Előfizetés

MCC: Tehetséges pénzmozgatás

Balassa Tamás Nagy B. György
Publikálás dátuma
2021.02.21. 15:14

Fotó: Népszava
Kurta jegyzőkönyvi bekezdések tudósítanak arról, hogy a Mathias Corvinus Collegium Alapítványának kuratóriuma fegyelmezetten tudomásul veszi, állami vagyoneső hullik rá. Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke több száz oldalnyi – közérdekű adatigényléssel megszerzett – adat, jogszabályi hivatkozás, ködös mondat alapján próbálta feltérképezni, elsődleges feladatán kívül (fiatal magyar tehetségek gondozása) mit is csinál az MCC. Az MSZP társelnöke szerint erre nincs esély. Annyi tűnik biztosnak, hogy lényegi kontroll nélkül értékesítheti a legfontosabb állami stratégiai cégek részvényeit, elcsúszhat a közbeszerzési léc alatt, és mindent is megkap. Holott 2020 elején az alapítvány vezetői még azt se tudták, hogy szolid kis szervezetüket pár hónapon belül óriásira hizlalja a kormány. De a járvány miatt meghirdetett veszélyhelyzet jó alkalomnak tűnt, hogy egy újabb, autonóm Fidesz-hátországot építsen a hatalom.
Több rekordgyanús teljesítményt is magáénak tudhat a Mathias Corvinus Collegium (MCC). Például versenybe szállhat a legrövidebb idő alatt legtöbb állami juttatást behúzó szervezet címéért, hisz 2020 májusa óta több mint 500 milliárdos adóforint-, ingatlan- és részvényeső eső hullott rá. Illetve sikerrel aspirálhat „a szupergyors vezetőváltás” díjára, mivel papírforma szerint egyetlen délelőtt alatt cserélt kuratóriumi elnököt és fogadott el számos határozatot az irányító testülete (lásd: lentebb). Persze a felfokozott működés önmagában nem lenne baj, ha energiáját és pénzét a fiatal magyar agyakra és lelkekre fordítaná, de erős látszat szerint csak részben teszi ezt – egyebekben állami vagyont tesz el, és csatornáz majd be magánzsebekbe. Plasztikus példa erre az a mintegy 36,3 milliárd forintnyi juttatás, melyet a kuratóriumi ülések jegyzőkönyveinek tanúsága szerint augusztus 18-án szíveskedett elfogadni az MCC irányító testülete. Ezt a summát a járványhelyzet kárainak enyhítésére létrehozott gazdaságvédelmi alapból szakította ki a kormány – és az elköltésének mikéntjére készített koncepcióból nem derül ki, hogy közvetlenül szolgálná az elsődleges célt, a tehetséggondozást. Az összegből a tervek szerint 2020-ban és 2021-ben mintegy 3,8 milliárd ment/megy működési költségekre, míg nagyjából 32,6 milliárdból ingatlanfejlesztéseket menedzsel az MCC. Hivatalosan azért, hogy a tulajdonába adott állami épületeket alkalmassá tegye közfeladatai ellátására. A legnagyobb falat a pécsi operáció (ez a kormányzati zsargon) beindítása lehet: a baranyai városban összesen majdnem 15,4 milliárd forintot szándékszik költeni az MCC – például egy városi palotát (az egykori Casinót) is helyre hozat. Érdekes, általános kitétel, hogy az alapítvány az épületek átalakítását is kulturális missziónak tekinti, mondván: sok ingatlanban számos építészeti, kulturális emlék található, ezek mentése, bemutatása önmagában fontos feladat. Mindenesetre amíg a palota betöltheti alapfunkcióját, legalább három évet kell várni, a tervek szerint 2024-ben vehetik birtokba a magyar tehetségek. A második legizmosabb tétel a rév­fülöpi operáció fejlesztése lehet: az MCC mintegy 8,1 milliárd forint hozzáadásával alakítana egy egész évben használható, nagyszámú gyerek befogadására alkalmas tábort és képzési központot. Itt talán a legköltségesebb feladat, hogy a parti épületeket miként lehet folyamatos üzemre (azaz a fűtési szezonra) is áttervezni, hiszen többek között üdülőt és strandot (építményekkel együtt) engedett át az állam. Továbbá a koncepcióban akad még egy tétel, amit az MCC a központi költségvetésre hárít: az alapítvány azt szeretné – mondván, ez nagyban befolyásolja az ingatlan jövedelemtermelő képességét –, ha valaki (praktikusan az állam) megoldaná, hogy a 71-es út átközlekedhető legyen (ennek a leg­gyakoribb módja az aluljáró-, illetve felüljáró-építés). A többi költés szerényebb, 1 és 2 milliárd forint körül mozog. Szekszárdon egy 1930-ban sportszékháznak épült, aztán posztmodern stílusban átépített ingatlan szolgálja majd az alapítványt. Zalaegerszegen az 1878-ban felhúzott, többször átalakított régi városháza épülete lesz az MCC otthona (egy időben a Göcseji Múzeum lakott itt). Szombathelyen egy életét szecessziós lakóépületként kezdő, majd az Állami Gyer­mek­ápolónő Iskola számára át­épített, végül leánykollégiumként működő ingatlan fogadhatja be az alapítványt. Amelyik Miskolcon – a koncepció készültekor még nem talált megfelelő hajlékot – így 457,2 millióért vásárolta meg az Avas Szállót (melynek piaci értékét az ingatlanbecslő 549 millió forintra taksálta).

