Előfizetés

Vakcinagyártásba fognának az olasz tartományok

MTI
Publikálás dátuma
2021.02.22. 22:34

Fotó: DAVIDE PISCHETTOLA / NurPhoto via AFP
A toszkán vendéglősök sem bírják tovább a korlátozásokat, nyitni akarnak, de mielőbb.
A lakosság beoltásának felgyorsításán dolgozó tartományok a vakcinák olaszországi gyártását sürgetik a római kormánytól: országosan egységes intézkedéseket szorgalmaznak a koronavírus elleni küzdelemben, és felvetették az oltóanyagok olaszországi gyártását. Minderről a gazdasági fejlesztésért felelős miniszter, Giancarlo Giorgetti, a Liga politikusa a héten egyeztet az olasz gyógyszeripar képviselőivel. A baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára, Nicola Zingaretti, aki egyben Lazio tartomány elnöke, szintén vakcinagyártást szorgalmazott az ország minden erre alkalmas létesítményében. Lazio egészségügyi tanácsosa, Alessio D'Amato az amerikai vakcinák mellett az orosz Szputnyik V gyártásának átvételét szorgalmazta. Romano Prodi volt kormányfő, az Európai Bizottság egykori elnöke szerint minden vakcinát be kell szerezni, és meg kell kezdeni a gyártásukat az összes uniós országban, ahol erre lehetőség van.
Eközben vendéglősök, edzőterem-tulajdonosok üzleteik megnyitását követelték a hétfőn rendezett tüntetéseken. A toszkán vendéglősök a római képviselőház előtt követelték az újranyitást „Én kinyitok!” jelszóval. Genovában az edzőtermek és az uszodák üzemeltetői, az éttermek és a bárok tulajdonosai, valamint a színészek tüntettek a zárlattal szemben. Javaslataik között sorolták fel, hogy a vendéglátásban enyhítsék a korlátozásokat, és a már oltásban részesült vendégeket este 23 óráig fogadhassák.

Toszkán vendéglősök tüntetése Rómában
Fotó: ALBERTO PIZZOLI / AFP
Lazio régióban hétfőn megkezdődött a negyvennégy és ötvenöt év közötti pedagógusok, valamint a fegyveres erőknél dolgozók beoltása. Az első napon négyezer tanár kapott oltást abból a 35 ezerből, aki regisztrálta magát. Az egész országban hétfő estig több mint 3,5 millió embert oltottak be, közülük 1,3 millióan már a második dózist kapták meg.       A vírusmutációk terjedése az egészségügyi szakértők szerint március második felében tetőzhet. A nagy-britanniai vírusváltozatot már az új betegek felénél azonosítják, és  legerőteljesebben a lombardiai Brescia térségében és az Adria-parti Ancona területén terjed. A tartományok közötti közlekedés tilalmát március 27-ig meghosszabbították.

Nem ússza meg Netanjahu, áprilisban folytatják a büntetőperét

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2021.02.22. 22:33

Fotó: POOL / AFP
A március 23-i parlamenti választás eredményétől függetlenül szembe kell néznie a jelenlegi miniszterelnöknek a korrupciós vádakkal.
Csaknem két héttel a március 23-ra kiírt izraeli parlamenti választások után, április 5-én folytatódik Benjámin Netanjahu jelenlegi miniszterelnök korrupciós pere – jelentette hétfő esti híradásában a 11-es izraeli közszolgálati televízió. A jeruzsálemi körzeti bíróság a választások utánra halasztotta a per bizonyítási szakaszát, de áprilistól hetente három napon át, hétfőn, kedden és szerdán fogják tárgyalni a három ügyben is benyújtott vádiratot.
Netanjahut csalással, közhivatallal való visszaéléssel és korrupcióval vádolják. Az első tárgyalási napot már tavaly májusban megtartották, azóta számos alkalommal elhalasztották, hol a védelem kérésére, hol a koronavírus-járvány miatt bevezetett zárlatra hivatkozva.

