Előfizetés

Az önkényuralom kiépülése történelmi léptékben zajlik – állítja Bozóki András egykori kulturális miniszter

Tölgyesi Gábor
Publikálás dátuma
2021.02.20. 07:00

Fotó: Béres Márton / Népszava
Bozóki András politológus, egykori kulturális miniszter szerint az Orbán-rendszer leírta a színházi világ jelentős részét, a miniszterelnöknek a színházakkal személyes elszámolni valója is lehet.
2010 óta a kultúra egyik legnagyobb kárvallottja a színházművészet – állapítja meg az egy éve megjelent Háttal Európának című tanulmánykötet, amelynek ön az egyik szerzője. A könyv 2010 és 2019 között tekinti át a kultúra, az oktatás, a tudomány és a média leépítését, így abba már nem kerülhetett be, a kormány miként vett ki a főváros kezéből több színházat, vagy hogyan állt neki a Színház- és Filmművészeti Egyetem szétverésének. Meglepte, hogy tavaly mennyire felpörgött a kultúrharc? Politológusként a rendszer dinamikáját figyelem és ezek a folyamatok részei annak. Az önkényuralom kiépülése 2010 óta folyamatosan tart: hol nekilódul, hol kevésbé, de eddig még nem állt meg. Most már ez történelmi léptékben zajlik, 2010 óta tizenegy év telt el, épp annyi, amennyi például 1945 és 1956 között. Mindig megdöbbenünk az újabb és újabb kormányzati lépéseken, de ezek mennek tovább: az autonómia eltiprása, a nyilvánosság körének beszűkítése, a kritikus intézmények és szereplők elhallgattatása a rendszer kiépülésének logikájából adódik. Ha innen nézzük: nem is az meglepő, hogy az Orbán-rezsim az elmúlt évben is folytatta ezt a támadássorozatot, inkább az, hogy a kormány most találkozott először kollektív ellenállással. Az egyik ilyen komoly esemény az Index szerkesztőségének kollektív felállása volt, a másik pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak ellenállása. Miután a többi egyetem kisebb-nagyobb viták után lenyelte a modellváltásnak nevezett einstandot, amiben Csányi Sándortól Varga Juditig a rezsim prominensei foglalják el a felsőoktatást, és velük töltik fel az egyetemek kuratóriumait, addig az SZFE esetében a diákság ellenállt és a tanárokkal együtt elfoglalták az egyetemet. Ez az okkupáció páratlan az utóbbi hatvan év magyar történelmében. Az SZFE diákjai 71 napig álltak ellen, éppen annyi ideig, mint 1871-ben a párizsi kommün résztvevői. Erre az ellenállásra még évtizedek múlva is emlékezni fogunk. Október 23-án sok tízezer ember tüntetett az utcán szolidaritást vállalva az SZFE diákjaival. Ennek akkor is nyoma marad egy generáció életében, ha ezt az ellenállást most eltiporta a hatalom. Még az épületet is odaadják a református egyháznak, nehogy visszatérjen a lázadás szelleme a falak közé. Így hallgattatja el az Orbán-rezsim a vele egyet nem értőket. Azóta is folytatódik a rendszer támadása, ami a pécsi és szegedi egyetemek fideszes kontroll alá helyezésében öltött testet, de a Klubrádió frekvenciájának megvonása is beleillik a sorba. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mégiscsak hatóság: mivel a Klubrádió nem megfelelően töltött ki, ráadásul késve küldött el Excel-táblázatokat, a szigor lesújtott rá. A médiahatóság a rezsim szolgálatában, elfogultan működik, más esetekben rendre szemet hunyt a szabálytalanságok felett, de hát ez nem meglepő, mert a rendszer része. Ráadásul a digitális rádiózást, a DAB+ műsorszórást Magyarországon megszüntették, s ezzel a kormány jelentős választói rétegek fórumait némítja el. Egyszóval tavaly sem tétlenkedett a kormány, kihasználta azt az évet, amely még nem közvetlenül függ össze a 2022-es választással. Amikor 2016-ban bedarálták a Népszabadságot, akkor is szűk két év volt a választásig. Ugyanígy most 2020-ban a kritikus értelmiséget érdeklő fórumokat próbálják ellehetetleníteni, ebben el is érnek sikereket. Bár nyilván ez a közönség megpróbál más, független forrásokból tájékozódni, ezek akkor is súlyos lépések, amelyek beleillenek a 2010 óta tartó, szabadságszűkítő folyamatokba. Nem az a meglepetés, amit a kormány művel, inkább az az újdonság, hogy tíz év után ezzel szemben megjelent a kollektív ellenállás. Az nem meglepő, hogy az úgynevezett old school fideszesek jó része háttérbe vonult, szorult, a helyüket pedig átvették az ifjútörökök? Schmidt Mária embere, Békés Márton Kulturális hadviselés című könyvében fejti ki – a miniszterelnök 2018-as tusványosi „próféciájára” rímelve –, miért is miként törekszik a NER kulturális térfoglalásra, hegemóniára, amihez új arcok kellenek, mivel a konzervatív értelmiség „elkényelmesedett”. A Fidesz régi szervezet, maga Orbán Viktor is több mint harminc éve közszereplő. Az alapító generációt még a kollégisták és köreik alkották, ide tartozik Orbán Viktor, Kövér