Reflexiók egy új könyvről

A Természet és felelősség című tanulmánykötet az Alkalmazott Filozófiai Társaság 2020 májusára szervezett szekszárdi konferenciájának tanulmányaiból közreadott kivonat. A konferencia a Környezet–Etika–Nevelés témakörét járta körbe. A téma aktualitását a COVID–19 járvány miatt feltörekvő kérdések nem is tehették volna aktuálisabbá. Ugyanis modern világunkban egyidejűleg mutatkozik egy környezetpusztító viselkedés, gondolkodás és gyakorlat, mely hármas a környezethez való viszonyunkban kereshető, továbbá cselekedetünk etikus hozzáállásán és legvégső soron a felfogásunkon, hogy miként tudunk ezzel megbarátkozni, vagy mennyire tudjuk elfogadni döntéseink sorozatát. Ennek ellenpólusa azonban egy válságokra megoldást kereső törekvés, mely örömmel üdvözölendő, ugyanis a túlzó destruktív hozzáállást csakis az ökologikus társadalom megteremtése gátolhatja meg. Azonban ehhez egy olyan kiterjedt rendszerre van szükség, mely a már fent említett viselkedésünket, gondolkodásunkat, szokásainkat érinti. Újabb technológiákra és teljesen új oktatásra van szükség ahhoz, hogy mindent meg tudjunk változtatni, ezért magunkban és a következő generációban érdemes változást indukálni.

Véleményem szerint a 2020-as év megtanított minket arra, hogy semmi sem a miénk igazán. Talán erős szavakat használok, de egy láthatatlan ellenség beparancsolt bennünket az otthonainkba és felerősítette azokat a problémákat, melyeket eddig szőnyeg alá sepertünk. E helyzettel párhuzamosan tüntetéseket és forrongásokat látunk szerte a világban. Az amerikai aktualitásokat figyelembe véve, érdekes az a furcsa ellentét, ahogy a többség a „Stay at Home” mozgalom keretein belül arra törekszik, hogy a gazdaságot a biztonságot jelentő otthon falain belül is fenn tudja tartani, miközben például Miami utcáin bezárt üzleteket fosztogatnak maszkos emberek. Ennek az aktualitását azért tartom indokoltnak, mert lehetőségünk van most már visszatekinteni: igen, ezek is mi voltunk. Véleményem szerint e kötetet nem is lehetett volna ennél jobb időben megjelentetni. Amikor a mai kaotikus rendszerben eljutunk oda, hogy változtatni szeretnénk, akkor lassuljunk le, nézzünk körül és a kötet vezérfonalait elemezzük. A helyünket a világban és a világunkat.

Ahogy elolvastam a kötetet, arra eszméltem, hogy a "21-es csapdájában" vagyunk. Az élet rohanásában arra törekszünk, hogy ne termeljünk szemetet, nem feltétlenül ökologikus hozzáállásból, hanem a saját büdzsénk csökkentése érdekében. Hiszen a pazarlás nem pénztárca kímélő. De ahogy ezen dolgozunk, helyesen, a tömegtermékeket fogyasztva újabb szemetet generálunk: vagyis szemetet eszünk, hogy ne legyen annyi szemét. Azért lássuk be, ennek nem sok értelme van. Már pusztán abban a változtatásban, ha felismernénk a saját tényleges igényeinket és a helyi piacot, és a lokális termékeket fogyasztanánk, hatalmasat tennénk a környezetért. De visszajutunk a kiinduló pontunkhoz: előbb fejben kell megnyerni ezt a csatát.

Mi kell még történjen ahhoz, hogy ez a kötet, ez a gondolat eljusson a fejekbe? Egy újabb vírus? Változékonyabb idő? Globális felmelegedés? Fajok tömeges pusztulása? A kötet - számomra - legerősebb üzenetét Kenneth Boulding felvetésében találtam meg, talán harcias ifjonti látásmódom miatt. „Mindenki, aki a véges erőforrásokkal rendelkező világban az exponenciális gazdasági növekedésben hisz, vagy őrült vagy közgazdász.” Azonban, hogy mégse hagyjak fortyogó, epés gondolatokat, egy optimistább nézetet is kiemelnék: „Mindig is volt válságos helyzet a Földön, ez sem különbözik az előzőektől”. Ezt annyival egészíteném, ki, hogy itt az idő, gyorsan kell cselekedni, egy emberként, egy nemzetként, egy világként, hogy ne csak változás legyen, hanem jó irányba változzunk.

Olyan tanulmánykötet vizsgáltam, melyben különféle látásmódok ütköznek egy közös cél érdekében. Recenziómat egy általam nagyra becsült ember gondolatával zárnám. „Ezt az időt és ezt a helyet választottam arra, hogy egy olyan témáról beszéljek, amelyet általában elfed a tudatlanság és a tájékozatlanság, s amelyről az igazságot csak nagyon ritkán látjuk meg.” John Fitzgerald Kennedy jellegzetes mondatát úgy értelmezem, hogy minél több információt érdemes felkutatnunk annak érdekében, hogy meglássuk a természeti értékek védelmére lehetőséget adó gondolatokat, és „glokálisan” képezzük le azokat. Hiszen, ha globális változást lokálisan tudunk megvalósítani, vagy ha mi magunk egy olyan lokális dolgot tudunk létrehozni, mely globális változást eredményez, akkor megszíveltük a gondolatok sokaságát.