Előfizetés

Erkölcsi kötelesség – mondta újfent Ferenc pápa a második oltása után

MTI
Publikálás dátuma
2021.02.03. 20:50

Fotó: HANDOUT / AFP
A katolikus egyházfő szerint a vakcina nemcsak a beoltott ember életét, hanem másokét is védi.
Megkapta szerdán a koronavírus elleni védőoltás második adagját a 84 éves Ferenc pápa, aki immár védettnek számít – közölte Matteo Bruni vatikáni szóvivő. A katolikus egyházfő szerda reggel – három héttel az első adag után – kapta meg a Pfizer-BioNTech vakcina második dózisát a Vatikán területén található, VI. Pálról elnevezett audiencia-terem előcsarnokában kialakított oltóállomáson.
A vatikánvárosi egészségügyi és higiéniai igazgatóság közel 10 ezer adagot különített el a Pfizer-BioNTech vakcinájából az oltási programhoz, amely január 13-án kezdődött meg a Vatikán körülbelül 3000 alkalmazottja és 800 lakosa között.

A többi országhoz hasonlóan először az egészségügyi személyzetet és az időseket oltották be, és a pápa már korábban jelezte, hogy be fogja oltatni magát.
„Úgy gondolom, hogy ez erkölcsileg mindenkinek kötelessége. Az oltás erkölcsi döntés, amely nem csak az oltott személy, de mások életét is érinti”

– fogalmazott a katolikus egyházfő, már nem először.

Önsorsrontó pártok Olaszországban

Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2021.02.03. 20:50

Fotó: TOBIAS SCHWARZ / AFP
Az olasz belpolitika szereplőire az „önsorsrontó” a legtalálóbb kifejezés. Ha az egyes pártokat lefizetnék, akkor sem tudnák ennyire sikeresen szétverni magukat. Most ugyan újabb esélyt kapott Róma, Sergio Matterella köztársasági elnök ugyanis Mario Draghit, az Európai Központi Bank (EKB) volt elnökét bízta meg a kormányalakítással azt követően, hogy Roberto Fico parlamenti elnök előző este bejelentette: nincs meg a szükséges parlamenti többség Giuseppe Conte harmadik kabinetjének megalakításához. Draghi neve hallatán a piacok lelkendeztek, a tőzsde szárnyalni kezdett, a csődkockázati mutató csökkent. Hiába közelíti meg azonban a GDP arányos államadósság a 160 százalékot és hiába venné át Draghi a kormányzást egy sorsdöntő időszakban, amikor a koronavírus-járvány gazdasági hatásait enyhíteni hivatott helyreállítási alapból befolyó összeg rendeltetéséről kellene dönteni, a piacok is túl gyengék ahhoz, hogy a pártokat rávegyék egy kis józanságra. Az ország egyedüli szerencséje, hogy Sergio Mattarella az ország érdekeit szem előtt tartva kijelentette: ebben a helyzetben nem lenne szabad előrehozott választást rendezni. Conte azután volt kénytelen végképp bedobni a törülközőt, hogy Matteo Renzi volt kormányfő pártjával, az Italia Vivával nem sok hajlandóságot mutatott arra: megállapodjon a balközép kormánnyal a folyatásról. Renzi stratégiája bejött: felrobbantotta a koalíciót, megbuktatta Contét és az általa is preferált Draghit nevezték ki kormányfőnek. Csakhogy a koalíció (papíron legalábbis) nagyobbik pártja, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) közölte, nem szavazza meg Draghi kormányát, s ha tartja magát ehhez, az azt jelentené: lehetetlen lesz elkerülni az idő előtti voksolást, ami a jobboldali populisták győzelmét hozná. Ez azonban öngyilkosság lenne az M5S és az Italia Viva részéről: előbbi párt 150-nél is több mandátumot vesztene egy új parlamentben, utóbbi pedig be se jutna. Mégis bármire képesek. Nem is csoda, hogy a közvélemény se érti, hogy lehetnek ennyire felelőtlenek. Renzi hadjáratával annyit már „elért”, hogy a kormánypártok népszerűsége esett a kormányválság alatt. Az olaszok 55,6 százaléka egyébként úgy véli, Draghi alkalmas miniszterelnök lenne, csak 28,9 százalék nevezte meg Contét, de a kormánypárti szavazóknál egészen más a helyzet: Contét nevezte meg 68,4 százalék, Draghit pedig 29,8 százalék. Az 1947-ben született Draghi elismert szakember, 2005-2011 között az Olasz Nemzeti Bank elnöke volt, ezt követően irányította az EKB-t 2019 októberéig. A Forbes magazin 2014-ben a világ 8. legbefolyásosabb személyiségének, 2015-ben pedig a Fortune a világ második legnagyobb vezetőjének nevezte. 