Az ingatlan könyv szerinti értéke (ez gyakran nem azonos a valós piaci árral) az átadáskor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő nyilvántartása szerint:

  • Pécs: 234,9 millió
  • Révfülöp: 289 millió
  • Szekszárd: 230 millió
  • Szombathely: 70,2 millió
  • Zalaegerszeg: 4,79 millió
  • Budapest: 1,77 milliárd (ebben az esetben az MNV mintegy 543 millió forint értékvesztéssel számol)
Az augusztusi tőkejuttatás után alig négy hónapot kellett várni, hogy befusson egy újabb, nagyobb összeg (ezúttal 94,5 milliárd forint). A kuratórium – amely a december 22-i ülésen ismét úgy határozott, hogy elfogadja a summát – pedig tovább erősítette az ingatlanos lábat: nyolc, száz százalékban az MCC tulajdonában álló ingatlanfejlesztési projektcég létrehozásáról döntött. Hogy esetlegesen nemcsak a meglévő épületeit/létesítményeit kívánja gondozni az MCC, azt jól jelzi, hogy az említett ülésen egy, az ingatlanvásárlásokkal kapcsolatos kuratóriumi előterjesztési rendszer kialakításáról beszélgettek a tagok.

Mentesítve

És hogy mit, illetve milyen kondí­ciókkal fejleszt az MCC, lényegében semmi nem kontrollálja. Egyrészt az állam, miután lényegében az összes jogát a kuratóriumra ruházta (lásd: később), legfeljebb adhat, de nem nézhet az alapítvány körmére. Másrészt az úgynevezett vagyonkezelői alapítványokat – és az MCC is e kategóriába tartozik – ügyesen kimozgatta a kormányzat a közbeszerzési törvények hatálya alól. Ha „egyszerű” közalapítvány lenne, akkor vonatkoznának rá az említett jogszabályok, de mivel nem az állam gründolta, hanem a kormány a már meglévő Tihanyi Alapítványba szállt be, és az hozta létre az MCC-t, így nem kell bíbelődnie a hazai közbeszerzési előírásokkal. Az más kérdés, hogy az uniós szabályozás alatt nem tudna elcsúszni az MCC, ugyanis az európai közösség normája szigorúbb – lényege, hogy ha egy kormányzat többségi módon képes befolyást gyakorolni egy alapítványra (például úgy, hogy a vagyoni hozzájárulás többségét a kabinet adja – márpedig az MCC esetében ez megáll), akkor érvényesíteni kell a közbeszerzési normákat. Csakhogy a kabinet kijogászkodta az MCC-t a transzparens, a pénzek költését átláthatóbbá tévő szabályok alól, amikor tavaly átírta a közbeszerzési törvényt. A változtatás egyszerűen azt mondja ki, hogy a magyar jogrendben az nem minősül kormányzati befolyásnak, amennyiben a költségvetésből pénzt lapátolnak be egy úgynevezett vagyonkezelői alapítványba. És a történet itt véget ér: hogy mely cégekkel és mennyiért fejleszt­tet/építtet ingatlant az MCC, nem tartozik senkire.

Mintha az MCC karolta volna fel – interjú Tóth Bertalannal, az MSZP társelnökével

