Előfizetés

Enying, ahol az egészségügyi rendszer miatt nincs „oltakozás”

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.02.22. 20:48
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A két körzetet is ellátó háziorvosnak minden perce foglalt, eddig senkit sem oltott be, és ezután sem tud.
Farkas Csilla háziorvos 20 éve dolgozik Fejér megyében, az enyingi rendelőintézetben; a koronavírus elleni oltásokból ő még egyelőre egyet sem adott be – hangzott el az RTL Híradó hétfői riportjából.  Az, hogy a környéken miért nem tudtak senkit sem beoltani, annak számos oka van. Az egyik, esetünkben a legfontosabb, hogy egyelőre azt sem tudni, kit kell beoltani.
„Nekünk az oltási listákat az e-jelentés rendszerében küldték, de nem tudtam oda bejutni, ahol az oltandók listája szerepel. A rendszer egyszerűen nem engedett be, rendszer- vagy jelszóhiba miatt”

– panaszolta a háziorvos.

Mint sorolta, két körzetet lát el egyszerre, az egyik az tartós helyettesítés. ezen felül van egy ötven tagú idősek otthona az egyik körzetben, ott hetente kétszer-háromszor kell ügyelni.
„Nincs kapacitásom. (...) Egy-egy asszisztenssel dolgozom, és miközben egy beteg beoltása öt perc, 25 perc míg az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) rögzítik, fél órát pedig meg kell figyelni. (...) Ha én is „oltogatni” fogok, ki fogok dőlni, és akkor ki dolgozik majd helyettem”

– vetette fel Farkas Csilla.

Az enyingi rendelőhöz csaknem négyezer ember tartozik, március 8-tól két héten át itt hivatalosan kijelölt oltópont lesz. A háziorovos szerint azt az egy-egy ampullát, ami ide érkezik a központból, azoknak kellene beadniuk, akiknek erre meg van a megfelelő személyzetük. Hozzátette:
„Egy napban csak 24 óra van, nem tudok mit csinálni, de nincs mikor oltanom. Én nem félek a munkától, hiszen hétvégén is éjjel-nappal dolgozom, de ilyen terhelés mellett nem tudom vállalni a felelősséget.”

Amint azt szombaton a Népszava megírta: György István, az Operatív Törzs oltási munkacsoportjának vezetője tervei szerint e hét szerdától eddig még nem látott mennyiségben, több mint 465 ezer koronavírus elleni vakcinát akarnak beadni az embereknek országszerte.

