Teljesen természetes, hogy a mostani, már hosszasan fennálló, megváltozott helyzethez nehezen tudunk alkalmazkodni, hiszen nem feltétlenül vannak rá eszközeink. A járvány első hullámában kifejlesztett technikák, rutinok átmeneti időszakra „készültek”, a folyamat azonban nagyon elhúzódik, ráadásul nem is látszik a vége. A pandémia akut krízisében teljesen más zajlott le bennünk, az ismeretlentől való félelem és az elveszettség mellett most már az egzisztenciális aggodalom, a kilátástalanság érzése is felerősödött. Ez hat egyéni, társadalmi, sőt globális szinten is – mondta Palásti Flóra, a Budai Egészségközpont klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusa a Népszavának.
Azt egyelőre nem tudni, de a kutatókat is élénken foglalkoztatja, hogy a járványnak milyen távlati hatásai lesznek az emberek lelkére. Az látszik, hogy a korábban ismert „normalitásba” való visszatérésre egyre kisebb az esély. Az tűnik valószínűnek, hogy ebben a helyzetben kell kialakítani egy számunkra tűrhető állapotot, egy „más normalitást”, olyat, amelyben nyugodtan tudunk létezni.
Kettősségből feszültség
A járványügyi intézkedések, noha értjük, miért kell otthon maradni, nem lehet a szeretteinkkel találkozni, lélektanilag megterhelnek. „Ez a kettősség önmagában is nagy feszültséget képes kelteni, alvászavarok, depresszív és stressztünetek alakulhatnak ki, a megváltozott helyzetben megjelenő kényszeres viselkedési elemek a legújabb tanulmányok szerint sok esetben kényszeres zavarrá is fejlődhetnek” – mondta a pszichológus. Az elhúzódó terhelés felerősíti a már meglévő nehézségeket, de sok olyan ember is fokozott szorongást él át, aki korábbról nem is ismeri az érzést.
Különösen veszélyeztettek, akik érintetté válnak: ők vagy családtagjuk megbetegszik, súlyos állapotba kerül vagy akár meg is hal. Az, hogy a kórházban fekvő beteget meg sem lehet látogatni, tovább nehezítheti a folyamatot. A megfertőződött ember feszültségét pedig a szociális izoláció, valamint az állapotromlása miatti folyamatos aggodalom fokozhatja. Ha ráadásul a tünetek megjelenése előtt találkozott ismerősökkel, a lelkiismeret-furdalás még tovább ronthatja a lélektani állapotot.
„Összekapcsolt rendszer”
Mivel az ember lelke és a teste „össze van kapcsolva” és a „rendszer” nagyon érzékeny, a mentális problémák nagyon hamar fizikai tünetek formájában is megjelenhetnek. Ugyanakkor az is tény, ha egy panaszt kitüntetünk a figyelmünkkel, az felerősödik. Ha a környezetünkben valakit megfertőzött a koronavírus, mi pedig bedugult orral ébredünk, az egyrészt fokozott szorongást kelthet, másrészt előfordulhat, hogy másra nem is nagyon tudunk figyelni. A feszültség miatt esetlegesen kialakuló hasmenés is okozhat izgalmat, hiszen öndiagnózissal a Covid-19 tüneteként is azonosíthatjuk. Mindez könnyen ördögi körbe is vezethet – hangsúlyozta a szakember.
Nem rossz mindenkinek
Vannak, akik jobban érzik magukat, mint a „normál” életükben. Akiket például a munkahelyükön zavart a nyüzsgés, home office-ban sokkal nyugodtabban tudnak akár jobb teljesítménnyel is dolgozni. A visszahúzódóbb természetűeknek pedig az eshet jól, hogy szabályozottabbá váltak a kapcsolataik. Nem mindenkinek hiányoznak ugyanis az interakciók, sokaknak kifejezetten könnyebbséget jelent, hogy ezek most nem „kötelezők”. Vannak, akiket az sem visel meg, hogy többet kell otthon lenni, örömmel veszik, hogy jut idő a családra, könnyebben tudnak egyensúlyban maradni. A korábban munkába járással töltött két-három órában tudnak sportolni, sétálni, főzni, lakberendezni, vagy bármilyen örömteli tevékenységet űzni. Ők biztosan meg is próbálják majd megtartani a pozitív dolgokat. Keresnek például olyan munkahelyet, ahol otthonról tudnak dolgozni.