– Kikért 860 oldalnyi kuratóriumi jegyzőkönyvet, vagyonleltárt, alapító okiratot, és így tovább. Mi a rövid tanulsága az MCC működésének? – A dokumentumokból kirajzolódik, hogyan válik egy jószándékú kezdeményezés a Fidesz lopásalapú kormányzásának eszközévé. Lánczi Andrástól, az MCC egyik kuratóriumi tagjától korábban már megtudhattuk, hogy „amit korrupciónak neveznek, az a Fidesz legfőbb politikája”. A Fidesz-rezsim most a koronavírus-járvány árnyékában tehetséges fiatalok, gyermekek felkarolása mögé próbálja rejteni 500 milliárd forintnyi közvagyon privatizálását és ellopását. Biztosan be fogják mutatni, hogy ebből – az elmúlt évekhez hasonlóan – költenek majd tehetséggondozásra is. De tény, hogy a pénz nagy részének felhasználására bármiféle közbeszerzési vagy állami kontroll nélkül kapott felhatalmazást a Fidesz-rezsim hát­országához tartozó tagokból álló kurató­rium. Nincs okunk bizakodásra… – Az alapítvány ÁSZ-vizsgálatra hivatkozva állítja, hogy folt nélküli a működés. – Cinizmusból a Fidesznél sosem volt hiány. Egyrészt tudni kell, hogy a hivatkozott ÁSZ-vizsgálat a 2016–2018-as időszakra vonatkozott, amikor az alapítvány nagyságrendekkel kevesebb pénzből, eseti jellegű kormányzati támogatás mellett működött. Másrészt megmosolyogtató, amikor kormánypárti politikusok a Fidesz-rezsim iránti elfogulatlansággal nehezen vádolható Domokos László ÁSZ-elnök mögé bújnak. Hiszen mindenki tudja, hogy a Fidesz az elmúlt tíz évben olyan „alaki” köztársaságot hozott létre, amelyben a hatalom, illetve a közpénzek felhasználására hivatott szervek látszólag léteznek, működnek, de valójában nem képeznek valódi ellensúlyt az állampárttal és érdekeivel szemben. – Minden politikai fenntartást félretéve: nem ér meg sok százmilliárdot, hogy a hazai és a határon túli tehetségek lehetőséget kapjanak? – Ön szerint egy fideszes hátterű magánalapítvány hivatalban lévő államtitkárral az élen jobban használja fel a közpénzt, mint a magyar állam? Magánszolgálatban jobban teljesítenének, mint a közszolgálatban? Ha igen, az nyílt beismerése lenne, hogy nem az emberek érdekei szerint kormányoznak. A kérdés az: miért kell a tehetséggondozáshoz privatizálni? Nem a kimondott céllal van probléma! De miért kell a teljes magyar felsőoktatás költségvetésével közel egyező értékű nemzeti vagyont átjátszani a fideszes hátországnak olyan célok érdekében, ami a kormány dolga lenne? Hisz az állam feladata lenne, hogy azonos hozzáférést biztosítson a jó minőségű oktatáshoz mindenkinek – függetlenül attól, hogy egy gyermek szegény vagy gazdag, fővárosi vagy vidéki családba születik. Az utóbbi tíz év leépítése után az egész magyar oktatási rendszert kellene fejleszteni, hogy ugyanolyan sansza legyen mindenkinek használható tudást szerezni, mintha az MCC karolta volna fel. És igen, egy erős oktatási rendszerbe a határon túli ösztöndíjak is beleférnek. De ehhez nem pénzeket kell kiszivattyúzni a költségvetésből, hanem éppen ellenkezőleg: bent kell tartani, sőt növelni kell a magyar állami oktatás részesedését a költségvetési kiadásokból. Egy kormányváltás után ez prioritás lesz.