Támad az adóhatóság: újabb manőver Iványi Gáborék ellen

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.02.22. 19:23

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség intézményei anyagilag ismét kritikus helyzetbe kerültek.
– A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) meg sem várva azt, hogy az ítéletet kézhez kapjuk, vagy valamennyi jogi fórumon ügyünk végigfusson, a mai napon számlánkra terhelte azt a 246 millió 131 ezer forintot, amely az egyes intézményeink bérkifizetésével kapcsolatos járulékterhet jelenti – adta hírül lapunkhoz is eljuttatott közleményében Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője. Ebből 90 millió forint a késedelmi büntetés. „Azt az összeget, ami jogosan járna, és évek óta mégsem kapjuk meg, mi sem tudjuk visszafizetni járulék vagy más tartozás formájában” – tette hozzá Iványi Gábor, aki szerint az a feltevés, hogy technikai számuk (0444) váratlan visszaadása mögött valamilyen taktikai megfontolás áll, sajnos, beigazolódni látszik. A testvérközösség vezetője fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a költségvetési tétel, amit egyházi státuszuk alkotmánysértő elvételéből csak az egy százalékok felajánlása révén veszítettek az elmúlt években, ennek a mostani összegnek két-háromszorosát teszi ki. Pert kellett indítaniuk, hogy a jogtalanul visszatartott egyszázalékos felajánlások összegét megkapják. Az eredmény kérdéses, és még abban az esetben is, ha a bíróságok jog szerint járnak el, a procedúra hosszú hónapokat, éveket vesz igénybe. Milliárdos tételt jelent az egyházakat megillető költségvetési kiegészítő támogatás, amely az állam által átadott, a legszegényebbek közötti szociális, egészségügyi, oktatási, családvédelmi feladatok ellátása alapján járna: a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség azonban évek óta ezt se kapja meg. Rendszeres válaszként azt kapják, hogy a magyar állam kártérítést fizetett számukra. Az igazság ezzel szemben az, hogy az eddig kapott kártérítés csak részleges volt. A magyar állam csupán a 2017 előtti tartozását óhajtotta elismerni, de például a jogosan járó egyszázalékos kötelezettségét már a 2015-ös évből is ki akarja metszeni. Azzal a ténnyel, hogy a Strasbourgi Bíróság közbelépésére a magyar kormány fizetett, a jogsértést elismerte. „Ez azonban nem lehet alapja újabb jogsértéseknek, sem annak, hogy az egyházi törvény újabb deformálásával gyakorlatilag lehetetlenné tették egyházi státuszunk visszaszerzését” – áll a közleményben. 2017 óta tehát semmilyen kártérítést nem fizet a magyar állam, sőt újabb több 100 milliós elvonásokat hajtott végre, és „egyoldalúan, határozott akaratunk ellenére vallási tevékenységet végző egyesületté silányított minket”. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek 2010-ig nem voltak tartozásai, és nem volt számottevő nyeresége sem. „Gondjaink kizárólag abból adódnak, hogy a magyar állam minden pártatlan szemlélő által látható módon, politikai megfontolásból vette el egyházi státuszunkat, a diszkrimináció eszközével élve, a maga módján a jogfosztással üldözte és üldözi mai is közösségünket. Amennyiben nem történik változás, s a magyar állam nem ül tárgyalóasztalhoz és nem követi a magyar Alkotmánybíróság, a Velencei Bizottság és a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság iránymutatását, akkor elveszítjük a jó lelkiismerettel vállalt és eddig tisztességesen végzett, egyébként pedig hitvalló feladatainkat, ahogyan ennek veszélyeire a Velencei Bizottság rá is mutatott” – folytatódott a közlemény. Iványi Gábor hangsúlyozta, hogy a tőlük elvett pénzből nem egyházuk hitéleti tevékenységét finanszírozzák, hanem a legszegényebbeknek adnak reményt gyógyulásra a mindennapok méltó megéléséhez vagy jövőjük építéséhez. Amennyiben a NAV nem látja be úgy, mint a Nemzeti Közművek az ősz folyamán, hogy a gáz elzárásával várnia kell, és nem ad haladékot, „akkor márciusban nem tudunk bért fizetni”. Mintegy ezer munkavállaló és nagyjából ennyi család veszítheti el a munkalehetőségét, megélhetését, az ellátottakról, intézményekről nem is beszélve. Iványi Gábor szerint erre nem válasz az, hogy az állam átveszi feladataikat. A szelektív államosítás ugyanolyan bűn, mint az általános. Ezzel a tájékoztatással szeretnék hazai és nemzetközi támogatóikat értesíteni, bátorítani, hogy mindenki, ami tőle telik – azt tegye meg.

Hahó, facebookosok! – Orbán videón reklámozza a konzultációt

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.02.22. 19:21

Fotó: Facebook/Orbán Viktor
A kormányfő nemrég otthonában az állatvédelmi elkötelezettségével, most dolgozószobájában a nép hangjának meghallásával kampányolt.
Épp elegünk van már ebből, szabadulni akarunk tőle! – fakadt ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfői Facebook-videójában a járványhelyzet miatt bevezetett korlátozásokra utalva.  Azért, hogy a kormány immár sokadik, ezúttal kizárólag online „nemzeti konzultációjára” felhívja a figyelmet, harsányan szólította meg a közösségi oldalának látogatóit:
„Hahó, facebookosok!”

Parlamenti szobájában az asztalra hanyagul ledobott maszkja mellett, kezében egy tablettel a szabadulás időpontjával kapcsolatban a kormányfő igyekezett hűteni a kedélyeket. Egyben biztatott is, ekképpen:
„Hogy mikor szabadulhatunk, abban természetesen a járványügyi szakemberek hangja, szava, véleménye lesz a döntő. De, hogy milyen körülmények között, hogyan, hány lépésben történjen, nos, ott mindenkinek számít a véleménye. Ezért arra kérem önöket, töltsük ki, mindannyian a konzultációs kérdőívet!”

Orbán Viktor több mint egy hete ugyancsak a Facebook-oldalán reklámozta a kormány felmérését az állatvédelemről. A kormányfő február 13-i videójához fűzött bejegyzésében azt írta, hogy a 13 kérdést már ki is töltötték vizslájával, Alfival. Akkor 12 fényképet is megosztott bejegyzésével, amelyeken részben a kutyája látható, de volt köztük olyan, amelyeken a miniszterelnök éppen söpröget.