globalizáció;egészségügyi rendszer;Egyesült Államok;Kína;rivalizálás;

2021-02-24 06:40:00

Fel kell zárkóztatni a szegényebbeket

Pozitív hozadékai lehetnek a G7-ek által kezdeményezett globális egészégügyi struktúrának. Ehhez azonban az kell, hogy a világ nagyhatalmai valóban őszintén megosszák egymás között az információkat és ne rendeljék politikai érdekeik alá az egészségügy javítását.

Még 2019-ben, a járvány előtt sokan találgatták, mi lesz a következő nagy válság a világban? Vajon ismét egyre többen indulnak útnak Európa felé Afrika országaiból, így megint a menekültválság állítja majd komoly kihívás elé az Európai Unió országait? Netalán gazdasági válság elé néznek a kontinens és a világ országai? Elvégre már éve óta akadtak aggasztó jelek Ázsiából. Egyebek mellett az, hogy a kínai városokban egekbe szökött az ingatlanok ára, így – figyelmeztettek szakértők – az „ingatlanlufi” esetleges kipukkadása hasonló globális gazdasági és pénzügyi krízist idézhet elő, amilyet 2008-tól egyszer már átélhettünk.

Végül azonban olyan válság söpört végig a világon, amire nem sokan számítottak. A koronavírus-járvány szinte minden országban próbára tette az egészségügyi rendszert. Nem volt olyan szférája a mindennapoknak, amelybe ne férkőzött volna be a pandémia. A földkerekség számos országában visszaesett a GDP, csökkent a termelékenység, nőtt a munkanélküliség. Bár az oltásnak köszönhetően már látszik fény az alagút végén, Szlovákia esete is mutatja, hogy ez milyen nehéz küzdelem. Az ország eddig viszonylag jól vészelte át a járványt, most azonban teljes összeomlás fenyegeti a kórházakat.

Ez a krízis hosszabb távon is tanulságokkal szolgálhat és itt most nem csak arra gondolunk, ami magától értedődik, nevezetesen nagyobb figyelmet kell fordítani az egészségügyre. Azon kell elgondolkodniuk a világ vezetőinek, hogyan javíthatnák a nemzetközi együttműködést, merre haladjon tovább a globalizáció? Függetlenül attól, hogy erről különböző társadalmi berendezkedésű országoknak kellene közös nevezőre jutniuk, rendkívül fontos lenne olyan vállalásokat tenniük, amelyekkel egyfelől a pandémia elleni döntéseiket is jobban koordinálnák, másrészt pedig már egy hasonló krízishelyzet kezdetén olyan szisztémát dolgozzanak ki, amely a szegényebb országokat is segíti a járvány megfékezésében. Hiszen a gazdag országok érdeke is az, hogy bizonyítsák: a globalizáció nem ördögtől való, mindenki jól járhat vele, azok is, akik fényévekkel vannak lemaradva a tehetősebb államok mögött.

A mostani járvány idején sok negatívumot tapasztalhattunk. Kezdetben még az európai unió államai között is rivalizálás indult a maszkok, illetve lélegeztetőgépek beszerzéséért. Magyarország például az európai hatóság jóváhagyása nélkül engedélyezte az orosz, illetve a kínai vakcinát. Miként várhatjuk el a világ vezető hatalmaitól, hogy egységes, univerzális egészségpolitikát dolgozzanak ki, ha erre a közös Európához tartozó államok sem hajlandóak?

A globalizációnak számos vetülete van. Politikai, kulturális, pénzügyi, gazdasági, és így tovább. Bár különböző szférákról beszélünk, éppen a globális egészégpolitika esetleges kidolgozása mutatja, hogy ezek mennyire összefüggenek egymással.

A járvány legfőbb tanulsága: ahhoz, hogy a világ legközelebb felkészültebb legyen a koronavírus-járványhoz hasonló válsághelyzetre, nem elég a regionális együttműködés erősítése, hanem globális erőfeszítésekre van szükség, vagyis egy újfajta globalizációra. Ennek fontos lépése lehet a világ legfejlettebb ipari országának vezetőinek (G7) múlt heti virtuális értekezletén született döntés. Ezek az államok együttműködnek az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), a húsz fejlett és feltörekvő gazdaság alkotta G20 csoporttal és másokkal is azért, hogy globális egészségügyi és egészségbiztonsági struktúra jöjjön létre a járványügyi felkészültség biztosítására. A hét ország vezetői megállapodtak abban is, hogy megvizsgálják egy globális egészségügyi szerződés létrehozásának lehetőségét és potenciális előnyeit.

A globális egészségpolitika megalkotására való igény valójában már jóval a koronavírus-járvány előtt, a XIX. század második felében jelentkezett, hiszen az utazás egyszerűbbé válásával a különféle járványok is gyorsabban terjedtek. Ezek az együttműködésre tett kísérletek új szintre kerültek 1948-ban a WHO megalakulásával. A mostani járvány azonban megmutatta, önmagában az Egészségügyi Világszervezet nem rendelkezik akkora politikai súllyal, hogy kellő kontrollmechanizmusokat léptessen életbe egy tömeges járvány kitörése esetén, így új utakat kell keresni. A WHO-nak politikai szempontból van megkötve a keze, amire több példát is láthattunk. Donald Trump például épp a járvány idején jelentette be az Egyesült Államok kilépését a szervezetből. Másrészt tanúi lehettünk annak, hogy Kínában miképpen akadályozták a járvány kitörésének okait vizsgáló WHO-szakértők vizsgálódását.