Az MCC útja

Miközben majd’ egy éve cidrizve várta az ország, mekkora is lesz a baj, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) arra készült, hogy ügyesen megfogja az Isten lábát. Egészségügyi válsághelyzet kellett csak hozzá, de az ezzel járó veszélyhelyzeti jogrendnek (és a parlamentáris kontroll lecsavarásának hála) 2020 a megtáltosodás éveként vonulhat be az MCC történetébe. Erről vajmi keveset tudhatott az MCC-t fenntartó Tihanyi Alapítvány (TA) kuratóriuma még az év elején. A január 29-i ülésén, amelyet Lánczi András elnök vezetett, a kuratórium akkoriban a második éve létező beregszászi regionális központ mellett a sepsiszentgyörgyit és a debrecenit tervezgette, és a középiskolás program eredményes toborzásának örvendett: 1376 fiatalból 381-et sikerült megnyerni a határon túlról, Erdélyben és a Felvidéken külön kampányt folytattak. Az Erdélyi Politika Iskola 17, a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző 16 résztvevővel működött az idő tájt. A Migrációkutató Intézet is sikeres – tájékoztatta a grémiumot Szalai Zoltán ügyvezető igazgató-kurátor –, külföldi terepkutatáson, tanulmányutakon vesznek részt, kurzusokat tartanak az MCC-n, és tető alá hoztak egy terrorizmus­konferenciát is. A könyvkiadásban is gurítottak egyet: Giró-Szász András volt századvéges, egykori kormányszóvivő kötete mellett kiadták fordításra Grégor Puppinck francia alkotmányjogász, Soros- és melegházasság-ellenes keresztény szószóló kötetét, valamint Tilo Schabert német politológusét, aki az MCC konferenciáján erősítette a kormány migránsellenes üzenetét. De kimondottan ez volna a Collegium lényege: „magyar érdekeket képviselő patrióta nemzedék létrehozása”. A magyar érdek: nos, nem nehéz kilogikázni, az MCC gyökereit, kuratóriumának összetételét ismerve ez keresztény-konzervatív alapállást jelent. Ezzel egy magán­alapítvány esetében nem is volna gond, csakhogy a Mathias Corvinus jogállása időközben megváltozott: közérdekű vagyonkezelő alapítvány lett, akárcsak a modellváltáson átesett egyetemek. Ám amíg az állam az utóbbiaktól távolabb lépett, az MCC-hez közelebb ment, sőt be is szállt – és egy áprilisi törvényjavaslat alapján hatalmas állami ingatlan- és részvényvagyonnal stafírozta ki, amikor a MOL Nyrt. 81 942 946 darab „A” sorozatú, és a Richter Nyrt. 18 637 486 darab „C” sorozatú papírját átadta (lásd: keretes írásunkat.) A vonatkozó törvényt május 20-án hirdették ki, és egy nappal később lépett hatályba. Így mozgalmas nap lett a kuratórium életében május 22-e. Lánczi András elnök írásbeli szavazásra kérte a tagokat az előző évi beszámolóról (753 milliós mérlegfőösszeg) és arról, hogy egyhangúlag támogassák a Magyar Állam csatlakozását a TA-hoz, és fogadják el a fent említett részvény- és ingatlancsomagot a Collegium tehetséggondozási programjának és a Maecenas Universitatis Corvini (MUC) Alapítvány oktatási tevékenységének a támogatásához. A határozat leszögezi: a Magyar Állam az alapítvány céljaival egyetért, és magára nézve kötelezőnek ismeri el az alapító okiratban foglaltakat. Ugyanezen a napon, 13 órakor a kuratórium elnökeként már Orbán Balázs (Fidesz) államtitkár, miniszterhelyettes (Miniszterelnökség) köszöntötte az egybegyűlteket (a megújult és karcsúbb kuratóriumot) a Somlói úti volt munkásőr-parancsnokság épületében. Ekkor hagyták jóvá bruttó fél órában, hogy elfogadják Tombor Balázs alapító és a Magyar Állam mint csatlakozó szándékát, hogy mostantól a TA alapító jogait teljeskörűen gyakorolják. (Azaz az állam minden közvetlen vagy közvetett befolyásolási lehetőségről lemondott, nem szólhat bele a működésbe, az alapítványi vagyon felhasználásába, a kuratórium tagjainak kinevezésébe/visszahívásába – és így ez a testület válik mindenhatóvá a szervezet életében. A TA-t pedig június 30-án kezdték temetni, akkor változtatták meg a nevet (augusztusi hatállyal) MCC Alapítványra, és ugyanekkor hirdette ki az államtitkár-elnök, hogy az állami betársulás folyományaként közérdekű vagyonkezelő alapítványként működnek tovább. Módosították a befektetésszabályzatot is: gazdasági társaság alapításáról kizárólag a kuratórium dönthet, majd létrehoztak egy nonprofit és egy profitorientált gazdasági kft.-t. Az állam augusztus idusán, a „több Balaton, kevesebb Adria”-szlogen idején indította el a kánikulai pénzesőt – a már említett 36,3 milliárd esett be az alapítvány kasszájába. (A pénzt az a Miniszterelnökség adta, melynek miniszterhelyettese elnökli a kuratóriumot.) Miközben a kormány mérsékelt aktivitással készült a második hullámra, az MCC nem tétlenkedett. A hónap utolsó napján számot adtak az átalakított oktatási rendszerről, a Gellért-hegyi campus ingatlanfejlesztési terveiről és a csőre töltött vidéki ingatlanfejlesztési projektekről. És hogy a tervek mindenképp ­valósággá váljanak, a kuratórium október elején meghosszabbította – november 23-i hatállyal hatá­rozatlan időtartamra – Orbán Balázs kuratóriumi tagi és elnöki megbí­zatását, amit a nevezett a korábbival megegyező díjazás mellett elfo­gadott. A miniszterhelyettes ezt köve­tően tájékoztatást adott a fent említett vidéki ingatlanok állami tulajdonú ingatlanok ingyenes tulajdonba adási szándékáról.

Nagypályára mentek

A december volt azonban az MCC-kuratórium modell- és dimenzióváltásának igazi hónapja – 22-én „akként határoztak, hogy elfogadják a Magyar Állam nevében és képviseletében eljáró Miniszterelnökség” 94,5 milliárd forintos pénzjuttatását. És tovább is játszották az év végi Gazdálkodj okosan!-t, néhány napirenddel később „betették a pénzt” az Államkincstárba, az egyéb pénzügyi eszközöket pedig a Magyar Keres­kedelmi Bankba vitték, elvégre (erről nem szólt a határozat) ez mégiscsak egy Mészáros Lőrinc-érdekeltség. Illetve létrehoztak ingatlanfejlesztő cégeket (lásd: fent). Ugyanekkor ­jóváhagyták a XI. kerületi Flamenco Hotel bérleti előszerződését, amit a Gellért-hegyi régi telephely ­többéves bontási-építési projektje indokolhat. És még nem volt vége: 340 millió forintos törzs-tőkével könyvkiadó alapításáról döntöttek, majd kicsit később meghallgatták Orbán Balázs diszkrét elnevezésű, Tájékoztatás a Libri-akvizícióval kapcsolatos tárgyalások státuszáról szóló napirendjét. A vásárlással egyelőre a Libri-Bookline Csoport stratégiai kisebbségi tulajdonosa akar lenni az MCC.