László, Áder János, Kósa Lajos, Németh Zsolt, Deutsch Tamás, Szájer József és néhány más szereplő. Ezt követően az ezredfordulóra fokozatosan megjelentek az új arcok, akikből a Fidesz politikusainak második nemzedéke kialakult: Pokorni Zoltán, Navracsics Tibor, Rogán Antal, Kubatov Gábor, Kocsis Máté, Balog Zoltán, Borókai Gábor és a többiek. Amikor a 2002-es vereség után a Fidesz ellenzékbe került, ők próbálták kiépíteni -- volt MDF-es politikusokkal együtt -- a konzervatív, „polgári” élet bázisait, a Fidesz újbóli hatalomra kerülésének érdekében. Úgy gondolták, polgári kormányzásra van szükség. Ám ezt a fogalmat sokan a kelleténél jobban is komolyan vették, és csalódásuknak adtak hangot a Fidesz populista fordulata láttán. 2010 után még két-három évig a konzervatív értelmiség azt hitte, hogy a Fidesz az ő érdekeiben politizál, de aztán bekövetkezett a szakadás. Egyre jobban lehetett látni, Orbánnak nem érdeke e kicsit kételkedős, öreguras, old school hagyomány folytatása. Az új idők hangján szólalt meg a Fidesz harmadik nemzedékének egyik prominens tagja, G. Fodor Gábor politológus, aki egyértelművé tette, hogy a polgári Magyarország fogalma csak egy „politikai termék” volt. Orbán szakított az értelmiséggel és propagandistákra váltott át. Szakított a régi Kommentárral, a Heti Választ megszüntették, nem engedték a szerkesztőségnek, hogy a lap papíralapon újrainduljon és a megmaradt fórumokat Orbán államosította, beolvasztotta a KESMA-ba és propaganda médiaként irányítja. A Fidesz harmadik nemzedékéhez tartozó Békés Márton, Varga Judit, Demeter Szilárd és Novák Katalin már nem is a liberális, vagy a konzervatív Fideszt látták, ők már csak Orbán Viktort látták. Akik jól ráéreztek arra, hogy NER-ben sokra lehet vinni a „főnöknek mindig igaza van” hozzáállással. Amikor Demeter Szilárd azt mondja, hogy ő 110 százalékos orbánista, akkor két dolgot állít: egyrészt azt, hogy már nem tudja, milyen volt a Fidesz, másrészt pedig azt, hogy a Fidesz már nem is érdekes, hanem csakis Orbán Viktor az, őhozzá kell igazodni. Orbánnak nagyon fontos volt az, hogy egyes gazdasági szereplőket – mint Demján Sándor vagy Csányi Sándor –, akik túl nagyok voltak ahhoz, hogy harcba szálljon velük, maga mellé állítson. Korábban ugyanígy fontos volt neki a vele szimpatizáló értelmiség maga köré gyűjtése, hogy a táborba vonzzon olyanokat – mint Jókai Anna, Cseh Tamás, vagy Eperjes Károly –, akik ezt a konzervatív kultúrát támogatják. Aztán kiderült, Orbánnak igazából erre a társaságra sincs szüksége. Őket kielégítette azzal, hogy köztestületi rangra emelte a Magyar Művészeti Akadémiát. Az MMA tagjai díjazásának mértéke megközelíti a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak járadékát, ezt az összeget tovább emelik, ez is egy módja az értelmiség lecsendesítésének. Az utóbbi években már Sólyom László – aki az egyik szellem vezetője lehetne a konzervatív értelmiségnek – sem kifogásolja ezt a rendszert. A másik, talán kevésbé befolyásos, de fontos értelmiségi kört Orbán azzal szelídítette meg, hogy a Nemzeti Kulturális Alapot (NKA) meghagyta, és az NKA döntéshozó pozícióiba segítette a tagjait, amiért apanázst kapnak. Orbánnak nemcsak az a fontos, hogy az ellenféllel elbánjon, hanem az is, hogy a potenciális belső elégedetlenkedőket leszerelje. Igyekszik betartani azt az ígéretét, hogy híveit nem hagyja az út szélén, de nem is akar belőlük mártírokat csinálni. MTA, CEU, utóbb az önkormányzati színházak betámadása, vagy az SZFE: belőlük miért lehet mártír? 2019 decemberében volt egy jelentős tüntetés a Madách téren az NKA tervezett felszámolása, az önkormányzati színházak lehetetlen helyzetbe hozása ellen. Ebből a tüntetésből nem jött ki jól a rendszer, súlyos és megalapozott kritikák hangzottak el, ezért a miniszterelnöknek a színházakkal személyes elszámolnivalója is lehet. A tüntetésen megjelent színészeket, rendezőket, és mindazokat, akik az SZFE-n tanítanak és tanulnak, egyszóval az egész társaságot Orbán leírta. Ellenzékinek tartja őket, mint ahogy mindenkit ellenzékinek tart, aki függetlenül gondolkodik. Nem kell ellenzékinek lenni ahhoz, hogy valakit a rendszer ellenzékinek tekintsen, nem muszáj a feltétlenül a politikával foglalkozni, a politika anélkül is foglalkozhat vele. Gondoljunk a sportolókra, vagy az előadóművészekre és a vendéglátásban dolgozókra – az első csoport mindent megkap a rezsimtől, a második és harmadik viszont szinte semmit. A 2010-es években már feltűnt ifjútörökökre ezért van Orbánnak szüksége: kellenek olyanok, akik a fiatalabb, a rezsimtől elidegenedett nemzedékkel megpróbálnak szót érteni, miközben a saját tábort állandó harci tűzben tartják.

