Drogtól lett rosszul és esett össze az úttesten hat gyerek Mezőcsáton, a rendőrség nyomoz

A 10-13 fiúkat mentőautókkal és mentőhelikopterrel szállították kórházba, meg nem erősített információk szerint jobban vannak.

Képünk illusztráció

Gyanúsítottként hallgatták ki a tanárt, aki ráuszította egy diákjára a többi tanulót

A férfi annak ellenére nem ismerte el, ami történt, hogy korábban a szülőknek homlokegyenest mást mondott. 

Tanár uszította erőszakra a társukat brutálisan megverő mezőcsáti gyerekeket

Ötöst ígért a verésért. A tankerület vizsgálatot indított, és a testnevelés mellett informatikát is oktató pedagógus állítólag szerda óta már nem jár be tanítani. 

Képünk illusztráció

Stabil oldalfekvésbe helyezte támadóját a mezőcsáti fiatal, miután kivédte az ütést

Mégis gyanúsítottá vált a 23 éves férfi.

Képünk illusztráció

Tizenegy évet kapott a férfi, aki pálinkafőzés közben felgyújtotta az ismerősét Mezőcsáton

Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentés, illetve a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett.

Képünk illusztráció

Megkéselte volt sógorát egy férfi Mezőcsáton

A rendőrök a helyszínen elfogták és előállították a gyanúsítottat.

Beült egy teherautóba és elszívta az ott talált forgalmit egy hajléktalan, mert nem volt nála cigipapír

A közokiratból nem maradt semmi.

Képünk illusztráció

Már délután olyan részeg volt a mezőcsáti sofőr, hogy beszélni sem tudott

Rajta kívül hatan ültek még az autóban.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki rágyújtotta a házat egy alvó családra Mezőcsáton

Legkorábban 25 év elteltével szabadulhat feltételesen. A döntés nem jogerős.

Illusztráció

Meghalt egy kisfiú, mert beszakadt alatta egy pince Mezőcsáton

Illusztráció: Shutterstock

Kislányával halt tűzhalált az apa: vendégük álmukban gyújtotta rájuk otthonukat

Rágyújtotta a házat szállásadójára és annak három gyerekére veszekedésük után a vádlott. Az apa és másfél éves kislánya meghalt Mezőcsádon, amikor a tűz miatt felrobbant egy gázpalack. Szívességből lakott náluk a vádlott, akit többször elzavart volna az áldozat, mert rendszeresen részegen hangoskodott. A vádlott már korábban is próbálta a családra gyújtani otthonukat.

Illusztráció: Shutterstock

Előzésnél borította fel a lovaskocsit - Fotók!

A lovak is megsérültek Mezőcsátnál abban a közúti közlekedési balesetben, ahol egy autó sofőrje előzés közben nekihajtott egy lovaskocsinak - írja a police.hu. A képre kattintva galéria nyílik! 

Fotók: police.hu.

Felgyújtotta ismerősét egy mezőcsáti férfi

 A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinek, aki felgyújtotta és bántalmazta ismerősét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőcsáton - közölte a bíróság szóvivője.

Gyújtogatás Mezőcsáton - Két gyermek maradt árván

Illusztráció. Fotó: Thinkstock

Gyújtogatás végzett az apával és kislányával Mezőcsáton

A rendőrök azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Mezőcsáton felgyújtotta saját házát. A tűzben  egy apa és kisgyermeke is az életét vesztette - számolt be a rendőrség honlapján. 

Illusztráció Fotó: Thinkstock

Meghalt egy motoros Mezőcsáton

Meghalt egy motoros Mezőcsáton vasárnap délután - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Tállai András 150 milliót adott fürdőre

"Az Önkormányzat részére történő visszavásárlásához 150 000 000 forintot sikerült Mezőcsátra hoznom, így sikeres adás-vétel jöhetett létre, melynek nagyon örülök. Jó érzés számomra, hogy Mezőcsáton az egyik legnagyobb kincset jelentő terület közbenjárásommal visszakerülhetett a Város tulajdonába" - írta Facebookon Tállai András adóügyi államtitkár. 

FOTÓ: Népszava

Gyerekektől kobozta el a szülők levelét a fideszes képviselő

Elszedte a mezőcsáti iskola diákjaitól a szülői közösség sztrájkról tájékoztató levelét az egyik fideszes önkormányzati képviselő, Vaskó Ferenc - írja az Észak Online. A levél arra buzdított, hogy ne menjenek iskolába a gyerekek hétfőn, tiltakozva a Klik ellen, a magánakciónak köszönhetően azonban sok szülőhöz nem juthatott el az üzenet.

Forrás: Facebook

Árokba borult egy autó Mezőcsátnál

Két ember sérült meg abban a személyautóban, amely a Mezőcsátról Gelejre vezető úton árokba hajtott és felborult csütörtökön délután - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang