Mezőcsát;életveszélyt okozó testi sértés;

2021-02-23 13:57:22

Stabil oldalfekvésbe helyezte támadóját a mezőcsáti fiatal, miután kivédte az ütést

Mégis gyanúsítottá vált a 23 éves férfi.

Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 23 éves mezőcsáti férfival szemben – írja a police.hu.

A gyanúsított 2021. február 21-én, hajnali két óra körül arra kérte ismerősét, hogy most már menjen haza, mert szeretnének nyugovóra térni. A 35 éves, szintén mezőcsáti férfi először haza is indult, majd visszatért a házhoz. Újra arra kérték a vendéglátói, hogy menjen, de ő ezt nem tette meg, inkább az udvaron azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit megöl. Hogy szavainak nyomatékot adjon, letörte egy autó visszapillantó tükrét.

A 23 éves férfi kiment az udvarra és szóváltásba keveredett a 35 éves hangoskodóval. A férfi meg akarta ütni a fiatalabbat, de ő kivédte az ütést, sőt, viszonozta azt. Az idősebb férfi a csapások miatt a földre esett és elájult. A fiatalabb férfi stabil oldalfekvésbe helyezte a másikat, majd értesítették a rendőrséget, illetve a mentőszolgálatot, hogy a földön fekvő férfi mihamarabb szakszerű ellátáshoz jusson.