Betonalapítvány és tehetősség-gondozás

Az államtól az MCC-hez vándorolt 10-10 százalékos MOL és Richter stratégiai részvénycsomag az alapítvány működésének legfőbb bázisa – és kívánt pénzügyi függetlenségének és stabilitásának garanciája – lehet. A főigazgató a részvényátruházás idején arról beszélt: a pakett az átadást megelőző években 7-7,5 milliárd forintos osztalékot fialt. Az alapítványnak kell is a bevétel, hiszen a Kárpát-medence-szerte ingyenes tevékenységet végző szervezet a tervek szerint öt éven belül 35 városban (ebből 16 határon túli) tízezer gyereket kíván oktatni. A részvények eladása kapcsán az alapítványi befektetési szabályzat két gumifogalmat használ. Így egyrészt az MCC akkor válhat meg az állami vállalatok papírjaitól, ha erre „feltétlen szükség” van, másrészt akkor, ha ezzel az alapítványi célok hatékonyabban szolgálhatók. Ráadásul nincs érdemi gátja az eladásnak, hiszen az egyetlen korlát, hogy az államot vételi jog illeti meg, mégpedig az alapító okiratban meghatározott piaci áron. Amennyiben a kormányzat 90 napig nem nyilatkozik arról, hogy viszi-e vagy sem a papírokat (erről az a Miniszterelnökség dönt, melynek miniszterhelyettese a kuratórium elnöke), akkor az MCC szabadon értékesítheti a részvényeket. (Megjegyzendő: az is pikáns, ha az állam él vételi jogával, hiszen így a MOL-részvényekért lényegében másodjára fizetnek az emberek – 2011-ben 500 milliárd forintért vásárolta vissza az Orbán-kormány a vállalat orosz kézben lévő papírjait.)

102 milliárd forint volt az átruházás idején a Richter-részvények értéke

265,71 milliárd forintot értek az átadás pillanatában a MOL-részvények

Egyre kifinomultabb a közvagyon magánosítása – interjú Deák Dániel jogászprofesszorral

– Mi lehet a kormány célja, amikor közérdekű vagyonkezelő alapítványokba szervezi ki a felsőoktatást és a tehetséggondozást – hatékonyságnövelés, vagy inkább a területre érkező 1500 milliárdos EU-forrás? – A miniszterelnök szerint a felsőoktatás legyen önfinanszírozó. Az állam ezért nem szán pénzt a felsőoktatásra, talán, mert az kell a haveri kapitalizmus köreinek, az egyházaknak meg a maffiaközeli hazai és nemzetközi cirkuszi sporthálózatoknak. Mivel a befektető nem tesz pénzt egy számára ellenőrizhetetlen struktúrába, ezért az egyetemi vagyont befektetőbaráttá kell átalakítani. Ezt már Magyar Bálint is megpróbálta (belebukott az akkori AB ellenállása okán), azzal a különbséggel, hogy a befektető egyetemi aktivitását átláthatóvá akarta tenni. A másik olvasat: a Pilátus-állam menekülése a felelősség elől. A kormány a strukturálisan radikálisan megváltozott uniós költségvetési alapokhoz igazodik. Ezért volt fontos már az MTA-intézetek elvétele is, és most az egyetemek kvázi magánosítása. Az egész folyamatot Matolcsy György MNB-elnök kezdte, de akkor még nem tudta magánosítani az alapítványokba kicsatornázott pénzt. Emlékezhetünk: a miniszterelnök is szerette volna a taotámogatást nem közpénznek láttatni. A közpénz magánvagyonná alakításának egyre kifinomultabb formáit kell alkalmazni, hogy elrejthető legyen a valós szándék. Eleve indokolatlan volt egy teljesen új vagyonkezelői státusz létesítése, amelynek egyetlen célja lehet: a kétes utakon szerzett vagyon elrejtése a nyilvánosság és a nyilvános felelősségre vonás elől. – Kormányváltás esetén hozzá lehet-e nyúlni az alapítványi struktúrákhoz? – A status quo szerint nem, ezért nem kormány-, hanem rendszerváltásra lesz szükség. Egyrészt