Megálló
Reggelente ugyanúgy felkelnek a porszedő nők,
ugyanúgy a betonverő férfiak. Keresik elhagyott titkaik,
keresik a megfelelő időt. A nappalaik munkával, éjjeleik
erőgyűjtéssel telnek, mégis örökké fáradtak. Busz erre
nem jár, talpuk kérges, szemeiket felmetszi a nap.
Az asszonyok kezét karcolja a por, egykor gyenge bőrük
kemény tömbbé forr, a férfiak izmai merevvé kötnek.
A munka kemény, fáradnak, igyekeznek úgy megszólalni,
hogy a földből kicsapódjon a feleslegessé vált ondó,
a magvakat meg nem termékenyítő váladék.
A vízmennyiség, amit délben megisznak, tisztára mossa
őket, hajlataik ilyenkor kezdenek el nedvezni, szemük
ilyenkor pállik be, utódaikra csak ekkortájt gondolnak.
A nyomás túl magas felettük, testük mozgása nehézkessé
válik, késő délután érkeznek el a kritikus pontok. A porszedő
nők ugyanúgy térnek haza, ugyanúgy a betonverő férfiak.
Asszonyi dolgaikat ellátják, férfiúi kötelességeiket teljesítik,
naponta összeérintik ölüket, mégsem boldogok.
Fúga
Gyakorolom, amit a kukoricamezőkön szokás.
D-dúrban szólal meg a hajnali susogás. A fűszálak,
a föld, úgy zörögnek, mint megfordult ruhák.
Gyakorolja magát egy kint hagyott kotta, próbál
eggyé válni a kitépett, mégis mindenki által ismert
elvetett röggel. Ez nem az a dal, amiben van helye.
Gyakorol rajtam a felsebzett hangszer, bennem
akar átírni, átkeverni, engem akar kifosztani,
nem hagyom. Húrjain a láng, testében a viasz
ébresztgeti hajlékom.
Konvex
Egy ismeretlen lakásban mindig könnyebb
ébredni. Most nem a megszokott idegenekről,
hanem a sosem látottakról beszélek. Ott, ahol
a senkik ugyanúgy egyek, ott, ahol nem léteznek
valakik. Ilyenkor mindig ott vagy te is, persze
nem meglepő. Árnyalataid bennem válnak
szebbé, árnyalataim rajtad teljesednek ki.
Innen nem ugrunk ki, a különbség annyi, te
vagy otthon.
A felkelés gördülékenyen megy, hogy utána
mi a helyes, nem tudom. Csinálni kell, ami
történik, így írták elő a megsebzett párkák.
A lendület ott van, alszik az ágy végén,
terráriumát befűtötte az esti türelem.
Ilyenkor, ha felmegyek hozzád, a beszélgetést
mindig átalszom. Nem arról szól, amit
mondani akarok, nem azt hallod ki belőle,
amit hallani akarsz. Ilyenkor megáll a beszorult
idő, rekeszeiben nevetséges állat lakik.
Közösen gyűlölünk másokat, míg nyakunkra
nem dermed a puding, míg fülünkbe nem fagy
a zuhanyzás leve. Nevetünk egy hulla arcán,
nevetünk, mi is merevségre jutunk.