Az eredeti tervek szerint már hetekkel a választások előtt el kellett volna kezdeni a per bizonyítási szakaszát, de a védők február 8-án ennek 3-4 hónapos elnapolását kérték. Ugyanakkor a bírák elutasították a Benjamin Netanjahu védelmét ellátó ügyvédcsoport azon kérését, hogy ejtsék a kormányfő elleni vádiratot, mert szerintük a legfőbb ügyész megfelelő jóváhagyása nélkül kezdődött el a nyomozás. Amint azt a Népszava megírta, Izraelt megosztja a büntetőeljárás, és a február 8-i jeruzsálemi tárgyalásra igyekvő miniszterelnököt tüntetők fogadták, „Bibi, takarodj! Bibit a börtönbe!” jelszavakkal. (Képünkön Benjamin Netanjahu kormányfő fitneszterembe látogatott Petah Tikvában. Mindenre gyúr)

Belejöttek a szankciókba a külügyminiszterek

Halmai Katalin (Brüsszel)
Publikálás dátuma
2021.02.22. 20:26

Fotó: Alexandros Michailidis / Pool / AFP
Döntöttek a külügyminiszterek: Oroszországot, Belaruszt és Mianmart is büntetőintézkedésekkel fogja sújtani az Európai Unió.
Az EU27-ek egyhangúan támogatják az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista fogva tartásáért és elítéléséért felelős hivatalos személyek elleni büntetőintézkedések kiszabását, közölte a külügyi tárcavezetők hétfői brüsszeli ülését követően Josep Borrell, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Ez lesz az első alkalom, hogy a közösség aktiválja az emberi jogsértések miatt bevethető globális szankciós rendszert, az úgynevezett európai Magnyitszkij-listát. A spanyol politikus nem árulta el, hogy pontosan kiket sújtanak majd a szankciók, de megerősítette, hogy a konkrét javaslatok kidolgozása nagyjából egy hétig fog tartani. Hírügynökségi értesülések négy hivatalos személyről tudnak, akikkel szemben a huszonhetek vízumtilalmat és vagyonbefagyasztást rendelhetnek el. “Visszautasítjuk a nemzetközi jog és az emberi jogok megsértését, feltartóztatjuk a nyomásgyakorlást, különösen a félretájékoztatási kampányokat, valamint a kíbertámadásokat, és kapcsolatba lépünk, amikor az érdekeink úgy kívánják” — Borrell így foglalta össze az EU-orosz viszonyt mostantól vezérlő brüsszeli elveket. Az uniós fődiplomata szerint a tagállamok egyetértenek abban, hogy Oroszország egy önkényuralmi rendszer megteremtése felé halad és konfrontációra törekszik az Európai Unióval. Leszögezte, hogy a külügyminiszteri ülésen nem hangzott el bírálat katasztrofálisra sikerült moszkvai útjával kapcsolatban, sőt: a történtek után mindenki számára világossá váltak a valódi moszkvai politikai szándékok, és létrejött az egység. A tárcavezetők döntöttek arról is, hogy újabb szankciókat készítenek elő Belarusszal szemben, és büntetőintézkedésekkel fogják sújtani a myanmari puccs végrehajtóit és a békés tüntetések ellen erőszakot alkalmazó hatóságokat. Megállapodtak, hogy a következő hónapban folytatják a tárgyalásokat a Hongkonggal és Kínával fenntartott kapcsolatokról. A főképviselő viszonylag optimistán nyilatkozott az iráni atomalku feltámasztásának az esélyéről, hangsúlyozva, hogy Teherán és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ideiglenes megállapodása felvillanthatja a reményt a folyamat újraindítására. Antony Blinken amerikai külügyminiszter délután videolinken csatlakozott a tanácskozáshoz. Josep Borrell szerint nagyon pozítiv tárgyalásokat folytattak a nemzetközi helyzetről, Ukrajnától Afrikán át Latin-Amerikáig szinte minden térség szóba került.