az a radikális vélemény látszik kikristályosodni, hogy megszakításra kényszerülünk (vagyis nyílt szakításra a 2012-es Alaptörvényre épített jogrenddel), hogy aztán egy új folytonossági pályára állhasson az ország. Ez igen nagy kockázatokkal jár. A másik, kevéssé valószínű lehetőség: jogászi spekulációval alkotmányellenesnek nyilvánítani a kulcsfontosságú fideszes törvényeket, köztük az Alaptörvényt is. – A felsőoktatásban mint versenypiacon látszik olyan veszély, hogy a kormány az állam kebeléből kijátssza a felsőoktatást, és a saját piacává teszi? – Az igazi tét már nem az egyetemi autonómia – az rég oda van –, hanem az uniós források illegális eltulajdonítása. Hirtelen felértékelődött a magánosított felsőoktatás mint a pénzmosás új lehetősége. Ez ugyan spekuláció, és nem is túl jóindulatú, de az elmúlt évtized autokratikus fordulata ezt sugallja. – A Corvinus és az MCC jelentős MOL- és Richter-pakettet kapott. Ha az állam nem élne vételi jogával, akkor egy pillanat alatt eltűnhet ez a közvagyon? – A Maecenas Universitatis Corvini ala­pítvány pénze formai­lag nem közpénz, bár ha az MNB-alapítványok vagyona nem magánvagyon, akkor lehet, hogy ez sem. Döntő különbség, hogy az utóbbi esetben az alapító Magyar Nemzeti Bank jelöli a kurátorokat is. A vagyonkezelő alapítvány törvénybe iktatásával, mindenekelőtt az alapítói jogok átadásával a helyzet megváltozott: az egyetemfenntartó alapítvány a polgári jog szerint magánszemély, és formailag az állam befolyása megszűnt. Uniós jogi nézőpontból azonban ez az érvelés nem fogadható el, mert a harmonizált uniós jog és az Európai Unió Bírósága (EUB) gyakorlata szerint: ha az állam jelentős befolyása megállapítható, akkor az alapítványi vagyon nem magánvagyon. Márpedig – főleg a vidéki egyetemek esetében – döntő jelentősége van annak, hogy az állam rendel meg szolgáltatást (feladatellátási szerződéssel). Az uniós jog alkalmazásának is vannak ugyanakkor korlátai. Az ágazati különadók esetében például nem sikerült az Európai Bizottságnak megvédenie – burkolt állami támogatás miatt elmarasztaló – az álláspontját az EUB előtt, a jogbiztonság elvére való hivatkozással. A közpénz fogalma egyre homályosabb. Az Alaptörvény gyanús mondata („közpénz az állam bevétele, kiadása és követelése” – a szerk.) még nem jelent semmit, majd a bírói gyakorlatból derül ki, valójában mi a közpénz. Ehhez társul egy másik jogkorlátozás: a közvagyon magánosítása mellett a hatalom a nyilvánosságot drasztikusan szűkíti. Egyre kevesebb adatot adnak és egyre hosszabb határidővel válaszolnak a hatóságok, a tényfeltárást tudatosan megnehezítik például a drónok használata estében. Ijesztő társulás a közpénz fogalmának felvizezése és a nyilvánosság ezzel egyidejű korlátozása. Botrányos, ahogy a rendkívüli jogrendben még tovább szűkítik a nyilvánosságot. – Az MCC a Librire is szemet vetett: lehet-e ezt lopakodó államosításnak tekinteni? Hiszen a kultúrharc újabb hídfőállásába is közpénzből vásárolnák be magukat. – A könyvek kiskereskedésének szabályozását már megszigorították. A TV2, a Népszabadság és az Index példáján láttuk: gyanús alakok bevásárolják magukat, majd idővel tönkreteszik az eredeti struktúrát. Addig is, amíg ezt nem tudja megtenni az állam, addig gátlástalanul beavatkozik a sajtószabadságba a hirdetési piacon, és témákat tabusít némi támogatásért cserébe. Autokráciában a szépirodalom és a művészet ugyanúgy felértékelődik, mint az államszocializmusban.

