felmondás;Szent Imre Kórház;intenzív osztály;koronavírus;

2021-03-01 19:45:22

Húszan távoznak a Szent Imre Kórház intenzív osztályáról

A dolgozók megelégelték a mostoha, gyakran embert próbáló munkakörülményeket.

- mondta a 444-nek annak a Szent Imre Kórházból távozó 17 szakápoló és három orvosnak az egyike, akik eddig a hátukon vitték a normál és a covid-intenzívosztályt is. A kórház volt ápolója szerint már tavaly jelezték a vezetésnek a problémáikat, de ígéreteken kívül semmi egyebet nem kaptak.

"Nincs elég eszköz, nincs ember, nincs pénz” - mondta az ápoló, hozzátéve: az alapvető dolgokért könyörögniük kellett, mint például gumikesztyű, FFP-2-es maszk, védőoverál. Persze a vezetőség szerint ezekkel minden rendben volt. Emellett előfordult, hogy egy ápolónak hat intenzíves betegre kellett figyelnie egyszerre, és mivel a részlegükön gyakran feküdt 24-30 beteg, így váltás nélkül öt órára is beszorultak egy kórterembe, evés, ivás nélkül.

A kórház volt munkatársainak mégsem a borzasztó munkakörülmények miatti megfeszített tempóval akadt a legnagyobb problémájuk.

A portál megkereste az egészségügyi intézményt is, ahol közölték, hogy valóban felmondott 17 szakápoló, de az intézményben 54 szakdolgozó vállal munkát. Emellett elmondták azt is, hogy a dolgozók döntő többsége – orvosok és ápolók – már aláírták az új szolgálati jogviszonyról szóló szerződést. "Mint más egészségügyi intézményekben, a Szent Imre Kórházban is szinte csak a legjobban leterhelt ellátási területen jelentkeztek problémák. Az új jogviszony kapcsán kizárólag az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályon került sor nagyobb arányú pályaelhagyásra. Az ott dolgozó 28 orvos közül mindösszesen 5 orvos és két rezidens távozik, az 54 szakdolgozóból pedig 17-en döntöttek a távozás mellett. Az ellátás zavartalansága házon belüli átcsoportosításokkal biztosított. A részleg vezetését az eddigi osztályvezető-helyettes főorvos vette át, az ápolásszakmai irányítást pedig a korábbi helyettes főnővér végzi. Az üres álláshelyek betöltése folyamatos” - áll az intézmény válaszában. 

Korábban a hvg.hu megírta: a Szent Imrében hétfő kora délutánig több mint 25-en nem írtak alá a szerződésüket, az intenzív osztály 17 szakápolóján kívül 6-7 szakorvos).