Azért sem elég egy globális struktúra kidolgozásához a WHO, mert a világméretű egészségügyi kérdések a politika számos egyéb szférájával függenek össze, a fejlődéssel, a biztonsággal, a mezőgazdasággal, a kutatással, de az oktatással, a migrációval és a klímavédelemmel is. A globális egészségügyi kérdésekről tehát ma már nem csak egészségügyi szakembereknek kell dönteniük. A globalizáció révén egyszerűsödött a gyógyszerekhez való hozzáférés, könnyebb lett bizonyos technológiák beszerzése és egyszerűsödött a kutatás. Erre kiváló példa a Pfizer/BioNTech, egy amerikai és egy német cég együttműködése, a kutatómunkában pedig a világ számos szakértője vehet részt, köztük kiemelkedő szerepet kapott az Egyesült Államokban dolgozó magyar Karikó Katalin.

A globális egészségpolitika kidolgozása természetesen nem a nulláról kell, hogy induljon. Eleve léteznek kétoldalú megállapodások a világ egyes országai között. Németország például 1980-ban együttműködési egyezményt kötött Kínával, amelynek értelmében kínai orvosok továbbképzését segítette, illetve orvosi eszközök beszerzését könnyítette meg Peking számára.

A G7 is régóta foglalkozik egészségügyi témákkal, s nem is először tett kezdeményezést egy globális együttműködési rendszer létrehozására. Nem szabad alábecsülni a Hetek szerepét (illetve Nyolcakét, hiszen 2014-es felfüggesztéséig Oroszország is részt vett az együttműködésben): 2000-ben Okinavában, majd 2001-ben Genovában Globális Alapot hoztak létre az AIDS, a TBC, illetve a malária elleni küzdelemre, amit 31 milliárd dollárral segítettek.

2001 novemberében, röviddel az Egyesült Államok elleni terrortámadás-sorozatot követően a Hetek hívták életre a WHO-val közösen a Globális Egészségbiztonsági Kezdeményezést (GHSI). Igaz, a cél akkor még teljesen más volt, a bioterrorizmus elleni küzdelmet akarták jobban koordinálni az információk gyorsabb megosztásával. Később, 2002-ben ezt egészítették ki a járványok elleni fellépéssel. Több munkacsoportot hoztak létre, közülük az egyik foglalkozik a pandémiák elleni küzdelemmel. E munkacsoportban a járványellenes intézkedések, a diagnosztika, sőt a vakcinákkal kapcsolatos információk megosztása is szerepel. 2007-ben, a német G8-as elnökség idején hozták létre a Providing for Health-kezdeményezést (P4), amely a szociális szempontból igazságosabb egészségfinanszírozást tűzte ki maga elé. Az a célja, hogy  a szegények számára megkönnyítsék az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzájutást. A német elnökség egyébként egészségügyi szempontból az egyik legfontosabb volt a G7 történetében: 2015-ig 60 milliárd dollárt ígértek a tagországok a járványok elleni küzdelemre. Nem csekély siker volt, hogy már 2011-ig összejött az összeg nyolcvan százaléka.

A G7 által javasolt globális egészségügyi struktúra egyik alapeleme lehet az is, hogy a tehetősebb országok – amint ezt az említett német-kínai kétoldalú megállapodásnál is láthattuk – segítik a szegényebb államok orvosképzését. 

Sokan szkeptikusak a nemzetközi vállalások jövőjét illetően, de egy globális egészégügyi rendszer megalkotása nem lehetetlen. Az pedig biztos, hogy jó szolgálatot tenne a globális együttműködésnek, hiszen segítené a szegényebb államok felzárkóztatását. 

A rivalizálás veszélyei

Ami mai globális világunkat illeti, Hszi Csin-ping elnök már a 2017-es davosi Világgazdasági Fórumon bejelentkezett a globális világ vezetői posztjára. Nem csak kiállt a globalizáció mellett, hanem azt is közölte, hogy a protekcionizmus nem lehet megoldás. Miután Donald Trump vereséget szenvedett a tavalyi elnökválasztáson, az is eldőlt, hogy Peking nyilvánvaló hatalmi ambíciói ellenére sem válik a globalizáció első számú erejévé, hanem Joe Bidennel a Fehér Házban az Egyesült Államok vissza kívánja szerezni korábbi vezető pozícióját. Európa egyelőre az útkeresés fázisában van, belső konfliktusai (némely Kelet felé tekintő tagállamok, a populizmus térnyerése, a Brexit) miatt igen messze van attól, hogy a globális politika meghatározó erejévé váljon.

A politikai, illetve gazdasági globalizáció tekintetében tehát egyelőre nem várható nagy átrendeződés, bár a trend Kína további erősödését mutatja. Erre utal, hogy Ázsiában tavaly Kína köré szerveződött a világ legnagyobb szabadkereskedelmi egyezménye: a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (Regional Comprehensive Economic Partnership, RCEP). Ez a világ népességének majdnem egyharmadára, 2,2 milliárd emberre, és a globális GDP csaknem 30 százalékára terjed ki. Az is nyilvánvaló, hogy Kína további globális térnyerésre használja fel az általa kifejlesztett vakcináit. Járvány idején azonban a rivalizálás - akár a maszkokkal, akár az oltóanyaggal - nem vezet jóra.