Heti abszurd: Mégis lehet szaga

N. B. Gy
Publikálás dátuma
2021.02.21. 08:11

Kósa Lajos a Fidesz valóságos belső titkos Hofija. És igazából Hofinál is hofibb, nem kell poéngyártással pepecselnie, saját maga egy vicc.
Kósa Lajos a Fidesz valóságos belső titkos Hofija. És igazából Hofinál is hofibb, nem kell poéngyártással pepecselnie, saját maga egy vicc. Egy ország kacag azon, miként gabalyodott bele a csengeri örökösnő meséibe a kormánypárti politikus naiv kapzsisága – sőt, egész Nyugat-­Európa rekeszizma a kósaizmus áldozata immár. Lehet, hogy ez némiképp túlzás, de az tény: a kifinomult francia bankártársadalom verítékezve, göcögve, asztalt verve nyerít, röhög, göcög, vérmérsékletétől függően. Másképp nehéz is lenne szembesülni azzal a ténnyel, hogy hite szerint – ha ez a hit illan is – Kósa volt az egyik legnagyobb francia bank, a Credit Industrial et Commercial Bank 24,09 százalékának boldog és büszke tulajdonosa. Ráadásul ezt a tulajdonosi pakettet egy Sz. Gáborné nevű nénitől kapta, akiről a népnyelv csak csengeri örökösnőként fabulál. (Azért az jogos kérdés, hogyha egy Szabolcs-Szatmár-Bereg ­megyei asszonyság ily vagyonnal önthette nyakon Kósát, akkor vajon mit kaphatott a nemrég a Rothschild családnál vizitáló Szijjártó Péter, hisz ennek a famíliának valóban van némi köze a bankszakmához.) Egyébiránt, ha én Kósa helyében vagyok, akkor az Industrial and Commercial Bank of China negyedét kérem Sz. Gábornétól, hiszen ez úgy viszonyul az említett gall pénzintézethez, mint impozáns trágyadomb a kis térfogatú szerény kutyaszarhoz: a kínai bank tőkeereje brutális, mintegy 4,4 ezermilliárd dollár (azaz 1 320 000 milliárd forint, azaz majdnem a hazai éves GDP harmincszorosa). Hiszen ha álmodunk, merjünk nagyot álmodni: legalábbis a miniszterelnök szíves közlése szerint. Csak hát a jelek szerint Kósa álomkészlete (ahogy butasága is) földhözragadt, s a honinál legfeljebb egy léptékkel mer nagyobbra törni – gondolatban is. Valószínűleg a képzelőerő hiánya ­miatt rabosították Szemző Áront is. A Pest megyei közgyűlés Momentum-frakciójának vezetője ugyanis egy régmúlt hajnalon 3D-s zebrát festett fel egy általános iskola előtt Budakeszin, ahol hiába van buszvégállomás és bölcsőde is, az illetékes szervek mellőzték a gyalogosátkelőt, noha a lakók szerint erős szükség volt rá. Nyilván már az megdolgoztatta a hatóságok szürkeállományát, hogy detektálják, mik is azok a fehér hasábok az aszfalton. Első nekifutásra a zebra kiesett, hiszen az szigorúan kétdimenziós, de miután a külföldi tanul­mányúton részt vevő kollégák jelezték, hogy ők már láttak ilyet, a hatóságok megnyugodtak a zebrarevolúcióban. Afölött valószínűleg nehezebben tértek napirendre, hogy milyen személyes rizikót vállalt be az ellenzéki politikus. Nem vitás, errefelé közéleti szereplő nem szokott pluszfelelősséget magára venni választói érdekében, úgy meg végképp nem, ha baja is lehet belőle. Szolidaritásról és társadalmi együttmozdulásról itt legfeljebb képzelegnek, nagyot álmodni ilyesmiről (és megvalósítani azt) leginkább a kormánymegnyilvánulásokban lekezelt Nyugaton szoktak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy – Karácsony Gergely szíves közlése szerint – a kormány sunnyogó üzemmódba kapcsolt. Nem csoda, a mintegy 5700 mil­liár­dos uniós helyreállítási támogatással és kedvezményes hitellel szeretne csendben elvonulni, hogy aztán feldarabolja és kiossza, mint a másodosztályú amerikai filmekben a hálaadásnapi pulykát. Csakhogy – figyelmeztetett a főpolgármester – az EU elvárja, hogy az említett summa felhasználásáról egyeztessen a kormány az önkormányzatokkal. Hogy a helyhatóságokkal – és pláne Budapesttel – ne kelljen disputálni, a kormány elképesztő levelezési mutatványokat adott elő: például rossz címzettnek (aki már nem is volt pozícióban) küldte a fővárosban az egyeztetési levelet. A jelek szerint, ha a hatalom prédára vetődik, akkor semmi másra nem tud koncentrálni, és pénzhevületében mindenről elfeledkezik, például egy tisztességes fedősztori kidolgozásáról. Lehet, Vespasianus császár tévedett, amikor kinyilatkoztatta a nyilvános latrinákra kivetett adók kapcsán, hogy a pénznek nincs szaga. Úgy tűnik, van, és aki beszippantja, lassuló agyműködésre készüljön. Feltéve, hogy kormánypárti politikus.

Észszerű korlátozások kellenek – „Minden szám mögött emberi sorsok rejlenek”

Bernau Péter
Publikálás dátuma
2021.02.14. 18:35

Fotó: ODD ANDERSEN / AFP
Amikor egy politikus a tévében még egy kis járványtürelmet kér, sok-sok gyerek arcán csattan egy elkeseredett felnőtt tenyere – avagy mi az ára a korlátozásoknak.
Több mint tizenegymillióan nézték meg Marlene Lufen német televíziós műsorvezető tizennégy perces videóját arról, hogy szerinte a lezárások, korlátozások immár több bajt okoznak, mint amennyit segítenek. A SAT1 reggeli műsorát vezető televíziós személyiség saját közösségi oldalán osztotta meg a felvételt, aminek nem várt visszhangja lett. „Úgy kell kezelni a koronavírus-helyzetet, hogy amikor két-három év múlva visszanézünk erre az időszakra, azt lehessen mondani: mindent jól csináltunk. A tavaly tavaszi lezárásokról már most tudjuk, hogy eltúlzottak voltak, a mostaniakról pedig egyre inkább azt érzem, hogy ezekkel sem leszünk elégedettek egy alapos elemzés után. A mérlegnek két serpenyője van, meg kell nézni, hány ember életét sikerül megmenteni, de van egy másik szempont is: hánynak megy tönkre az élete. Úgy érzem, már most több élet siklott ki a korlátozások következtében, mint ahányat sikerült megóvni.”

