFP
A Központi Statisztikai Hivatal optimista jelentése szerint a keresetek növekedési üteme az előző két hónapban egyformán 8,8 százalékos volt.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 438 200 forint volt a múlt év novemberében, 8,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A novemberi átlagkereseteket átlagosan 62 500 forinttal növelték a nem rendszeres kereseti elemek (jutalom, prémium) – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal. A keresetek növekedési üteme az előző két hónapban is hasonló, egyformán 8,8 százalékos volt. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél közfoglalkoztatottak nélkül számolva 450 300 forint volt, 8,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 291 400, a közfoglalkoztatottak nélkül 299 500 forint volt. A kedvezményeket is figyelembe véve 300 200 forintot ért el, 8,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az átlagkeresetek alakulását jelentősen meghatározta a nem rendszeres kereseti elemek (jutalom, prémium) növekedése. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt) bruttó átlagkereset 375 700 forintra becsülhető, ez 8,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, amikor szintén jelentős volt a prémiumok mértéke. 2020. január-novemberben a bruttó átlagkereset 399 300, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 265 500 forintot ért el, mindkettő 9,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

359,00 forinton az euró

MTI
Publikálás dátuma
2021.01.29. 08:12

Fotó: Népszava
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon péntek reggel.
Az euró 359,00 forinton forgott hét órakor, 7 fillérrel emelkedett az árfolyama a csütörtök esti 358,93 forinthoz képest. A dollár árfolyama 296,04 forintról 296,67 forintra, a svájci franké pedig 332,19 forintról 333,45 forintra kúszott fel. Az euró 1,2098 dolláron forgott péntek reggel, 0,19 százalékkal gyengült az előző napi záráshoz képest. A svájci frankhoz képest 0,10 százalékot veszített értékéből az euró, 1,0761 frankon jegyezték. Egy dollárért 0,8897 frankot adtak, 0,11 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A jenhez képest 0,25 százalékkal drágult a dollár, 104,48 jenen jegyezték péntek reggel. 

Tavaly 7000 milliárddal nőtt az adósság

P. Zs.
Publikálás dátuma
2021.01.29. 08:00

Fotó: Béres Márton / Népszava
December végén 36 687 milliárd forintra nőtt a költségvetés adóssága, ez 7002 milliárd forintos, illetve 33,6 százalékos növekedés egy év alatt. Mint ismert, az államháztartás hiánya „csak” 5548 milliárd forint lett, vagyis még ezen is 1450 milliárd forinttal túlnőtt a költségvetési adósság.
Ez utóbbi azzal magyarázható, hogy a kormány az idei adósságlejáratokra előre vett fel hitelt. A költségvetési adósság teszi ki a az államadósság 95-98 százalékát, a fennmaradó pár százaléknyi részt az önkormányzati hitelek adják.  Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adataiból az derül ki, hogy a 7002,4 milliárd forintos adósságnövekedés java része – 4880 milliárd – forintkötvény-kibocsátások eredménye. A nettó devizakötvény kibocsátás további 1650 milliárd forinttal növelte költségvetés tartozásait, ebből 895 milliárd forintot fordítottak idén lejáró devizaadósság előfinanszírozásra. A forint gyengülése nyomán a devizaadósság felértékelődése 574 milliárd forinttal növelte az adósságállományt. Az év elején egy euró még 330,5 forint volt, az év végén pedig már 365,13 – így jött ki a 574 milliárd forintos árfolyamveszteség. Az államadósság teljes alakulásról majd csak márciusban közöl előzetes adatokat a KSH, illetve a Magyar Nemzeti Bank, ugyanakkor a Pénzügyminisztérium (PM) előrejelzése szerint az államadósság GDP arányos mértéke az előző évi 65,4 százalékról, a GDP 81,2 százalékára emelkedett – ami 25 éves csúcs. A PM már azzal számol, hogy idén kis mértékben csökken az adósság, ők a tavalyi 81,2 százalék után 2021-re 80,8 százalékot jósolnak, annak ellenére, hogy az idén is vaskos, 3341 milliárd forintos hiánnyal számolnak, ami a GDP 6,5 százaléka. Nem minden elemző osztja a kormány optimizmusát, vannak olyan előrejelzések, amelyek idénre még az államadósság-mutató emelkedésével számolnak. A megnövekedett államadósság emeli a kamatkiadásokat is, az ÁKK máris spórolásba kezdett: a Portfolio.hu írta meg, hogy az öt éves Prémium Magyar Állampapír infláció feletti hozama a tavalyi évi 1,4 százalékról 1,25 százalékra csökken.