alagút;Puskás Aréna;

2021-02-25 22:12:30

Pintér Sándor megígérte Stummer Jánosnak, hogy egyeztetnek a Puskás Arénába tervezett alagútról

A Jobbik politikus közölte, hogy „egy egyenes és karakán beszélgetésen” vett részt a belügyminiszterrel.

Egyelőre nem lesz Orbán-alagút, és ahogy a kormány eddig tervezte, már biztosan nem is lesz – közölte Stummer János, a Jobbik országgyűlési képviselője Facebook-oldalán.

A parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke elmondta, hogy „egy egyenes és karakán beszélgetésen” vett részt Pintér Sándor belügyminiszterrel csütörtökön. A találkozót megelőzően a Jobbik politikusa kedden arról számolt be, hogy a nemzetbiztonsági bizottság fideszes többsége megszavazott egy előterjesztést, amely szerint alagutat építenének a Puskás Arénába, és a beruházást sok évre titkosítanák. Stummer azt állította, hogy olyan papírt kapott, amely szerint Orbán Viktor miniszterelnök akar saját magának alagutat építeni. A Puskás Aréna „kacsának” nevezte a hírt, de közölték, hogy valóban terveznek olyan földalatti VIP-utat, amely külön bejárást biztosít, mert célszerű lenne a védett személyeket jobban elkülöníteni a tömegtől.

Stummer János az újabb videóban azt mondta, hogy arra kérte a belügyminisztert, hogy halassza el a kormány a beruházást a 2022-es országgyűlési választásokat követő időszakra. Ha erre nem hajlandó a kormány, akkor azt egy nyílt közbeszerzési eljárásban bonyolítsa le. Azt is kérte, hogy a továbbiakban ne forduljon elő, hogy egy olyan ügy kerül a nemzetbiztonsági bizottság elé, amit nem is kellene titkosítani, és semmilyen titkolnivaló nincsen benne.

A képviselő elmondta, hogy a belügyminiszter megígérte neki, hogy szakértői egyeztetést hív össze, amire Stummer is meghívást kap bizottsági elnökként, majd ezután ismét a nemzetbiztonsági bizottság elé kerül az ügy.

A Belügyminisztérium az alábbi közleményben számolt be a találkozóról:

 

„Megbeszélést folytatott egymással Stummer János országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke és Pintér Sándor, a Nemzetbiztonsági Kabinet elnöke a Puskás Aréna biztonsági aluljárójának megvalósítását célzó beruházásról 2012. február 25-én a Belügyminisztériumban. A megbeszélésen Stummer János kifejtette, hogy nem kapott kellően alapos tájékoztatást a beruházás tartalmi részeiről. A nemzetbiztonsági bizottság elnöke – jelenlegi ismeretei alapján – több javaslatot tett a beruházással kapcsolatban. A két vezető megállapodott egy szakmai egyeztetés összehívásában, a javaslatok közös áttekintésében.”