maszk;járvány;koronavírus;

2021-02-11 13:05:29

Két maszkkal hatékonyabban lassítható a koronavírus terjedése

Nagyobb eséllyel kerülhető el a fertőzés, ha egy sebészi és egy textil maszkot is viselünk – derült ki az amerikai járványügyi központ vizsgálatából.

Két, egymáson viselt maszk hatékonyabb a koronavírus terjedésének lelassítására, mint egy maszk hordása – mutatták ki az amerikai betegségmegelőzési és járványügyi központ (CDC) szakemberei.

Szerdán tették közzé annak a laboratóriumi kísérletnek az eredményeit, amelyben két mesterséges fejet hat láb (mintegy 180 centiméter) távolságra helyeztek el egymástól, és azt vizsgálták, hogy az egyikük köhögésekor a levegőbe került, koronavírus-méretű részecskékből mennyit lélegzett be a másik.

Kimutatták, hogy ha egyetlen maszkot - legyen az sebészi vagy textilből készült - viselünk, az a felénk terjedő részecskék mintegy 40 százalékának belélegzését gátolja meg. Ha egy sebészi maszkra ráhelyeztek egy textil maszkot, a kettő a részecskék 80 százalékának a belélegzését tartóztatta fel. A kilélegző és a belélegző fejre helyezett két-két maszk a részecskék több mint 95 százalékának a belélegzését gátolta meg – mondta John Brooks, a CDC illetékese.

„Az első kihívás az, hogy a lehető legtöbb embert vegyük rá a maszkviselésre. És a maszkot viselőket segítsük abban, hogy a lehető legtöbb előnyét élvezzék” – tette hozzá.

A kutatásnak vannak hiányosságai: a kutatók csak egyfajta sebészi maszkot és egyféle textil maszkot használtak, így nem tudni, hogy ugyanezt az eredményt kapnák-e más termékekre.

„A kísérlet azonban megmutatta, hogy a maszk viselése hatékony, és akkor a leghatékonyabb, ha jól fedi az arcot és helyesen viselik azt” – hangsúlyozta Rochelle Walensky, a CDC igazgatója.

Ha helyesen viselik, a sebészi maszk fölött hordott textil maszk képes szűkíteni a maszk szélein lévő rést, ahol a vírusrészecskék bejuthatnak a szervezetbe – mutattak rá a szakemberek.