A kínai „Bat Woman”-nel tárgyalt a WHO-küldöttség a vuhani laborban

MTI
Publikálás dátuma
2021.02.03. 19:01

Fotó: HECTOR RETAMAL / AFP
A koronavírus-járvány elterjedési helyét érintő összeesküvés-elméletekről is eszmét cseréltek. Konkrét eredményekről nem számoltak be.
A közép-kínai Vuhan víruskutató laboratóriumába látogatott szerdán az Egészségügyi Világszervezetnek a koronavírus-világjárvány eredetét kutató (WHO) szakértői küldöttsége, és neves virológusokkal találkozott. A szakértők három és fél órát töltöttek a vuhani Virológiai Intézetben (WIV) amely kapcsán olyan összeesküvés-elméletek támadtak, amelyek szerint 2019 végén innen szabadult ki a járványt kiváltó vírus.
„Rendkívüli fontos találkozónk volt a WIV dolgozóival, köztük Si Cseng-ji víruskutatóval. Őszinte, nyitott megbeszélést folytattunk. Feltettük a kulcsfontosságú kérdéseket és megkaptuk a választ”

– írta a Twitteren Peter Daszak brit zoológus, a küldöttség tagja.

Si Cseng-ji régóta foglalkozik koronavírusokkal, amiért a „Bat Woman” (Denevér Asszony) ragadványnevet kapta, egyike volt azoknak, akik a Covid-19-betegséget kiváltó a SARS-CoV-2 nevű vírust tavaly először azonosították.
Számos tudós, közöttük Si is elutasítja azt a feltételezést, hogy a vírus a laboratóriumból szökött volna ki. Korábban több szakértő felvetette, hogy a vadállatokban élősködő vírussal kísérletezhettek a laboratóriumban, és a személyzet egy fertőzött tagja révén került ki az intézetből.

Egyes kutatók azt szorgalmazták, hogy Kína tegyen közzé részleteket valamennyi, a laboratóriumban tanulmányozott koronavírus fajtáról, hogy lássák, melyik hasonlít nagyon a légzőszervi megbetegedést kiváltó SARS-CoV-2 nevű vírusra.
A WHO közölte, hogy a vuhani misszió tagjainak programja a kínai partnerek által szervezett látogatásokra korlátozódik, és az egészségügyi korlátozások miatt nem találkoznak a helyi közösség tagjaival. Bár a világjárványt kiváltó új koronavírust először Vuhanban azonosították, Peking kétségbe vonta, hogy kínai eredetű lenne, azt is felvetette, hogy akár fagyasztott élelmiszerrel is az országba kerülhetett.

A szakértő küldöttség, amely januárban érkezett Vuhanba, kétheti karantén után két hétig végzi munkáját a közép-kínai városban, eddig több kórházat és azt a nagybani piacot is meglátogatta, ahonnan az első fertőzötteket jelentették.

Több mint egymilliárd AstraZeneca-vakcina

A WHO kezdeményezésére létrehozott COVAX program keretében az Indiai Szérum Intézet nevű gyógyszergyár 1,1 milliárd adag, a brit-svéd AstraZeneca gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem, valamint a Novavax amerikai biotechnológiai cég által kifejlesztett védőoltást szállít egy új hosszú távú megállapodás keretében a COVAX részére – jelentették be szerdán Genfben. Henriette Fore, az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF igazgatója közölte, hogy az oltásokat néhány év alatt szállítják adagonként mintegy 3 dolláros áron (888 forint) az alacsony és közepes jövedelmű országok számára. A COVAX programot a GAVI Vakcinaszövetség, az WHO, a Bill és Melinda Gates Alapítvány összefogásával megalakított nemzetközi koalíció (Coalition for Epidemic Preparedness Innovations - CEPI) és az UNICEF vezeti. Fore azt is bejelentette, hogy az UNICEF egyebek mellett 500 millió fecskendőt halmozott fel a következő hetekben kezdődő oltási kampányhoz.  A CEPI együttműködik a vakcinafejlesztőkkel, hogy felkészüljenek az elmúlt hónapokban megjelent fertőzőbb vírusmutációk miatti szükséges változtatásokra - mondta a sajtótájékoztatón Frederik Kristensen, a CEPI elnök-vezérigazgatója. A Covid-19 elleni védőoltások méltányos elosztásán dolgozó COVAX vezetői azt is bejelentették, hogy a világszerte 337,2 millió adag vakcinát kívánnak kiosztani, többségében a fejlődő országokban az év első felében. Ez a mennyiség 169 millió ember – azaz a COVAX-ban részt vevő 145 ország lakosságnak mintegy 3 százaléka – védetté tételére elegendő két oltással. A COVAX az első két negyédévben az Indiai Szérum Intézet által gyártott 336 millió adag AstraZeneca/Oxford védőoltást kíván eljuttatni az érintett országokba, további 1,2 millió adag Pfizer-BioNTech vakcinát pedig az első negyedévben. A szállítások február végén kezdődhetnek – közölte Ann Lindstrand, a WHO magas rangú oltási vezetője.