Névjegy

Bozóki András politológus, szociológus, egyetemi tanár.1959-ben született Budapesten, 1983-ban jogi doktorátust, 1985-ben szociológusi diplomát szerzett az ELTE-n. Aktívan részt vett a közéletben a rendszerváltás idején. 1985-ben részt vett az Európai Kulturális Fórum ellenzéki rendezvényén, 1987-ben a lakiteleki találkozón. 1988 májusában a Szabad Kezdeményezések Hálózata alapítója volt. 1988–1993 között tagja volt a Fidesznek, 1990-ben négy hónapig a párt szóvivője volt. A Magyar Narancs és a Politikatudományi Szemle című folyóirat egyik alapító szerkesztője. Az első Gyurcsány-kormány idején, 2005–2006-ban kulturális miniszter volt. A Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Közép-európai Egyetem (CEU) Politikatudományi tanszékének professzora. Vendégprofesszor volt többek között a Tübingeni Egyetemen, a Bolognai Egyetemen és a New York-i Columbia Egyetemen is. 2009-ben Bibó István-díjjal tüntették ki.

Orbán ellen megy a filmintézet

Csákvári Géza
Publikálás dátuma
2021.02.20. 06:40

Fotó: Kallos Bea / MTI
Vízilabdázó olimpiai- és Európa-bajnok, úszó Európa-bajnok, magyar hős, valódi hívő: Halassy Olivérről Sopsits Árpád forgatna filmet, de a Nemzeti Filmintézet, úgy tűnik, nem kér belőle.
Nemzetietlen, gyáva, sunyi és arrogáns döntésnek véli Sopsits Árpád filmrendező, hogy a Nemzeti Filmintézet nem támogatja a hét éve készülő, 42 karcsapás című művet, mely Halassy Olivér úszó-vízilabdázó előtt tisztelegne. Halassy csonkolt bal lábbal jutott a csúcsra olimpiákon és Európa-bajnokságokon, és nem mellékesen Magyarország náci megszállása alatt zsidókat mentett. A filmes, aki pénteken rendkívüli online sajtótájékoztatót hívott össze, leginkább a párbeszédet hiányolja a döntéshozók részéről – illetve azok szakmai hozzá nem értését kifogásolja. A rendező szerint Halassy Olivér egyedülálló jelenség a magyar és az egyetemes sporttörténetben és a filmmel minden olyan ember előtt szerettek volna tisztelegni, aki szembe mer menni az adott politikai társadalmi környezettel, és közben megmaradni mindennapi, nagyszerű karakternek. A három történelmi korszakon átívelő történet készülő film forgatókönyvének első verzióját Vészíts Andrea írta, majd Tasnádi István vette át, akitől négy éve Sopsits vette át vezető íróként a stafétabotot. A mű dramaturgja Divinyi Réka volt, de a rendező a két korábbi íróval is folyamatosan konzultált. A Magyar Nemzeti Filmalap 2019 novemberében 19,8 millió forint gyártás előkészítést szavazott meg a produkciónak, Sopsits szerint már ez is szakmaiatlan volt, hiszen ez a tervezett büdzsé egy százalékát sem teszi ki ez az összeg, miközben Nyugat-Európában ez öt-tíz százalékot is eléri. Mindemelett érdemes megjegyezni, hogy a Kincsem előkészítésre 97 milliót, a meg nem valósult, Szász János rendezőhöz köthető Hunyadi meg 120 millió forintot kapott. A 42 karcsapás 2,8 milliárd forintos költségvetésével a második legdrágább film lett volna a már említett Kincsem (2,9 milliárd) után. Sopsits Árpád szerint a film, mely a magyar sport messze két legsikeresebb ága, az úszás és a vízilabda méltó bemutatása lehetett volna, egyszerűen nem érdekelte a most működő Nemzeti Filmintézet vezetőit, hovatovább az sem, hogy a producerek mintegy 345 millió forint piaci támogatást is szereztek – noha ekkora „nemzeti összefogás” rekord magyar film esetében. A direktor szerint hiba, hogy az intézmény öt tagú döntőbizottságának