Mit lehet tenni?
Akiknek viszont nem jobb, észre kell venniük magukon az erre utaló jeleket. Fontos elfogadni, hogy az is természetes.
Ezt követően gondolkozhatunk azon, mit tehetünk. Ha például nem tudunk jól aludni, kereshetünk alváshigiénés ajánlásokat. Ezzel kapcsolatban a szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy megbízható forrásokat használva az információ sokat tud segíteni, példaként említette, hogy a BBC, az Amerikai Pszichológiai Társaság, a WHO rengeteg anyagot készített a járvány rövid, de már a hosszú távú mentális hatásairól is. Arra viszont figyelmeztetett, a híráradat túlzott fogyasztása növelheti a feszültséget. Természetes, hogy aki megbetegszik, jobban figyeli a tüneteit, de tudatosítani kell: nem minden változás jelent rosszat. „Célszerű fülön csípni és kezelni az ilyen szorongást is” – tette hozzá Palásti Flóra.
Segíthet, ha segítünk
A szakember tanácsa szerint érdemes ellesni apró(nak tűnő) dolgokat azoktól, akik élvezik az új életüket. Jót tehet például, ha otthonosabbá tesszük a lakásunkat, megpróbáljuk számunkra optimális szintre hozni a szociális kapcsolatainkat. Ha például szükségünk van arra, hogy naponta beszüljünk valakivel, legyünk jelen egymás mindennapjaiban. A jótékonyság mindkét félnek jót tesz. Ez nem feltétlenül jelent nagy dolgot vagy komoly pénzügyi áldozatot, be is lehet vásárolni egy idősebb szomszédnak. „Fontos lenne kimenni a lakásból, sétálni, a természetben lenni, hogy ne legyen folyamatos bezártság az otthonlét” – mondta a pszichológus. Jó hatású lehet, ha elkezdünk figyelni a szervezetünkre, az egészségünkre, az étkezésre, a mozgásra, a lelket támogató szokások beiktatására. „Ha ezeket már korábban sikerült bevezetni, mostanra eltelt annyi idő, hogy szokássá is váljanak, így van esély, hogy akkor sem akarjuk majd feladni, ha ki lehet ülni egy kávézó teraszára” – fogalmazott a szakember.
Szükség van az érzelmek monitorozására, és fontos lenne megosztani másokkal, hogy mi zajlik bennünk, annál is inkább, hátha olyan ötleteket is hallunk, amelyek segítenek megküzdeni a helyzettel. Már az is jó hatású, ha kiderül, mások is ugyanazt élik meg, nem vagyunk egyedül. Stresszhelyzet esetén könnyen beszűkülünk, pont úgy, ahogy idősödve, de ha nyitunk és észrevesszük, hogy körülöttünk is hasonló problémákkal küzdenek, az lehetőséget teremt, hogy kicserélhessük a tapasztalatokat. Mivel azonban mindenkinek „megvan a maga baja”, pusztán feszültséglevezetésként nem célszerű másokra zúdítani a bajunkat, csak akkor, ha képesek vagyunk segítséget kérni. A pszichológus megjegyezte, ez nem könnyű, főleg annak, aki nincs hozzászokva, de megnyugtatott: a támaszkeresés is természetes reakció. Ha a szociális izoláció, a magány érzése nagyon fölerősödik, érdemes pszichológust is bevonni, mert akkor már a lélektani szükségletek nem tudnak kielégülni – hívta fel a figyelmet Palásti Flóra.
Mi a nagyon?
Mivel egyéni a stressztűrési határunk, mindenki máshogy éli meg a különböző helyzeteket. Valakit nem küld a padlóra, hogy két hétig kedvetlenebb, tudja, hogy ki fog jönni belőle, azt viszont, aki nem szokott ilyet érezni, nagyon megviselheti. Néhány hétig tartó levertség, idegesség, étvágytalanság, alvásproblémák megjelenése esetén lépni kell. Akkor is, ha külső jelzést kapunk, ha mások is érzékelik, hogy baj van. Ez az állapot egyébként senkinek sem jó, de ha már a kapcsolatokban is zavart okoz, muszáj foglalkozni a problémával, akár szaksegítséget kérni – hangsúlyozta a pszichológus.
