munka;zene;ébredés;

2021-02-20 09:19:00

Horváth Florencia versei

"Gyakorol rajtam a felsebzett hangszer, bennem / akar átírni, átkeverni,"

Megálló

Reggelente ugyanúgy felkelnek a porszedő nők,

ugyanúgy a betonverő férfiak. Keresik elhagyott titkaik,

keresik a megfelelő időt. A nappalaik munkával, éjjeleik

erőgyűjtéssel telnek, mégis örökké fáradtak. Busz erre

nem jár, talpuk kérges, szemeiket felmetszi a nap.

Az asszonyok kezét karcolja a por, egykor gyenge bőrük

kemény tömbbé forr, a férfiak izmai merevvé kötnek.

A munka kemény, fáradnak, igyekeznek úgy megszólalni,

hogy a földből kicsapódjon a feleslegessé vált ondó,

a magvakat meg nem termékenyítő váladék.

A vízmennyiség, amit délben megisznak, tisztára mossa

őket, hajlataik ilyenkor kezdenek el nedvezni, szemük

ilyenkor pállik be, utódaikra csak ekkortájt gondolnak.

A nyomás túl magas felettük, testük mozgása nehézkessé

válik, késő délután érkeznek el a kritikus pontok. A porszedő

nők ugyanúgy térnek haza, ugyanúgy a betonverő férfiak.

Asszonyi dolgaikat ellátják, férfiúi kötelességeiket teljesítik,

naponta összeérintik ölüket, mégsem boldogok.

Fúga

Gyakorolom, amit a kukoricamezőkön szokás.

D-dúrban szólal meg a hajnali susogás. A fűszálak,

a föld, úgy zörögnek, mint megfordult ruhák.

Gyakorolja magát egy kint hagyott kotta, próbál

eggyé válni a kitépett, mégis mindenki által ismert

elvetett röggel. Ez nem az a dal, amiben van helye.

Gyakorol rajtam a felsebzett hangszer, bennem

akar átírni, átkeverni, engem akar kifosztani,

nem hagyom. Húrjain a láng, testében a viasz

ébresztgeti hajlékom.

Konvex

Egy ismeretlen lakásban mindig könnyebb

ébredni. Most nem a megszokott idegenekről,

hanem a sosem látottakról beszélek. Ott, ahol

a senkik ugyanúgy egyek, ott, ahol nem léteznek

valakik. Ilyenkor mindig ott vagy te is, persze

nem meglepő. Árnyalataid bennem válnak

szebbé, árnyalataim rajtad teljesednek ki.

Innen nem ugrunk ki, a különbség annyi, te

vagy otthon.

A felkelés gördülékenyen megy, hogy utána

mi a helyes, nem tudom. Csinálni kell, ami

történik, így írták elő a megsebzett párkák.

A lendület ott van, alszik az ágy végén,

terráriumát befűtötte az esti türelem.

Ilyenkor, ha felmegyek hozzád, a beszélgetést

mindig átalszom. Nem arról szól, amit

mondani akarok, nem azt hallod ki belőle,

amit hallani akarsz. Ilyenkor megáll a beszorult

idő, rekeszeiben nevetséges állat lakik.

Közösen gyűlölünk másokat, míg nyakunkra

nem dermed a puding, míg fülünkbe nem fagy

a zuhanyzás leve. Nevetünk egy hulla arcán,

nevetünk, mi is merevségre jutunk.