kettő tagja gazdasági szakember, egy pedig manager, viszont ellenben egyetlenegy valódi mozgókép-, vagy azzal rokonítható művész sincs. Szavai szerint az egyetlenegy játékfilmet jegyző kormánybiztos, Káel Csaba sem az, a többiek pláne. Ám Sopsits szerint az a legnagyobb baj, hogy nem történt semmiféle párbeszéd a megrendelői és az alkotói oldal között. Csupán egy húszperces találkozó volt tavaly tavasszal online keretek között, a bizottság tagjai közül többen nem voltak ott. „Nem ezért kapják a fizetésüket?” – érvel a filmes. Summa summarum, az NFI vezetői semmibe vették az alkotókat és a szakértő sportolókat, ez afféle szakmai dilettantizmus, mely szembegy a meghirdetett elvekkel. Sopsits szerint a nagy szavak mellé nulla tett párosul az NFI-nél. Orbán Viktornak pedig üzeni: az ő általa megadott intencióknak sem felel meg a film megvalósulásának ellehetetlenítése. Sopsits szerint ugyanis Halassy igazi magyar hős, keresztény, valódi hívő, aki egy egyetemes katasztrófa idején segített a zsidókon. Kemény, kitartó, munkát becsülő ember volt, aki hazájának sikert és dicsőséget hozott – effektíve „NER-kompatibilis”. Mindemellett Sopsits Árpád kitért arra is, hogy léteznek „listák”. Jelesül, hogy van olyan személy, aki egy évben hét-nyolc pályázatával is nyer (egyértelműen Lajos Tamásra utalva), miközben mindenki előtt világos, hogy kettő-három projektnél többet nem tud véghez vinni egy évben a szakmáját komolyan vevő és tisztességesen dolgozó producer. Miféle szakmai jövőt vetít ez elénk? – húzta alá Sopstits Árpád.    

Talán mégsem József Attila?

Népszava
Publikálás dátuma
2021.02.19. 20:33

Fotó: Antikvárium.hu
A József Attila Társaság szerint akár hamisítvány is lehet a költőnek tulajdonított, Editnek címzett nyolcsoros kézirat.
Nem ismeri el a múlt héten felmerült, József Attilának tulajdonított kézirat hitelességét a József Attila Társaság – tájékoztatta a Telexet a szervezet elnöke, Tverdota György irodalomtörténész, aki szerint a dokumentum „vizsgálata során olyan problémák merültek föl, amelyek fölvetik a kézirat hamisítvány voltának gyanúját”. A kéziratot február 28-án árverezi el az Antikvárium.hu, a dokumentumot a Petőfi Irodalmi Múzeum küldöttsége hétfőn tekinti meg. A kézzel írt, pár soros művet a költő 1935. március 8-án vetette papírra több irodalomtörténész szerint. Bíró-Balogh Tamás tanulmányában állította: akár az első Edit-versnek is tekinthető. – Abszolút kicsi a kézirat jelentősége, elsősorban azért, mert ez nem vers, szemben azzal, ahogy többen is fogalmaztak az elmúlt napokban. Kétségtelen, hogy József Attila kézírásával készült, de nem vers: ötletek, verselemek vannak felsorolva, olyan, mint egy bevásárlólista – nyilatkozta korábban a Népszavának Bókay Antal irodalomtörténész. Irodalomtörténeti belügy lenne a most előkerült, József Attilának tulajdonított kézirat hitelességének kérdése, ha nem bocsátották volna árverésre. Ezért különösen nagy a kéziratot hitelesnek elismerő Bíró-Balogh Tamás és Lengyel András felelőssége. Meg kellett volna várni az alaposabb vizsgálat eredményét – kommentálta a kézirat körüli dilemmát Veres András irodalomtörténész, József Attila-kutató. – A kézírás is, a suta vers is bőven lehet József Attiláé – vélte Falcsik Mari költő, műfordító. 
„Ezért üldögélek / a világban. // Minden pillanat / édes, kellemes // Ezért a szivemen / már nem / sötét dolgok ülnek / kedvesem mosolygok.”