Gyerekek, nők a nagy vesztesek

A műsorvezető a németországi gyermekjóléti szolgálatoktól kapott adatok alapján arra figyelmeztet, hogy 2020-ban 23 százalékkal több 16 év alatti gyermek lett családon belüli erőszak áldozata, mint 2019-ben, a nők esetében 30 százalékkal nőtt ez az arány. „Ez sajnos magától értetődő jelenség, ha a pszichésen zavart bántalmazó egész nap össze van zárva a családjával egy kis lakásban, akkor hatványozottabban nehezen viseli ezt, mint az átlagember. Nem csoda, hogy az ingyenes lelki segélyhívó számokat 70 százalékkal többen csörgették tavaly, mint egy évvel korábban. Csakhogy ezek sokkoló adatok, kimaradnak a híradásokból. Fontos a vírus elleni küzdelem, de nem lehet minden mást a háttérbe szorítani. A rendőrségen még nem készült el az országos összesítés az öngyilkosságok alakulásáról, de valószínűleg itt is nő a szám. Tudom, nehéz megtalálni a korlátozás-engedélyezés egyensúlyt, de muszáj lazítani a hurkon, mert különben jóvátehetetlen károkat szenved el a társadalom.” „Ha egy politikus a televízióban azt mondja, már csak egy kicsit kell összeszorítani a fogunkat, és rövidesen lehet enyhíteni a szigoron, akkor – legyen vele mindenki tisztában – e mondat után gyerekek millióinak az arcán csattan egy elkeseredett felnőtt tenyere. A politika számokra, statisztikákra hivatkozva próbálja igazolni a döntéseit, de minden szám mögött emberi sorsok rejlenek. Muszáj átgondolni, hol lehet olyan engedményeket tenni, melyek nem veszélyeztetik a koronavírus elleni küzdelem eredményességét, de könnyebbé teszik az emberek életét.”

Nem rólam van szó

A műsorvezető hangsúlyozta, nem magáért emel szót. „Annak a szerencsés kisebbségnek vagyok a tagja, amelynek a mindennapjait az átlaghoz képest kevésbé befolyásolják a korlátozások: a munkám miatt nem ülök egész nap otthon, az állásom miatt sem kell aggódnom, a családom anyagi háttere is biztosított. De mivel naponta megjelenek a képernyőn, felelősséggel tartozom azokért is, akik engem néznek, hallgatnak. A segítségre szorulóknak nincsenek eszközeik, hogy a gondjaikat a nyilvánosság elé tárják. Rengeteg levelet, telefonhívást kaptam – és mindenki segítséget kért. Kis- és középvállalkozások vannak a csőd szélén, aki még bírja, az a tartalékait éli fel.”

Lehetne teremben is sportolni

„Bezárták az edzőtermeket, sportcsarnokokat, pedig biztos megoldható lenne itt is, kellően szigorú szabályok mellett, hogy az emberek mozoghassanak. Édesanyám 80 éves, hetente kétszer fél órát egy sportcsarnokba járt tornára hét másik nyugdíjas kortársával. Most egyikük sem mehet. Magányos emberekről van szó, akiknek ez jelentette a kikapcsolódást, a közösséget. Nekem ne mondja senki, hogy fertőtlenítéssel, megfelelő higiéniai szabályokkal nem lehet megoldani, hogy nyolc nyugdíjas biztonságos körülmények között sportolhasson. Ez persze egy kiragadott, személyes példa, de a lényeg, hogy van átmenet a teljes lezárás és a nyitás között. Mindenhol lehetne találni olyan kompromisszumos megoldást, ami nem fosztja meg mindentől az embereket. Ezt a középutat viszont sajnos nem keresi senki, mert egyszerűbb mindent megtiltani, ami viszont rendkívül káros és veszélyes felfogás.”

Nincs más lehetőség

 Karl Lauterbach, a szociáldemokrata párt, az SPD egészségüggyel foglalkozó szakpolitikusa szerint nincs lehetőség részleges korlátozásokra. A német egészségügyről tizenegy szakkönyvet író szakember utolsó műve 2015-ben jelent meg Ahogy a rák meghódítja Németországot címmel. „Nagyon fontosnak tartom, hogy elkészült ez a videó, mert így lehetőségünk nyílik olyan dolgokról beszélni, melyek eddig nem kerültek szóba – reagált Lauterbach a német RTL-en Marlene Lufen szavaira. – Mindenki higgye el, tudjuk, mekkora terhet jelentenek a megszorítások a lakosság számára. Folyamatosan ezért dolgozunk, hogy minél hamarabb fel lehessen oldani a korlátozásokat, de nem eshetünk még egyszer abba a hibába, mint nyáron, amikor túl hamar és többet lazítottunk a szigoron, mint lehetett volna. Természetesen nyolc idős ember sportolása megfelelő távolságtartás mellett nem jelent semmilyen járványügyi kockázatot, de amíg eljutnak az otthonukból a sportcsarnokba és haza, a tömegközlekedési eszközökön elkaphatják a fertőzést, vagy ők is átadhatják. Akkor lehet leküzdeni a vírust, ha minimálisra csökkentjük a találkozások számát az emberek között, amíg nem sikerült elég embert beoltani. Sajnos nincs más lehetőség, és bármennyire nehéz, mindent ennek kell alárendelni. Az a cél, hogy ne omoljon össze az egészségügyi ellátórendszer, elkerüljük a kórházakban azokat a jeleneteket, amiket Olaszországban lehetett látni tavaly, amikor annyi volt a beteg, hogy nem tudták ellátni őket. Negyed- vagy félkorlátozás esetén gyorsan ez lenne a helyzet nálunk is, nem lehet senkivel sem kivételezni.”