FIFA;labdarúgás;

2021-03-03 10:00:00

Dél-afrikai milliárdost támogat a FIFA

Úgy tűnik, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség azt szeretné, ha Patrice Motsepe nyerné az afrikai kontinens március 12-ei elnökválasztását.

Kedden megkezdődött Ahmad Ahmad két naposra tervezett tárgyalása a nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS). A 61 éves madagaszkári sportvezetőt, aki 2017-től az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) elnöke volt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) etikai bizottsága még tavaly novemberben öt évre eltiltotta el, mert különböző ajándékokat fogadott el, visszaélt a pozíciójával és pénzügyi visszaéléseket is elkövetett.

Ahmad abban reménykedik, hogy a CAS felülbírálja a FIFA korábbi döntését, annak köszönhetően pedig indulhatna a CAF március 12-én, Rabatban tartandó tisztújításán. A CAS korábban felfüggesztette Ahmad büntetését, aki ennek értelmében újrakezdte kampányát.

Az elnökválasztáson jelen állás szerint négyen indulnak: az elefántcsontparti Jacques Anouma, a dél-afrikai Patrice Motsepe, a szenegáli Augustin Senghor és a mauritániai Ahmed Yahya. Ugyanakkor könnyen elképzelhető, hogy a végső szavazásnál már csak egy, legfeljebb két jelölt lesz.

Francis Gaitho kenyai újságíró beszámolója szerint február 27-én és 28-án Rabatban találkozót tartottak, ezen pedig több magas rangú FIFA-tisztviselő mellett Senghor, Yahya és Anouma vett részt. A hírek szerint Senghor és Yahya beleegyezett abba, hogy Motsepét támogassa, cserében pedig mindketten alelnökök lehetnek majd. A megállapodásra azt követően kerülhetett sor, hogy az elmúlt hónapokban a FIFA-elnök Gianni Infantino a koronavírus-járvány ellenére Mauritániában, Szenegálban, a Közép-afrikai Köztársaságban és Ruandában járt, majd Szudánban, Marokkóban, Maliban és Benin is látogatást tett, hogy találkozzon a jelöltekkel. Az 50 éves olasz-svájci sportvezető látogatásai során többször egységre szólított fel, hangsúlyozva, hogy a kontinens tagszövetségeinek együtt kell működniük.

A jelenleg befutónak tűnő Motsepe vagyonát a Forbes hárommilliárd dollárra taksálja. Az 59 éves üzletember – aki Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök sógora – alapítója és ügyvezetője az African Rainbow Minerals nevet viselő bányászati társaságnak. 2012-ben a Sunday Times őt hozta ki Dél-Afrika leggazdagabb emberének, akkor pedig még csak egymilliárd dollár körüli vagyonnal rendelkezett. 2003-ban vásárolta meg a Mamelodi Sundowns dél-afrikai futballklubot, amely 2016-ban megnyerte az afrikai Bajnokok Ligáját.

Az elefántcsontparti Anouma – akit „különleges tanácsadói” szerepkörrel kínált meg a FIFA, hogy visszalépjen – ezzel szemben 2007 és 2015 között a FIFA végrehajtó bizottságának is tagja volt. A 70 éves sportvezető hazájában meglehetősen népszerű, ugyanis jelentős erőfeszítéseket tett az elefántcsontparti futball professzionalizálására.

Az afrikai szövetség megítélése az elmúlt évtizedekben időről időre csak romlott, Ahmad Ahmad elődje, a szervezet 27 éven át irányító Issa Hayatou is „zűrös ügyekbe” keveredett. Ráadásul az Ahmad helyére ideiglenesen kinevezett Constant Omari Selemani elleni is eljárást folytat a FIFA, ennek következtében nem jelölhető a posztra.

Akit jövő pénteken elnökké választanak viszonylag szabad kezet kaphat. Ez azért említésre méltó, mert nem volt ez mindig így. Ahmad első ciklusának hat hónapja alatt Fatma Samoura, a FIFA főtitkára és csapata azt a feladatot kapta, hogy felügyelje a CAF munkáját egy olyan misszióban, amelynek célja a konföderáció irányításának javítása. 2020 februárjában a FIFA kijelentette, hogy Samoura küldetése sikeresen teljesült. Minden bizonnyal ezen előzmények is arra késztették a FIFA felső vezetését, hogy a jövőben is rajta tartsák kezüket a CAF-on.

„A CAF intézményként súlyosan meggyengült” – mondta Mansour Loum, szenegáli sportújságíró a Deutsche Wellének. – A választás lehetőséget kínál egy új korszak bevezetésére” – tette hozzá.

„A FIFA Motsepét támogatja, egy olyan új jelöltet, aki nem vállalt szerepet a korábbi elnökségben. Ő egy olyan személy, aki be tudja vonzani a szponzorokat” – jelentette ki az AFP-nek az egyik elnökjelölthöz közel álló, meg nem nevezett forrás. A hírek szerint ugyanakkor sokaknak nem tetszik a FIFA nyomulása, 25-en készek Motsepe ellen szavazni. 

A FIFA mindenesetre a dél-afrikai milliárdost támogatja, a kérdés az, hogy Ahmad Ahmadot felmenti-e a CAS. A madagaszkári sportvezető a novemberi büntetése előtt azt hangoztatta, a kontinens 54 szövetségének elnökei közül 46 levelet küldött neki, amelyben biztosították támogatásukról a tisztújításnál.