Capitolium;Donald Trump;Nancy Pelosi;

2021-02-16 08:28:48

Független bizottság vizsgálná a Capitolium ostromát

Legalábbis ez a terve Nancy Pelosi demokrata házelnöknek.

A kongresszus egy "külső, független" bizottságot hozna létre annak érdekében, hogy kiderüljön, miért és miképp zajlott Donald Trump híveinek rohama a Capitolium ellen január hatodikán. 

Az elképzelés szerint a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat kivizsgáló testülethez lenne hasonló a testület munkája.

Munkájuk során többek között áttekintenék a támadás tényeit és okait, valamint azt, hogy az épület őrsége, valamint az egyéb bűnüldöző szervek hogyan reagáltak a történésekre. 

A bejelentés azután történt meg hogy - mint lapunk is beszámolt róla  - Donald Trump másodjára is megúszta az ellene indított alkotmányossági felelősségre vonást, az impeachmentet pár napja. A bizottság felállításának híréről beszámoló BBC megjegyzi, az erről szóló szavazás a pártok erőviszonyai mentén történt, a demokraták nem tudták biztosítani az eljárás megindításához szükséges kétharmadot. Ugyanakkor két republikánus képviselő igennel szavazott a volt elnök elítélésére.